Társoldalunk:

Alonso: Nem fogok arra várni, hogy ajánlatot kapjak a Forma-1-ből

2019.07.19. 19:30

Noha a Red Bull tanácsadója szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso tanácsadói megkeresték őt, hogy felkínálják a spanyol szolgálatait a következő szezonra, Alonso ismét tagadta, hogy visszavágyna a Forma-1-be, helyette mást fog csinálni, és már azt is tudja, hogy mit.

A Forma-1-ből tavaly év végén távozó Fernando Alonso a jelek szerint nem fog visszatérni a száguldó cirkuszba, mert elmondása szerint nem is akar. A kétszeres világbajnok soha nem jelentette ki, hogy a tavalyi Abu-dzabi Nagydíj volt az utolsó versenye a királykategóriában, sőt, már akkor elképzelhetőnek tartotta, hogy 2020-ban visszatér, majd azóta is tett olyan nyilatkozatot, amelyben azt állított: ha olyan csapattól kapna ajánlatot, amellyel azonnal harcolhatna a győzelmekért és a vb-címért, valószínűleg nem sokat gondolkozna. Ezzel szemben a július végén 38. életévét betöltő spanyol most letenni látszik a Forma-1-ről.

A McLaren lényegében kizárta, hogy Alonso náluk versenyezzen a jövőbenForrás: AFP/Andrej Isakovic

A száguldó cirkuszban egy év kihagyással 2001 és 2018 között versenyző, 2005-ben és 2006-ban világbajnoki címet nyerő Alonso jelenleg nem rendelkezik szerződéssel egyetlen sorozatban sem, a sportautó-világbajnokságot (WEC) az újabb Le Mans-i győzelem és a világbajnoki cím megnyerése után otthagyta, miután a McLarennel sikertelenül próbálta meg kvalifikálni magát az Indianapolis 500-ra.

A neve azok után röppent fel ismét az F1-es paddockban, hogy Sebastian Vettel jövője bizonytalanná vált a Ferrarinál, sokan pedig tudni vélik, hogy a spanyol menedzsmentje több csapatnál is bejelentkezett.

„A tudtunkra adták, hogy Alonso elérhető, a Honda számára ez azonban lehetetlen lenne" – nyilatkozta Helmut Marko Red Bull-tanácsadó korábban az Autosportnak. Úgy tűnik, hogy egyik csapat sem kapkod Alonso után, aki most kijelentette, nem is akar visszatérni.Az utóbbi években amit az F1 kínálhat nekem, az egyszerűen nem elég vonzó. Kivételes szakasza volt az életemnek, de ma már nem találom meg benne azt a kihívást, amit az F1-en kívül” – nyilatkozta egy esport-rendezvényen.

Egyre valószínűbb, hogy a 2018-as Abu-dzabi Nagydíj volt Alonso pályafutásának utolsó Forma-1-es futamaForrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

Alonso azt is elárulta, hogy már körvonalazódott benne, hogy hol fog versenyezni, és inkább erre koncentrál ahelyett, hogy megkeresésre várna a Forma-1-ből. „Világos elképzelésem van arról, hogy mit fogok csinálni a jövőben. Nem hagyok nyitva egy ajtót sem és nem várok arra, hogy bárki is felhívjon. Mindig is én választottam ki, hogy mikor és hol akarok versenyezni, mert az alapján döntöttem, hogy mi tesz boldoggá. Már itt van a fejemben, hogy mihez fogok kezdeni, időben meg fogom osztani."

Azt elárulta a spanyol, hogy hol nem láthatjuk, ugyanis miután az idén tesztelte a Toyota tereprali-autóját, sokan arra számítottak, hogy 2020-ban elindul a Dakaron. Alonso most elmondta, hogy ez nem fog megtörténni. „Vonzó esemény, de nem passzol a képességeimhez vagy ahhoz, ahogyan vezetek. Soha nem versenyeztem murván, úgyhogy egyből a világ legnehezebb ralijával próbálkozni elég extrém dolog lenne."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK