Hivatalosan is távozott a Williams technikai igazgatója

Forma-1, Paddy Lowe, Williams Racing, Barcelona teszt 7. nap
Paddy Lowe (GBR) Williams Racing Chief Technical Officer with the media. Formula One Testing, Day 3, Thursday 28th February 2019. Barcelona, Spain.
Vágólapra másolva!
Paddy Lowe az idei autó kudarcát látva ment személyes szabadságra, még a szezon kezdete előtt. Úgy döntött, nem is tér vissza az istállóhoz.

Hivatalosan is véget ért Paddy Lowe pályafutása a Williamsnél, ahova a világbajnok Mercedestől érkezett azzal a céllal, hogy a középcsapattá süllyedő istállót visszavezesse a célra, de ehelyett a grove-i csapat az idén minden korábbinál gyengébben teljesít, és egyértelműen utolsó a mezőnyben.

Lowe kálváriája már tavaly megkezdődött, többen is távoztak a csapattól az irányítása alatt, azonban az idei tesztelés tette fel az i-re a pontot, mivel a Williams autója nem készült el időre, majd messze a leglassabbnak bizonyult. A brit szakember az idénynyitóra már el sem utazott a csapattal, március óta személyes szabadságát töltötte.

Paddy Lowe elhagyta a Williams-csapatot Forrás: Williams Racing

A helyzetet bonyolította, hogy Lowe az igazgatótanács tagja is volt, így nem lehetett egyszerűen leváltani, ráadásul arról is szóltak hírek, hogy tulajdonrészt is szerzett a csapatban. A jogi és adminisztratív akadályok azonban valószínűleg elhárultak, mert a Williams kedden nyilvánosságra hozta, hogy Lowe formálisan is távozott a csapattól.

– nyilatkozta Lowe a csapat közleményében. – A korábbi munkatársaimnak a lehető legjobbakat kívánom, hogy kiállják a kihívásokat, de biztos vagyok abban, hogy képesek lesznek erre. Külön köszönetet mondok a Williams szurkolóinak, akik nagyon megértők voltak” – tette hozzá a brit szakember.

Ez a Williams történetének leggyengébb éve Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Lowe korábban részt vett az aktív futómű szoftveres vezérlésének kifejlesztésében, ami az 1992-es Williams legfontosabb innovációja volt, majd a McLarennel is világbajnokságot nyert, a Mercedesnél pedig Toto Wolff kifejezetten a korábbi csapatfőnök, Ross Brawn helyére szerződtette, és rábízta a csapat teljes technikai irányítását.

A Mercedesszel zsinórban megnyert három világbajnoki cím jót tett Lowe megítélésének, a Williams az ő elengedését is feltételként kötötte ahhoz, hogy Valtteri Bottas átigazolhasson a 2017-es szezonra. A világbajnok istállóhoz James Allison érkezett, és a versenyképességük egyáltalán nem romlott, Lowe viszont bő egy év alatt megbukott a Williamsnél.

– tette hozzá Claire Williams csapatfőnök-helyettes. – Azt egyelőre nem tudni, Lowe hol folytatja a pályafutását, és azt sem, hogy a Williams igazol-e valakit a helyére. Egyelőre a korábbi résztulajdonos, Patrick Head támogatja az istállót, de Williams elárulta, Head maximum heti 1-2 napot tölt a gyárban, és inkább csak mentorként segíti a mérnöki stáb munkáját.