Társoldalunk:

Bottas: Leclerc teljesen feleslegesen jött nekem

2019.08.05. 17:26

Valtteri Bottas előtt utólag vált világossá, hogy Charles Leclerc gyakorlatilg belekormányozta az autóját a Mercedesébe, amitől annak letört egy darab az első szárnyából. A finn pilóta nem érti, hogy mi szükség volt minderre, szerinte anélkül is előzni tudott volna a Ferrari versenyzője.

Valtteri Bottas közvetlenül a leintés után még nem tulajdonított túl nagy jelentőséget annak, hogy az első körben, a négyes kanyar felé vezető egyenesben Charles Leclerc nekiment, megrongálta az első szárnyát, amivel annyi is volt a finn versenyének, később ugyanis ki kellett állnia szárnycserére, és az utolsó helyre jött vissza. Miután azonban tanulmányozta a fedélzeti kamerás felvételeket, megváltozott a Mercedes versenyzőjének véleménye, és „teljesen feleslegesnek" nevezte a monacói pilóta megmozdulását. Michael Masi versenyigazgató érdekes magyarázatot adott arra, hogy miért nem büntették meg Leclerc-t.

Bottas úgy érezte, túl sok helyet hagyott Hamiltonnak - Galéria!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Bottas a verseny után levezette, hogy az első kanyar előtti elfékezésének eredménye volt, hogy a második kanyart is szélesen vette, majd a harmadikban Lewis Hamilton elment mellette. Akkor az ezután történteket nem emelte ki, csak annyit mondott, hogy nem látta jönni Leclerc-t. Utólag végiggondolva talán már másképp cselekedett volna az első kanyarokban. „Lewis kívül volt, de szerintem volt hely kettőnknek, talán kicsit sok helyet is hagytam neki, mert jó tempót tudott átvinni a hármas kanyarba – idézte fel a Hamilton elleni csatát.Egymás mellett voltunk, semennyi helyet sem hagyott nekem, ami befolyásolta, hogy hogyan jövök ki a hármas kanyarból, el kellett emelnem a lábam a gázról. Ezután a négyes kanyar felé menet Charles megérkezett jobbról, majd hirtelen átvágott a bal oldalra és letörte az első szárnyam. Ennyi volt, ez hátrányosan érintette a versenyemet, sok időt veszítettem az elején, korán kiálltam, majd az egész versenyen forgalomban voltam, és ennyi volt a történet."

Bottas nem érti, miért csinálta Leclerc, amit csinált - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

A Leclerc-rel történt ütközésre visszatekintve Bottas elmondta, hogy

a verseny után még talán inkább magát tartotta felelősnek, miután azonban megnézte a felvételeket, megváltozott az álláspontja.

„Amikor történt, azt hittem, hogy csak máshová figyeltem és talán nem láttam őt, elég gyorsan történt. Amikor azonban [a futam után] láttam a belső kamerás felvételeket, Vettel belső kamerás felvételét is, világossá vált, hogy én csak mentem egyenesen, [Leclerc] mellettem volt a jobb oldalon, és mindenképpen előttem lett volna a négyes kanyarban, akkor is, ha egyenesen megy. Ő azonban hirtelen átvágott, nekem meg nem volt időm reagálni. Imádom a kemény versenyzést, ez biztos, ez azonban teljesen szükségtelen manőver volt. Szerencséje volt, hogy nem kapott defektet. Ezt nem így kellene csinálni."

Bottas és Leclerc ütközése a helikopteres kamerából, valamint Vettel fedélzeti kamerájából

Michael Masi versenyigazgatónak feltették a kérdést, hogy a felügyelők miért hagyták annyiban az esetet, mire ő elmondta, megnézték, hogy mi történt, végül azonban úgy határoztak, hogy egyik versenyző sem tett semmi rosszat. „Benne volt [abban, hogy versenybalesetnek minősítették az esetet], hogy az első körben történt, valamint az is, hogy amint én láttam a helikopteres felvételeből, Bottas első szárnya megütötte Charles hátsó kerekét. Semmi több nem volt benne" – mondta Masi. Ami ennél érdekesebb, és a felvételek alapján nehezen értelmezhető magyarázat, hogy Masi szerint,

bár Bottas kamerájából úgy tűnt, hogy Leclerc mozdult felé, ezt a helikopteres felvétel nem erősítette meg.

„Szerintem a fedélzeti kamerák kicsit torzítanak, de amint megnéztük a helikopterről készült felvételt, világossá vált a helyzet" – mondta a versenyigazgató.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK