Társoldalunk:

A Mercedesnél a rajt miatt aggódnak

2019.07.13. 19:23

Szoros csatában a Mercedes nyerte a Brit Nagydíj időmérőjét, a csapatnál azonban ettől még nem lettek nyugodtak, a vasárnapi verseny elején ugyanis a közepes keverékű gumikon kell majd visszaverniük Charles Leclerc lágy gumin induló Ferrarijának támadását.

Amennyiben az előzetes várakozásokat nézzük, nem meglepő, hogy a két Mercedes indulhat az első sorból a vasárnapi Brit Nagydíjon, a szombati nap alakulása alapján azonban egyáltalán nem volt olyan sima az Ezüstnyilak időmérője, mint azt sokan várták. Toto Wolff nem számított rá, hogy mindkét autójukkal le tudják győzni a Ferrarit, és az első sor megszerzése után sem bízza el magát a vörös autók lágyabb keveréke miatt.

A Mercedesnél meglepődtek az első rajtsoron - Galéria!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Valtteri Bottas idei negyedik pole pozícióját szerezte, mind közül pedig ez volt a legkisebb előnnyel kiharcolt elsősége, mindössze 6 ezreddel győzte le csapattását.

Bottas, bár örül az első rajtkockának, tudja, hogy Hamiltonnal nem lesz könnyű felvennie a harcot a versenyen.

„Amikor szóltak a rádión, hogy megszereztem a pole pozíciót, nagyon boldog lettem, hiányzott már ez az érzés. Nagyon nehéz ezen a pályán legyőzni Lewist, itt mindig nagyon erős – örült a Mercedes finnje. – Most az a dolgom, hogy jól használjam fel ezt a pole-t. Lewis versenytempója eddig nagyon jó volt az idén, ezért biztos vagyok benne, hogy jó csata lesz. Charles [Leclerc] szintén fenyegetést jelent majd, különösen a verseny elején, mivel a lágy gumikon rajtol. Mi a közepeseken, ami trükkössé fogja tenni a rajtot, hosszú távon viszont ez lehet a jó választás. Már várom a versenyt, szórakoztató lesz."

A Mercedes megszerzi az első rajtsort az időmérőn

Hamilton sportszerűen elismerte, hogy Bottas ma jobb volt nála, de jelezte, hogy természetesen nem adja fel, bízik a versenytempójában. „Egyes napokon az ember elkapja a ritmust, máskor nem. Ez előbbi napok egyike volt. Nincs azonban vége, hosszú verseny jön holnap, úgyhogy megpróbálom kitalálni, hogy miként léphetek előre onnan, ahol vagyok. Ezt a versenyt meg kell próbálnom megnyerni, de nem lesz könnyű, minden évben nagy kihívást jelent. A hosszú etapok jól néztek ki pénteken, remélhetőleg fogom tudni hasznosítani a közepes keverék jelentette gumielőnyt."

Hamilton nem vár könnyű versenyt - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem számított arra, hogy Hamilton és Bottas is legyőzi a Ferrarikat. Finn pilótájához hasonlóan ő is kiemelte, hogy a rajtnál oda kell figyelniük a vörös autókra. „Meglepetésként ért, hogy mindkét autónkkal az első sorba tudtunk kvalifikálni, mert lépéshátrányban voltunk az időmérő alatt. Arra számítottunk, hogy a Ferrari nagyon erős lesz, a Q3-ban viszont hátrafelé léptek egyet, miközben mi előre. A pálya tapadása egyre jobb lett, a versenyzők megtalálták a ritmust, minden összejött. Izgalmas versenyben reménykedünk, a rajtnál a közepes gumijaink kevésbé lesznek versenyképesek, de remélhetőleg utána tartósabbnak bizonyulnak majd és tudjuk velük hozni azt a versenytempót, amit pénteken."

A gumik a Mercedesnek is fejtörést okoztak - Galéria!Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

James Allison, a Mercedes technikai igazgatója arra világított rá, hogy a gumikkal milyen nehéz dolguk volt, lévén a pálya a jellegéből adódóan felmelegíti az abroncsokat, a levegő hőmérséklete viszont hűti. „Kicsit nehezen megfogható volt ma, hogy mivel tudunk időt nyerni. Akárcsak tegnap, az ellenfeleink nagyon fenyegetőnek tűntek egyetlen körön, talán a Ferrari volt az esélyes az időmérő előtt. Végül azonban a Q3-ban, amikor számított, mindkét pilótánk megtalálta a tempóját. Nem volt könnyű mindent kihozni a gumikból egy olyan pályán, amely nagyon megterheli azokat a gyors kanyarjaival, majd gyorsan lehűti az egyenesben a hideg levegő miatt. Ez nagyon megnehezítette a dolgunkat ezen a hétvégén."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK