Vágólapra másolva!
A csapat vezető versenymérnöke szerint már az Osztrák Nagydíj előtt is tudták, hogy gond lehet az autó hűtésével, és Andrew Shovlin nem számít egyszerű megoldásra.

Az Osztrák Nagydíj volt az idei első F1-es futam, amit nem a Mercedes pilótái nyertek meg, ráadásul nem is voltak harcban a győzelemért. Valtteri Bottas mindössze a 3. helyezett lett, de csak egy hajszállal előzte meg a 4. helyen célba érő Sebastian Vettelt, miközben Lewis Hamiltont csak az 5. helyen rangsorolták.

Az eddig szinte sérthetetlennek tűnő Mercedest elsősorban a körülmények győzték le, hiszen a csapat nehézségekkel szembesült az autó hűtése terén. Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke a csapat szokásos, futam utáni elemzésében részletesen felfedte, hogy mi a probléma.

A Mercedesek nem versenyeztek Ausztriában, de egy dobogós hely így is összejött nekik Forrás: AFP/Joe Klamar

„Egyszerű kérdés, de elég bonyolult a válasz. Alapvetően nem voltak elég nagyok a hűtőradiátorok az autón, kicsit optimisták voltunk azzal kapcsolatban, hogy a hűtőrendszer működésétől mit is várhatunk, de nem volt olyan jó, mint vártuk. Ez azt jelenti, hogy a nagyon forró versenyeken küszködni fogunk, hogy minden elég hideg maradjon, főleg az erőforrás ne károsodjon.”

„Lehet fokozni a hűtést a karosszérián lévő nyílások megnövelésével, de Ausztriában 35 fok volt, ez már a teteje annak, amit csak a nyílások révén kezelni tudunk. A határon voltunk, és ilyenkor már nagyon korlátozottak a lehetőségek. Lehet vitorlázni, amikor a pilóták az egyenesek végén lelépnek a pedálról, kicsit később fékeznek, de van egy időszak, amikor az autó csak gurul.”

Ezúttal nem tudtak labdába rúgni a Ferrari és főleg a Red Bull ellen Forrás: AFP/Georg Hochmuth

„Ilyenkor a motor nem dolgozik, és elég jelentősen visszaesik a hőmérséklet, de a versenyen arra kellett kérnünk a pilótákat, hogy fokozzák ezt, körülbelül körönként 400 méterre. Ez alaposan visszavetette a teljesítményüket. Le is tekerhettük a motort, így kevesebb hőt termel, de kisebb lesz az ereje, és lassabbak leszünk az egyenesben.”

„Ez mindenképpen jelentős korlátozás volt Ausztriában. Már a verseny előtt is dolgoztunk rendszereken, hogy próbáljunk javítani ezen a problémán, és javulnia kellene a helyzetnek, de ez az autó alapvető jellegzetességeiből fakad, mert nagyon szoros elrendezést választottunk, így alapvetően alulméreteztük a hűtést.”

A videóban a Mercedes megmutatta, hogy mennyit számít a vitorlázás

Shovlin később elárulta, a csapatnál azt bánják a legjobban, hogy a pilótáik a vitorlázás miatt lényegében nem tudtak versenyezni, de a pontveszteséget nem tartotta jelentősnek, hiszen a konstruktőri világbajnokságban mindössze 5 pontot veszítettek a Ferrarihoz képest.

Ez volt az első vereség a Mercedesnél, de legközelebb gyaníthatóan csak a Magyar Nagydíjon lehetnek problémáik, mert Silverstone-ban és a Hockenheimringen még nyáron is mérsékeltebb hőmérsékletek várhatók.