Társoldalunk:

Hamiltonnak szerencséje volt, de anélkül is nyert volna Silverstone-ban

2019.07.16. 13:41

Valóban szüksége volt a szerencsére Lewis Hamiltonnak hatodik hazai győzelméhez, Fortuna azonban nem a biztonsági autó pályára küldésének, hanem a Mercedes verseny előtt meghatározott stratégiájának képében érkezett. Valtteri Bottas sorsa már a rajt utáni körökben megpecsételődött.

Az idei Brit Nagydíj sok mindenről maradhat emlékezetes, láthattuk, ahogy Valtteri Bottas és Lewis Hamilton kerék a kerék elleni csatát vív a vezető helyért, ahogyan végignézhettük, hogy ugyanezt megteszi hátrébb a hosszú közös múltra visszatekintő Max Verstappen és Charles Leclerc is, miközben utóbbi kicsit az ausztriai vereségért is megpróbál visszavágni. Aztán ott volt Sebastian Vettel és Verstappen látványos ütközése is, ami újabb feketepontot jelentett a négyszeres világbajnok utóbbi két évben igencsak teleírt ellenőrzőjébe. A futamgyőzelem szempontjából ezeknél azonban fontosabb volt a Valtteri Bottas és Lewis Hamilton között zajló párharc, amelynek a leglényegesebb kérdése az, hogy a finn pilóta valóban csak a Safety Car miatt vált-e esélytelenné arra, hogy elhappolja a rekordot jelentő győzelmet a pontversenyt vezető csapattársa elől, vagy egyébként is vereséget szenvedett volna.

A rajt előtt még Bottas volt papíron az esélyesebb, lévén az első helyről indult – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Peter J Fox/Peter J Fox

Az erre az évre ismételten újraaszfaltozott silverstone-i pálya nem kis fejtörést okozott a csapatoknak a pénteki első szabadedzéstől kezdve, ez pedig oda vezetett, hogy senki sem volt száz százalékig biztos abban, hogy melyik a helyes taktika. A Ferrari megint megpróbálkozott azzal, amivel Ausztriában, nevezetesen, hogy lágy gumikon kezd, hátha ez előnyt jelenthet Vettelnek és Leclerc-nek az indulásnál, és mivel a két kiállás tűnt valószínűnek, nagyon hosszú ideig amúgy sem kell életben tartaniuk a piros oldalfalú Pirelliket. Az első sort kibérelő Mercedesnél ezzel szemben a közepes keverékre szavaztak a szombati időmérő második szakaszában, a pole-t megszerző Valtteri Bottas és Lewis Hamilton is a sárga jelzésű abroncsokon vágott tehát neki az 52 körös küzdelemnek.

A rajtot mindkét Ezüstnyíl jól kapta el, a finn pilóta meg tudta tartani az első helyet, majd sikeresen kivédekezte Hamilton támadásait. Noha a negyedik körben volt egy kis megingása, a Brooklands kanyarban az ötszörös világbajnok pedig meg is előzte,

az utána következő jobbos Luffieldben Bottas autója a holtterébe került, ezért Hamilton jobbnak látta szélesen fordulni, nehogy véletlenül rácsukja az ajtót csapattársára, tönkretéve ezzel mindkettejük futamát.

Bottas köszönte szépen, a belső íven visszabújt Hamilton mellé, ami miatt jobban gyorsított ki a régi célegyenesre, hogy a padlógázas szakasz végén található Stowe-ban visszavegye a vezetést.

A két Mercedes-pilóta ádáz csatája határozta meg az első köröket

Hamilton saját elmondása szerint ekkor döntött úgy, hogy a gumikat óvva inkább kivárásra kezd játszani, és megpróbálja majd a kerékcserék során megelőzni a finnt. Bottas a 16. kör végén érkezett a bokszba, ahol közepes keveréket kapott, biztossá téve, hogy még egyszer ki kell állnia (ne feledjük, azon is rajtolt, szabályok pedig legalább kétfajta keverék használatát írják elő a versenyre). A csapaton belüli egyenlőség jegyében ekkor a legtöbben arra számítottak, hogy Hamilton a következő körben követni fogja, szintén megkapja a közepes gumikat, majd minden megy tovább úgy, ahogy a rajt után.

Az ötszörös világbajnok csapatrádiója alapján is arra lehetett következtetni, hogy a 44-es rajtszámú Mercedes is ki fog állni,

Peter Bonnington, Hamilton versenymérnöke ugyanis a kör felénél megkérdezte, hogy állítsanak-e az első vezetőszárnyon, amit értelemszerűen csak a bokszkiállás közben tudnak megtenni. Hamilton meredekebb szárnyállást kérve válaszolt is az üzenetre.

Amikor azonban Hamilton a Hangar egyenesbe ért, tehát már csak egy kanyar választotta el a bokszbejárattól, a mérnöke a következő üzenetet mondta a fülére: nem vagyunk biztonságban Valtterivel szemben, megpróbáljuk az eltolt taktikát.Értsd, Hamilton Bottas mögé jött volna vissza, ugyanoda, ahol a finn kiállása előtt volt, ezért a csapat inkább kint tartotta. Itt vetődhet fel a kérdés, hogy a Mercedes most akkor szándékosan Hamiltonnak kedvezett azzal, hogy kihozta Bottast a 16. körben, majd megengedte a világbajnokának, hogy eltérő taktikát alkalmazva megpróbálja magát a csapattársa elé lavírozni? A válasz: nem.

Mindkét Mercedes a közepes keveréken rajtolt, Bottas a 16. körben pedig szintén közepest kapott, ezzel eldőlt, hogy a finn két kerékcserével megy – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Mindezt akkor még nem tudhattuk, csak a verseny utáni nyilatkozatokból vált világossá, hogy a címvédő istállónál ezúttal a megszokottól eltérő utat követtek, azaz megengedték a versenyzőiknek, hogy eltérő taktikával teljesítsék a versenyt. Ennek az egyik oka, hogy a csapatnál sem voltak biztosak benne, hogy mi a leggyorsabb stratégia, a másik pedig az, hogy nem akarták már az első kanyarban befagyasztani a sorrendet Hamilton és Bottas között. Pontosabban, a két pilóta nem szerette volna, ha ez történik, mint ahogy korábban többször is megtörtént, a csapat pedig rábólintott a felvetésükre. A reggeli stratégiai megbeszélésen valójában a versenyzők hozták fel, hogy lehetséges lesz-e egy eltolt stratégia annak, aki a második helyen halad, mert ha mindkét autóra ugyanazt a keveréket tesszük az első kiállásnál, akkor valószínűleg az marad a sorrend a befutóig, azaz már az első kanyar, vagy az első kör eldönti a versenyt – magyarázta Wolff. – Úgy éreztük, hogy a javaslatuk izgalmas versenyt szülne, ezért úgy döntöttünk, hogy a hátrébb haladó eltolt stratégián lesz a kemény keverékkel a középső etapban.”

A Mercedesnél nem akarták, hogy már a rajtnál eldőljön minden – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A kulcsszó a középső etap, a Mercedes ugyanis nem volt biztos abban, hogy egy kiállással végig lehet menni a futamon, valójában a két cserét sokkal valószínűbb forgatókönyvnek gondolták, ahogyan azt Bottas is megerősítette a verseny után. „Egyértelműen volt egy olyan ötlet, hogy megosztjuk a stratégiát, az egyikünk kemény keveréket kap a második etapra, az ötlet viszont ebben az esetben a közepes-kemény-közepes stratégia volt. Őszintén úgy gondoltuk, hogy az egy kiállás ki van zárva, ez hiba volt a részünkről, ugyanis messze az volt ma a leggyorsabb közepes-kemény elosztásban, mi viszont úgy gondoltuk, hogy az sokkal lassabb lesz.”

A csapatrádió alátámasztja a nyilatkozatokat, Hamilton a 17. körben tehát nem jött ki, a

18. körben a versenymérnöke pedig megkérdezte, hogy biztosan a kemény keveréket szeretné-e majd feltenni a kiállásakor,

emlékeztetőül hozzátéve, hogy Bottas a közepes gumin van, a keményről pedig nincs információjuk, mivel nem futottak hosszú etapot rajta a szabadedzéseken. Hamilton válasza egyértelmű volt: „igen, megfelel a kemény.” Ezután jött még egy üzenet, amiben közölte, hogy még nem jön ki, mivel jók a gumik (a verseny utáni nyilatkozatában azt állította, hogy már a futam elején eldöntötte, hogy 20-21 körösre nyújtja az első etapját). Ezt mondjuk a fedélzeti kamera képe alapján nem sokan mondták volna meg, a bal elsőn ugyanis hatalmas vágás éktelenkedett, de hát mégiscsak a versenyző az, aki az autóban ülve érzi, hogy milyen állapotban vannak az abroncsok.

Hamilton bal elsője szemre sem volt valami rózsás állapotban a kiállása felé közeledveForrás: F1 TV

A következő, azaz a 19. körben hasonló párbeszéd játszódott le, Hamiltonnak folyamatosan mondták a fülére, hogy mekkora lenne a hátránya Bottasszal szemben, ha az adott körben kiállna kereket cserélni, ő pedig a gumik állapotát figyelembe véve ismét úgy döntött, hogy nem áll ki.

Végül a 20. körben jött el a kerékcsere ideje, de ekkor sem önszántából hajtott a bokszba a 44-es rajtszámú Mercedes sofőrje, hanem versenymérnöke üvöltött rá szinte szó szerint a Stowe kanyarban (ami közvetlenül a bokszkijárat előtt található), hogy azonnal jöjjön ki, mivel beküldték a biztonsági autót Antonio Giovinazzi kicsúszása miatt. Utóbbit természetesen nem részletezte, az SC felirat ilyenkor a versenyzők kormánykijelzőjén automatikusan megjelenik. Hamilton autójára feltették az előre megbeszélt kemény keveréket, az ötszörös (azóta már hatszoros) silverstone-i győztes pedig 12,5 másodperccel Bottas elé, az élre állt vissza (az ideiglenesen második helyen autózó Vettelt is kihívták Hamiltonnal egyetemben) úgy, hogy a kerékcsere előtt 17 másodperc volt az előnye.

Hamilton, amint Giovinazzi kavicságyban ragadt Alfája mögött berobog a bokszba, hogy megejtse egyetlen kiállását a versenyen – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Mindez úgy lehetséges, hogy a versenyzőknek biztonsági autós fázis alatt a kijelzőjükön előirányzott tempót kell tartaniuk, ez azonban nem vonatkozik a bokszutca be- és kivezető szakaszára, az utolsó kanyarkombinációt teljes egészében levágó bokszutca bejáratánál Hamilton előnye egy pillanatra tehát 27 másodpercre nőtt, miközben behajtott a bokszba. Hogy milyen kevésen múlt, hogy Hamilton nyert, és nem veszített a Safety Car alatt, a fedélzeti kamera felvétele mutatja, hiszen

ha szűk 10 másodperccel később küldik be a biztonsági autót, Hamilton elhalad a bokszbejárat előtt, majd mire legközelebb, a Safety Car mögött haladva visszaér oda, már nem tudott volna az élen maradni a kerékcserét követően.

A Mercedes tehát előre megbeszélt módon eltolta Hamilton kerékcseréjét, amely után az ötszörös világbajnoknak nagyjából 2 másodperccel Bottas mögé kellett volna visszatérnie, majd jó eséllyel folytatódott volna a verseny elején látott csata.

Hamilton és Bottas a Safety Car mögött – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

Ehelyett a Safety Car kibabrált a finnel, aki így nemcsak gumi-, de pozícióhátrányba is került Hamiltonhoz képest. A gumihátrány ebben az esetben úgy értendő, hogy Bottasnak volt még egy kötelező kiállása, Hamilton pedig végigmehetett a kemény gumival, már ha tudott. „Megbeszéltük, hogy a leggyorsabb taktika a közepes-közepes-kemény, de voltak alternatív stratégiák. Hogy tudtam-e, hogy végül egy kiálláson maradunk? Nem. De egy kicsit nekünk, versenyzőknek is stratégának kell lennünk” – mondta Hamilton a verseny után.

Nem volt mit tenni, Bottas győzelme odalett

Felmerülhet még egy jogos kérdés: a Mercedes miért nem hozta ki Bottast is a Safety Car alatt kemény gumikért – ahogyan tette azt a finnével megegyező taktikán levő Red Bull Verstappennel, valamint a Ferrari Leclerc-rel – ezzel legalább azonos keverékű és frissességű gumira állítva őt Hamiltonnal?

A csapat futam után adott válaszába bele lehet kötni, Toto Wolff ugyanis azt állította, hogy ezen a ponton még mindig nem voltunk meggyőződve róla, hogy az egy kiállás a megfelelő, ezért [továbbra is] megosztottuk a stratégiákat,nincs okunk ugyanakkor azt feltételezni, hogy valójában másként gondolták, Bottasszal a versenymérnöke ugyanis rögtön a biztonsági autó megjelenése után közölte, hogy maradjon kint, amiből arra lehet következtetni, hogy továbbra is a két kiállást tartották a nyerőnek.

A Red Bull egy körrel később ugyan, de kihívta Verstappent a kemény keverékért, miközben a Mercedes Bottasszal ugyanezt nem tette meg – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Az már érdekesebb, hogy a Ferrarinál és a Red Bullnál is gondolkodás nélkül átrakták a kemény keverékre az eredetileg két cserén levő Verstappent és Leclerc-t, ott tehát nem osztották meg a taktikát, amiből azt lehet leszűrni, hogy addigra belátták, végigbírja a fehér oldalfalú Pirelli. Miután az első lehetőséget elszalasztotta a Mercedes Bottas behívására, utólag visszanézve másodjára már valóban nem lett volna értelme a cserének akkor sem, ha fel szerették volna neki rakni a kemény gumit, akkor ugyanis a szintén keményre váltó Vettellel szemben is pozíciót vesztett volna, a kint maradással és a hajrában lágy gumira váltással viszont megmaradt az esélye, hogy visszakapaszkodjon a második helyre. Más kérdés, hogy Vettel elintézte, hogy emiatt már ne kelljen aggódni a Mercedesnél, a 38. körben kiütötte Verstappent, Bottas Leclerc elé pedig már simán visszaért a kerékcsere után.

Utólag tehát kijelenthető, hogy Valtteri Bottast nem a Safety Car fosztotta meg a győzelemtől, az csak ahhoz járult hozzá, hogy a veresége még egyértelműbb legyen.

Az ok, amiért Bottas nem nyert, hogy a Mercedes erre a versenyre feladta a ragaszkodást a két pilóta esélyegyenlőség jegyében történő totálisan egy stratégiára helyezéséhez, mindezt ráadásul nem magától, hanem versenyzői javaslatára tette. Mint utólag kiderült, Bottas sorsa a negyedik körben pecsételődött meg, ironikus módon pont amiatt, hogy sikerült visszavernie Hamilton támadásait.

Bottas szemmel láthatóan nehezen viselte, hogy most ő húzta a rövidebbet – Galéria!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hogy Bottas és Hamilton közül melyikük volt az, aki inkább forszírozta az alternatív stratégiát, vagy esetleg mindketten egyöntetűen kampányoltak mellette, csak ők és a csapat tudja, de mivel

bármelyikükkel előfordulhatott volna, hogy a rajt után a másik mögött találja magát, és inkább szeretne megpróbálkozni valami mással, mint hogy az első körben beletörődjön a vereségbe,

valószínűleg egyikük sem tiltakozott ellene. Egyszerűen most Bottasnak nem kedvezett a szerencse azzal, hogy a körülmények összjátéka miatt nem volt egyértelmű a leggyorsabb stratégia már a futam előtt, és pont ő volt az elöl lévő (ilyen esetekben kedvezményezett) pilóta, aki az előzetesen gyorsabbnak hitt, végül mégis lassabbnak bizonyuló taktikát kapta.

A Mercedes nem akarta favorizálni egyik pilótáját sem, ez azonban nem jelenti, hogy akaratlanul ne tehette volna meg – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

Ezzel együtt Wolff elismerte: jogos a felvetés arra vonatkozóan, hogy a Mercedes akár tudtán kívül favorizálhatta egyik pilótáját, ezért alaposan ki fogják elemezni a történteket. Meg kell néznünk, hogy valamelyiküket nem részesítettük-e akaratunkon kívül előnyben, mert ezt nem szeretnénk. Ez a mostani eset tapasztalatot és információt jelent nekünk arra, hogy eldönthessük, a jövőben is szeretnénk-e eltérő stratégiát alkalmazni a versenyzőink között.”

Kockáztattak Hamiltonnal a futam végén?

Még egy érdekes aspektusa volt a két Mercedes párharcának, nevezetesen az, hogy amikor Bottas a 45. körben kiállt Hamilton mögül a második kerékcseréjére, és megkapta a lágy abroncsokat, Hamiltont miért nem hívták ki azonnal, megszabadítva őt a kissé hólyagosodó, már 25 kör óta az autóján levő kemény keveréktől, ha egyszer mindenképpen az élre tért volna vissza. „Nagyon nehéz ez, mert mindkét esetben hibázhatunk, ha nem hívjuk ki, és beküldik a Safety Cart, akkor mindenki ott lesz a sarkunkban [jobb gumival], vagy kiállunk, elrontjuk a kerékcserét, és hirtelen a második helyen találjuk magunkat, a brit szurkolók meg azt kérdezik, hogy mi szükség volt a kiállásra” – nyújtott betekintést a csapat dilemmájába Toto Wolff csapatfőnök a Sky Sportson.

Miután Bottas megkapta a lágy gumikat, Hamiltonnak belefért volna egy ingyen kerékcsere – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

A Mercedesnek tehát mérlegelnie kellett, hogy Hamilton biztonságosan meg tudja-e tenni a hátralevő 7 kört a kemény gumin anélkül, hogy hirtelen tapadásvesztéstől kell tartania, valamint nagyobb-e a kockázata annak, hogy kint tartsák, mint annak, hogy a szerelők elrontják a kerékcserét.Heves vitát folytattunk a rádióban, valójában pedig 50-50 százalék volt az álláspontok aránya abban, hogy kijöjjünk-e vagy sem, úgyhogy megkérdeztük a pilótát, hogy mi az ő véleménye, ami nagyon fontos, mert ő érzi, hogy mire képesek a gumik. Meghozta a döntést, és hozzátette azt az egy százalékot, ami a pályán maradás felé döntötte el a mérleg nyelvét” – kozmetikázta kicsit Wolff azt, ami valójában történt.

Martin Brundle erre Wolffnak szegezte a kérdés, hogy akkor tulajdonképpen Hamilton a csapat döntését felülírva maga döntött arról, hogy nem hajt a bokszba kerékcserére?

Hamiltonnak volt elég tartalék a gumijában ahhoz, hogy ne kelljen kiállnia egy második kerékcserére – Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

„Azért nem mondanám, hogy ő döntötte el, hogy nem áll ki. Nem áll mindig rendelkezésünkre a teljes kép, megvannak az adataink, de olykor szükség van a versenyző véleményére is ahhoz, hogy meghozzuk a végső döntést, ekkor kérdezzük meg a pilótát – ecsetelte Wolff. – Ez elég ritka, mert általában eléggé biztosak vagyunk benne, hogy mit kell tennünk, most azonban fontos része volt a csapat döntésének.”

A valóság azonban az, hogy ha a csapaton múlt volna, akkor Hamilton a Bottas kiállása utáni körben azonnal kijött volna lágy gumikért, a mérnöke ugyanis kétszer is erre utasította, másodjára közvetlenül a bokszbejárat előtt, Hamilton azonban ellenszegült és közölte, ő bizony megy tovább. A pontos megértéshez álljon itt a Hamilton és Peter Bonnington közötti párbeszéd a Bottas kiállása utáni körtől kezdve.

44. kör
Mérnök: „Rendben Lewis, box-box, box-box.”
Hamilton:  „Biztosak vagytok benne?”
Mérnök: „Igen, Lewis, van egy ingyen kiállásunk, mert Valtterinek is ki kell még állnia.”
Hamiltont nem érteni
Egymás szavába vágva beszélnek, Hamilton már a Hangar egyenesben van
Közvetlenül a bokszbejárat előtt
Hamilton: „Folytatni akarom, a gumik rendben vannak.”
Mérnök:  „Box-box."
45. kör első kanyar
Mérnök: 

„Rendben Lewis, elmegyünk a végéig.”

Hamilton: „Hány kör van hátra?”
Mérnök:  „Ezzel a körrel együtt nyolc kör, Valtteri kiáll ebben a körben, Valtteri kiáll ebben a körben.”
Hamilton:  „Mennyi az előnyöm.”
Mérnök:  „3,2 másodperc.”
Hangar egyenes
Mérnök: „A verseny végéig megyünk, Lewis, biztonságban vagyunk.”
Bokszbejárat:
Mérnök: „Maradj kint, maradj kint.”
46. kör  
Mérnök: „Hét kör van hátra.”
Hamilton:  „Mennyi most az előnyöm?”
Mérnök: „23 másodperc Valtterivel szemben.”
Mérnök:  „Lewis, átválthatsz a 12-es motorüzemmódra.”
47. kör
Hamilton: „Vibrációt érzek a jobb elsőnél a hólyagosodás miatt.”
Mérnök: „Tartsd a tempót, még mindig elég előnyünk van [a kerékcseréhez] Valtteri előtt, de hamarosan már nem lesz.”
Mérnök: „Hetes motorüzemmód, hetes motorüzemmód.”
Mérnök: „Gondold végig, hogy végig tudsz-e menni, jelenleg még belefér egy kiállás.”
Hamilton: „Mekkora a különbség? Szerintem végig tudok menni.”
Mérnök:  „23 másodperc jelenleg.”
Hamiltont nem érteni
Hamilton: „Hány kört tettem meg eddig, 25-öt, ugye?”
48. kör
Mérnök: „Elmegyünk a végéig Lewis, öt kör van hátra.”
Mérnök:  „12-es motorüzemmód, 12-es motorüzemmód, Valtteri 27.4-et ment.”
Hamilton: „Különbség?”
Mérnök: „21.4 másodperc”
49. kör
Mérnök:  „Különbség Valtterihez képest 21.5 másodperc, a legutóbbi köre 28.7”
50. kör
Mérnök: „3 kör van hátra, a különbség 21.2 másodperc”
Hamilton: „Mi a leggyorsabb kör?”
Mérnök:  „27.4, Valtteri futotta az új lágyakon.”
Mérnök: „14-es motorüzemmód.”
Hamilton: „Mit használhatok az utolsó körben?”
Hamilton: „Milyen motorüzemmódot használhatok az utolsó körben?”
Mérnök: „Várj egy kicsit. Két kör van hátra. 5-ös motorüzemmód az utolsó körre.”

A Wolff által elmondottak tehát ott sántítanak, hogy a csapat elsőre egyértelműen utasította Hamiltont a kiállásra, a tanácskozás, amelybe három körrel az első üzenet után Hamiltont is bevonták („gondold végig, hogy végig tudsz-e menni”), pedig csak ezután következett.

Végül mindenki megkönnyebbülhetett a Mercedesnél, Hamilton gumijai végigbírták a versenyt, noha valójában nem is igazán voltak közel ahhoz, hogy végérvényesen elveszítsék a tapadásukat – Galéria!Forrás: Picture-Alliance/AFP

Hamilton – akinek a rádiózásából egyértelműen lejön, hogy az információgyűjtés közben miként mérlegelte, hogy kiálljon-e – a verseny után saját szavaival is elmondta, hogy miért maradt kint. „Miért kockáztattam volna? Megvolt az előnyöm hozzá, de ott van a bokszbejárat, majd a kerékcsere, extra nyomás van a szerelőkön, nem mintha kételkednék bennük, de egyszerűen megvan az esélye, hogy balul sül el. Elég tartalékot hagytam a gumikban, jól éreztem magam a kemény keveréken, tovább tudtam menni. Volt ugyanakkor némi hólyagosodás, úgyhogy egy kicsit vacilláltam, hogy ki kellene állnom. Hét kör volt hátra, 21 másodpercet pedig nagyon nehéz ledolgozni amellett a tempó mellett, amire még akkor is képes voltam, ezért úgy döntöttem, hogy nem állok ki. Ritka szembemenni a csapattal, de ma úgy döntöttem, hogy ez a legjobb nekem.”

Hamilton kitért arra is, hogy a pénteki második szabadedzésen futott hosszú etapjaiból merített erőt, amelyek mindenki másénál jobbak voltak. Ez valóban nem elhanyagolható, támpontot azonban maximum annyiban jelentett, hogy a Mercedes és Hamilton képes volt eléggé óvni a gumikat, a második szabadedzésen ugyanis nem használták a kemény keveréket. Sokkal jobb referenciát jelenthetett a csapatnak Pierre Gasly, Nico Hülkenberg és Kimi Räikkönen, mivel előbbi két pilóta egyaránt 8, Räikkönen pedig három körrel cserélt hamarabb kereket Hamiltonnál és tetette fel a kemény gumikat, a köridejeik pedig nemhogy romlottak volna, hanem egyre javultak, vagy minimum stagnáltak. Gasly és Hülkenberg egyaránt az utolsó előtti, Räikkönen a 48. körben futotta meg egyéni legjobb körét a versenyen.

A Pirelli grafikonján jól látszik, hogy ki, mikor és milyen keveréket használt a versenyenForrás: Pirelli

És ha már a leggyorsabb körnél tartunk, a fentebbi rádióbeszélgetés végéből is érdekes részletek derülnek ki, Hamilton az 50. körben ugyanis megkérdezte, hogy mi az aktuális leggyorsabb kör, jelezve, hogy ő bizony megpróbálná megszerezni az extra pontot is, ha lehet. Peter Bonnington készségesen közölte is a Bottas által nem sokkal korábban friss lágyakon futott 1:27.4-es köridőt,

majd egy spórolósabb motorüzemmódot irányzott elő versenyzőjének úgy téve, mintha Hamilton pusztán kíváncsiságból érdeklődött volna a leggyorsabb köridő felől.

Az ötszörös világbajnokot azonban nem ejtették a fejére, egyből ezután rákérdezett, hogy akkor mi is az a motorüzemmód, amivel elmehet a gyorskörre. Azonnali válasz nem érkezett, csak tippelhetünk, de szinte biztos, hogy a csapaton belül ekkor beszélték meg, hogy hagyják-e Hamiltonnak kockára tenni a futamgyőzelmet kopott kemény keveréken. Az addigi legjobb köre 1:28.565 volt, a verseny utolsó, 52. körében ezt javította meg 1,2 másodperccel, 1:27.369-cel megfutva a leggyorsabb kört. Mindez jól mutatja, hogy mennyi tartalék volt még a gumikban, azokban a gumikban, amelyeket előzetesen nem tartottak elég strapabírónak ahhoz, hogy teljesíteni lehessen velük egy egykiállásos versenyt. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK