Vágólapra másolva!
Pár percben megpróbáltuk megtudni Pierre Gaslytól, mi is történik akkor, amikor azt mondja, sokat kell dolgozniuk a fejlődés érdekében. Max Verstappen azt mondta, neki nem volt szüksége drámai változásokra, hogy rendeződjenek az eredményei.

Ha van pilóta, akiről az idei szezon során sokszor volt szó, akkor Pierre Gaslyt mindenképpen lehet említeni, bár a Red Bullnál eltöltött eddigi hónapjai nem sikertörténetként alakultak. A szimpatikus és a megpróbáltatások közepette is mosolygós francia pilótát nála fiatalabb, de rutinosabb csapattársa, Max Verstappen eddig keresztben lenyelte, főleg két győzelme óta.

Gasly leváltása folyamatosan felmerülő téma, de főnökei egyelőre kiállnak mellette, és próbálják segíteni őt, miközben a francia versenyző gyakran emlegeti, hogy sokat kell dolgozniuk a javulás érdekében. Mit is jelent ez pontosan? – erre is kerestük a választ egy hazai újságíróknak szervezett, néhány perces sajtóbeszélgetésen a Red Bull még mindig új fapalotájában.

Gasly javulni szeretne Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Nehéz ezt néhány mondatban összefoglalni – kezdte Gasly a GPhírek kérdésére. – Sok időt töltök a mérnökeimmel, azokkal a srácokkal, akikkel együtt dolgozom. A versenymérnökömmel, a teljesítménymérnökömmel, a hondás mérnökömmel [is egyeztetünk), hogy mire van szükségem az autótól, milyennek szeretném érezni, milyen korlátokkal állunk szemben, hogyan tudnánk javítani ezeken az ő szempontjukból vagy az enyémből.”

„Egy Forma-1-es autón szenzorok ezrei működnek, úgyhogy sok adatot át lehet nézni, nagyon részletes, és ezért sok időre is szükség van, hogy a megfelelő változtatásokat végezzük el. Ezen dolgozunk mostanság” – összegzett Gasly, hasonlóan a Max Verstappen által májusban elmondottakhoz.

Sokat egyeztet a mérnökeivel Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Noha az teljesen természetes, hogy két csapattárs közül az egyik gyorsabb, mint a másik, az ritka, hogy ugyanolyan gyártmányú autóval az egyik lekörözi a másikat vagy győzelmet ér el, miközben a márkatárs a pontszerző helyekre is alig jut be. Előfordul, hogy az egyik pilóta nehezebben vagy egyáltalán nem tud megbarátkozni egy autóval, de Gasly szerint nem az autó alapvető jellegzetességeivel van gond.

inkább csak ki kell ismernünk, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet – folytatta. – Most már van egy világos utunk, Silverstone óta előrelépést tettünk, Ausztriában sok találkozón részt vettem a srácokkal, sok változtatást elvégeztünk, és ezek Silverstone-ban beváltak. Ez pozitívum volt. Az 5. helyről rajtoltam ott és a 4. lettem, Hockenheimben is a 4. lettem az időmérőn.”

Verstappenre a közönség... Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Házon belül látjuk, hogy javul a helyzet, kár, hogy Hockenheimben nem jött az eredmény, de Silverstone-tól előreléptünk és meg akarom tartani a lendületet.

Verstappennek nem kellett drámai változás

Gasly helyzetét bár összehasonlítani nem lehet Verstappen korábbi pályájával, de pont a holland pilóta a kiváló példa arra, hogy az F1-ben gyorsan is tudják rendezni a soraikat a versenyzők. Az ifjú tehetség az előző szezont folyamatos csetlés-botlással kezdte, a Monacói Nagydíjat el is vesztette egy edzésbaleset miatt, a soron következő, 2018-as Kanadai Nagydíjtól kezdve viszont mintha kicserélték volna.

...és a nemzetközi sajtó is nagyon kíváncsi volt Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Mullan

Az előző 26 futamból mindössze kettőt adott fel, mindkettő technikai probléma volt, nem ért célba az 5. helynél hátrébb, és rendkívül kiegyensúlyozottan szerepel, ennek gyümölcse pedig, hogy a 3. helyen áll az egyéni világbajnokságban a két Mercedes mögött. Erre tavaly év elején merészség lett volna építeni.

„Finomítottunk dolgokon. Nem voltak drámai változások – mondta Verstappen a GPhíreknek. – Az ember tanul a hibáiból, persze, mindig próbál javulni, és egyre következetesebbé válni. Minden egyes hétvégén elemezzük a teljesítményt, és igyekszünk egyre kiegyensúlyozottabbak lenni” – tette hozzá a holland pilóta, aki az idén az egyetlen, aki a Mercedesek mellett győzni tudott.

Bár még csak 21 esztendős, Verstappen már 2014 óta a paddock tagja, és egyre jobban kiismeri magát az F1 légkörében. Az idén már harmadszorra jár Budapesten, bár csütörtökön a reptérről egyenesen a pályára utazott.

„Idővel az ember egy kicsit jobban megtanulja, hogyan kezelje az ügyeket – felelte, amikor arról kérdeztük, hogy a versenyzésen túl is megszokta-e már az F1 egészét. – Itt mindent remekül megszerveznek nekünk, csak tesszük a dolgunkat, a versenyzés terén is egyre tapasztaltabbak leszünk, a paddockban pedig ahogy öregszünk, élettapasztalatot szerzünk.”