Toto Wolff nem tűri a csapaton belüli politizálást

Forma-1, Monacói Nagydíj, Toto Wolff, Mattia Binotto, Mercedes, Ferrari
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2019, Grand Prix of Monaco, Toto Wolff (AUT, Mercedes AMG Petronas Motorsport), Mattia Binotto (ITA, Scuderia Ferrari Mission Winnow), 25.05.2019 | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem tolerálja, ha az istálló alkalmazottai belülről bomlasztják a csapategységet azzal, hogy politizálnak, és a bűnbakkeresést sem tartja célravezetőnek. Az osztrák üzletember szeretné, ha szorosabb lenne a küzdelem, de az F1 DNS-ét nem változtatná meg ennek érdekében.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke hosszú interjúban fejtette ki véleményét több, a Forma-1-et és a Mercedest érintő aktuális kérdésről. Az osztrák üzletember többek között választ adott azoknak a kritikusoknak, akik szerint alaptalanul szokott túlságosan óvatos nyilatkozatokat tenni csapata esélyeit illetően, egyfajta pszichológiai játszmát űzve az ellenfelekkel, valamint rávilágított, hogy szerinte miért tud évek óta sikeres lenni a Mercedes. A csapatfőnök azt is elmondta, ha rajta múlna, az utolsó verseny utolsó kanyarjában dőlne csak el a világbajnoki cím.

Wolff nem pszichológiai hadviselést folytat óvatos nyilatkozataival Forrás: Picture-Alliance/AFP

Wolff a 2014-es szezon előtt vette át a Mercedes Forma-1-es csapatának irányítását, azóta pedig minden évben elhódították a konstruktőri és az egyéni világbajnoki címet. Ami a kezdeti években még nem volt egyértelmű, az mára a napnál is világosabb lett: Toto Wolff az F1 egyik legfelkészültebb és a feladatra legalkalmasabb csapatfőnöke, aki nemcsak egyben tartotta korunk sikercsapatát, hanem a folytonosságot is biztosította ahhoz, hogy éveken át a csúcson maradjanak. Az elmúlt 11 futamból 10-et a Mercedes nyert, sokszor elsöprő fölénnyel utasítva maga mögé az ellenfeleket,

Wolff mégis számtalanszor volt óvatos egy-egy versenyhétvége előtt az esélyeiket illetően, ami sokszor visszatetsző volt a riválisok, a média, és főként a drukkerek szemében.

A csapatfőnök most elmondta, ezzel nem "altatni" szeretné az ellenfeleket, egyszerűen tényleg ennyire óvatosak azért, hogy fenntartsák a sikerességüket.

„Egy bizonyos mentalitással dolgozunk ezen a téren, egyfolytában keressük a lehetőséget a javulásra, mert szkeptikusak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy könnyű dolgunk lesz.

– nyilatkozta a Motorsport olasz kiadásának. – Zsinórban nyolc futamgyőzelem, vagy öt világbajnoki cím semmire sem garancia, ebben a sportban az ember mindig a nulláról indul. Ez a csapat mentalitása, egy olyan megközelítés, amely az évek során jellemzett minket, és mindig lehetővé tette, hogy őszinték legyünk saját magunkkal. Egy olyasfajta tökéletesség könyörtelen hajszolása, ami nem létezik."

Az őszinteség és nyitottság az egyik legfontosabb "kellék" a sikercsapat egyben tartásához Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

A Mercedes sikereinek óhatatlan velejárója, hogy a csapat kulcsfigurái az évek során kapósak lettek, a riválisok mindent megtesznek, hogy egyrészt meggyengítsék a címvédőt, másrészt szert tegyenek az ott dolgozók szellemi tőkéjére. A Mercedesnél uralkodó nyitottságot és légkört jól jellemzi, hogy ezekről az ajánlatokról egyrészt Wolff is tud, másrészt a kulcsfigurák a helyükön maradnak, és nem hagyják el a csapatot egy-egy zsíros ajánlat miatt.

Úgy gondolom, hogy képesek voltunk olyan környezetet teremteni a csapatban, amelyben az emberek megbecsülik a munkájukat."

Ez az egyik fontos tényező, a másik pedig az, hogy a Mercedesnél tudatosan ügyelnek arra, hogy ne legyen széthúzás az alkalmazottak között. Nem nehéz kisakkozni, hogy Wolff alábbi szavai melyik másik topcsapattal kapcsolatban nem helytállóak. A Ferrarinál történelmileg megfigyelhető, hogy az átpolitizált légkör milyen rossz hatással van sokszor a csapat teljesítményére.

– jelentette ki a Mercedes csapatfőnöke. – Kifelé lehet, tárgyalhatunk és elmondhatjuk a véleményünket a különböző megbeszéléseken, de befelé nem. Megismétlem: ezen a téren zéró tolerancia van. Teljes kölcsönös átláthatóságra van szükség, hogy ha probléma adódik, a megoldáson dolgozzunk, és ne ujjal mutogassunk a felelősre. Ha valaki hibát követ el, megpróbáljuk megérteni az okokat, amelyek előidézték, és azt, hogy miként kerüljük el a jövőben. Ha szükséges, a hibát elkövető személlyel is foglalkozunk, ha támogatás kell neki. Végtére ez egy egyszerű megközelítés, mentálisan ez régóta bevált dologként működik minden területen. Amikor például betoppanok a tervezőrészleghez, sok fiatal, a csapathoz az évek során csatlakozott arcot látok olyanok mellett dolgozni, akik nagyon régóta velünk vannak. A mentalitás, amit átvesznek a régebb óta itt dolgozóktól, kivétel nélkül ugyanaz."

Ha tehetné, Wolff is izgalmasabbá tenné a versenyeket, noha természetesen a Mercedes sikerét tartja szem előtt Forrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Wolff a Mercedes egyeduralma kapcsán elmondta, hogy természetesen nem szeretné, ha más nyerne, azt viszont igen, ha a világbajnoki címért folyó csata minden évben a végletekig kiélezett lenne. Ehhez szükség van szabályváltoztatásra,

a feje tetejére azonban nem állítaná a Forma-1-et, mert akkor az elveszítené az alapvető értékeit.

„Nyilvánvalóan a szívem száz százalékban a Mercedesé, a célom, hogy optimalizáljuk a csapat teljesítményét a pályán. Ugyanakkor ott van bennem a motorsportrajongó is, aki izgalmas futamokért kiált, és abban reménykedik, hogy a világbajnokság kimenetele az utolsó verseny utolsó kanyarjáig nyitott marad. Minden aspektust meg kell vizsgálnunk, és meg kell értenünk, hogy miként javíthatunk a sport- és technikai szabályzaton a szoros futamok érdekében. Ez egy olyan változtatás, amelyet hosszú távra kell végrehajtanunk, mert minden csapat a rövid távú előnyökre fog koncentrálni, ez mindig így van.

Én azt mondom, hogy nézzük meg a 2021-ben életbe lépő szabályokat, próbáljunk meg javítani azon, ami ma nem működik jól, ami pedig jó, azt hagyjuk úgy anélkül, hogy befolyásolnánk a sportág alapvető értékeit."