Társoldalunk:

Megfontolná a tankolás visszahozását az FIA elnöke

2019.07.13. 13:14

Jean Todt megmosolyogta a felvetést, hogy drága lenne a tankolóberendezések szállítása, szerinte kisebb tankokkal fürgébbek lehetnének az autók. Sebastian Vettel is ezt javasolta.

Napirendre tűzné a tankolások esetleges visszahozását Jean Todt, az FIA elnöke. Az autókat a 2010-es szezontól kell a teljes versenytávra elegendő üzemanyaggal feltankolni, ezért a futamok elején úgyis nagyon nehezek, hogy a 2014-es szezon kezdete óta maximalizálják az elhasználható üzemanyagok mennyiségét.

A statisztikák szerint az előzések számának eleinte jót tett a tankolás betiltása, mert a csapatok nem tudtak taktikázni az üzemanyagszintekkel, és a „bokszban” megelőzni az ellenfeleiket, a pilóták viszont gyakran panaszkodnak, mert az autók nagyon nehezek lettek (főleg a hibrid rendszer akkumulátoraival együtt) és ezért lassabb kanyarokban nem elég dinamikusak.

Tankolás a Ferrarinál 1998-banForrás: AFP/Eric Cabanis

Alkalomszerűen felmerült már, hogy vissza lehetne hozni a tankolást, de a csapatok általában a költségekre hivatkozva leszavazták az ötletet. A Brit Nagydíj során azonban az FIA elnöke, Jean Todt javasolta, hogy vizsgálják meg, milyen hatással járna a tankolások újbóli bevezetése a Forma-1-ben.  

Személy szerint szeretnék tankolásokat látni, de örömmel átnéznék egy tanulmányt is a pozitívumokról és a negatívumokról. Az autók túl nehezek lettek, és erről már beszéltünk is.” 

„Erőltetem, hogy elemezzük ki, mit jelentene a tankolások bevezetése. Ha megtennénk, a rajtnál könnyebbek lehetnének az autók, és a méreteik is kisebbek lehetnének – mondta Todt, és lesöpörte a felvetést, hogy költséges lenne a felszerelés elszállítása minden futamra. – Amikor ezt meghallom, mindig elmosolyodom. Elnézve a csapatok motorhome-jait, nem a pénzügyek állják majd útját ennek.”

A kerékcserék gyorsaságát most a szerelők ügyessége határozza megForrás: Philip Platzer/Red Bull Content Pool

Todt hozzátette, kompromisszumnak tartja a 2021-es szezonra elfogadott költségplafont, és arra számít, hogy viták alakulnak majd ki ennek betartatása kapcsán, de úgy vélte, a csapatok nem teszik majd kockára a jó hírnevüket az előnyszerzés érdekében. Kitért arra is, hogy egyes pilóták nehezebben vezethető autókat szeretnének, elárulta,

megkérte az FIA szakértőit, hogy elemezzék ki, lehetne-e nehezíteni az autók vezetését, arra jutottak, hogy szervokormány nélkül nem lehetne vezetni a mostani autókat.  

A tankolással kapcsolatban biztosan nem lesz egységes álláspont, mivel Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a BBC-nek rögtön az újbóli bevezetés ellen kezdett érvelni. Úgy vélte, amikor volt tankolás „a versenyek izgalmasak voltak a stratégáknak, de unalmasak a pályán. Ezért is mozdultunk el, így a pilótáknak meg kell birkózniuk a megtankolt autókkal, és azzal a kihívással, hogy az autó 100 kg-nyi üzemanyagot elveszít a nagydíj során.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK