Társoldalunk:

Hamilton vállalta a felelősséget a büntetésért

2019.06.29. 19:54

Lewis Hamilton a közösségi médiában reagált arra, hogy három rajthelyes büntetést kapott. Vállalta a felelősséget, csapatfőnöke szerint azonban nem ő a hibás.

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén is folytatódott a büntetések áradata, Sebastian Vettel nagy felháborodást kiváltó, és Daniel Ricciardo franciaországi elmarasztalása után egy újabb élpilóta, Lewis Hamilton kapott büntetést. A Mercedes versenyzője Kimi Räikkönent akadályozta az időmérő első szakaszában, ezért a 2. hely helyett csak az 4. rajtkockából indulhat majd.

Hamilton éppen melegítő körön volt, a 3-as kanyar felé tartott a bokszból kihajtva, amikor az Alfa Romeo versenyzője mért körön, versenytempóban megérkezett mögé, Hamilton pedig a pályáról lehajtva próbált meg kitérni az útjából. Közben azonban keresztezte az ideális ívet, és akadályozta Räikkönent, aki később ugyan továbbjutott, de újabb mért kört kellett futnia.

Hamilton elfogadja a büntetést - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

Kár lényegében tehát nem érte a versenyzőket, de a szabályzatban található definíció ilyen esetekre, ezért a sportfelügyelők (akik között a Le Mans-legenda, Tom Kristensen is megtalálható a hétvégén) megvizsgálták az esetet, és végül megbüntették Hamiltont. A pontverseny éllovasa az Instagramon reagált a hírre.

„Teljesen megérdemeltem a mai büntetést, és nem okoz problémát, hogy ezt elfogadjam – írta Hamilton a közösségi oldalon. – Hiba volt a részemről, és teljes felelősséget vállalok érte. Nem volt szándékos. Holnap új nap lesz, és új lehetőség a felemelkedésre” – tette hozzá az ötszörös világbajnok.

„Ezek a dolgok azért történnek velünk, hogy próbára tegyenek minket. Mindannyiunknak túl kell jutnunk bármin, amivel szembesülünk, függetlenül attól, hogy az helyes vagy sem, továbbra is hinnünk kell önmagunkban. Megvan az erőnk, hogy felülkerekedjünk az akadályokon, akkor is, amikor nagy feladatnak tűnnek. Járjátok az utatokat, és sohase adjátok fel!" – szólt újabb motivációs üzenete.

Csapatfőnöke, Toto Wolff néhány perccel az ítélet kihirdetése után ennél árnyaltabban fogalmazott. Elmondta, nem volt ideje egyeztetni a csapattal, hogy pilótája pontosan miért került Räikkönen útjába, de diplomatikusan és láthatóan visszafogottan fogalmazva ő is elfogadta a sportfelügyelők állásfoglalását.  

„A szabálykönyv azt mondja, ha az ember feltart valakit, és ez nyilvánvaló, akkor három rajthelyes büntetést kap – nyilatkozta Wolff a Mercedes sajtóbeszélgetésén, ahol a GPhírek is jelen volt. – Szerintem ez nem a versenyző hibája, mert nem látta [Räikkönent]. Az ilyen dolgok előfordulnak, és van rájuk precedens, úgyhogy el kell fogadnunk a büntetést.”

Bottas a 3. helyről rajtol - GalériaForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

A helyzet egyik kedvezményezettje Valtteri Bottas, aki a vártnál gyengébb szereplése ellenére is a 3. helyről indulhat majd az Osztrák Nagydíjon. A finn pilóta kijelentette, optimista a verseny előtt, mert az első körben több előzési lehetőség is kialakulhat, és „mindenképpen helyesnek” nevezte, hogy a közepes keverékű gumikon indulnak, mert tartósabbak lesznek a lágyaknál.

„A rajtnál és az első 2 körben ez enyhe hátrány lehet, de aztán a közepes jobb lesz, és a stratégia terén jobb lehetőségeket teremt, mint Charles számára [a lágyak] – vélte. – Arra is lehetőség nyílik, hogy közelebb kerüljek [Hamiltonhoz] a pontversenyben, hiszen egy helyet nyerek a rajtrácson, ami mindig kedvező. Most rajtunk múlik, hogy jó versenyt fussunk, nem vagyunk nagyon lemaradva, és mindent meg fogunk próbálni, hogy felzárkózzunk.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK