Vágólapra másolva!
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nem kertelt és kijelentette: mióta a csapat 2016-ban beszállt a Forma-1-be, még soha nem volt olyan rossz versenyhétvégéje, mint a Francia Nagydíjon. Az istállónál egyelőre nem értik a lassúságuk okait, és ha ezután sem találnak magyarázatot, átállhatnak a 2020-as autó projektjére.

A Kanadai Nagydíj után Franciaországban nem egyszerűen tovább folytatódott a Haas vesszőfutása, az amerikai istálló csapatfőnöke egyenesen a csapat fennállásának legrosszabb versenyhétvégéjének nevezte a legutóbbit. Kevin Magnussen és Romain Grosjean már az időmérőn sem remekelt, csak a tizenötödik és a tizenhatodik helyet szerezték meg, majd a versenyt csak előbbi fejezte be, a tizennyolcadik helyen célba érve csak a két Williamst előzte meg. Günther Steiner csapatfőnök szerint nincs értelme keseregni, mostantól mindenkinek még többet kell dolgoznia a lassúságuk okait keresve, ha pedig nem találják azt meg, el kell kezdeniük inkább a jövő évi autóra koncentrálni.

A Haas még soha nem volt ekkora slamasztikában Forrás: Motorsport Images

Az Ausztrál Nagydíjon még úgy tűnt, hogy a Haas a negyedik helyért is harcban lehet az idén, a szezonnyitón a hetedik és a nyolcadik rajthelyet szerezték meg, azóta azonban szépen lassan elkezdtek hátracsúszni a mezőnyben.

A helyzetük kissé a Ferrariéhoz kezd hasonlítani, ők is a gumikkal szenvednek a legtöbbet, valamint ők sem értik a problémáikat.

A csapatfőnök szerint a csapat 2016-os elindítása óta nem volt még olyan rossz versenyhétvégéjük, mint a legutóbbi.

– nyilatkozta Steiner az Autosportnak. – Szenvedtünk a versenyen. Ami igen bizarr a számomra, hogy egy autó, amelyik elég jó ahhoz, hogy a hetedik és a nyolcadik helyet szerezze meg az időmérőn a szezon első versenyén, majd hatodik volt Monacóban, hirtelen utolsó előtti lesz. Ne kérdezzék, hogy ennek mi az oka, mert nem tudom. Ki kell derítenünk. Nagyon csalódástkeltő ez az egész, nincs rosszabb annál, hogy ilyen helyzetbe kerültünk és nem értjük az okát."

Az Ausztrál Nagydíj időmérőjén még úgy tűnt, hogy ez a Haas éve lehet a középmezőnyben Forrás: AFP/William West

Már Kanadában sem volt rózsás a helyzet, Kevin Magnussen a futamon „élete legrosszabb élményének" nevezte azt, hogy fájdalmasan lassan tud csak körözni, mire Steiner a rádióban csendre is intette a versenyzőjét.

– mondta a csapatfőnök. – Már pénteken sem voltunk jók. Kanadában legalább az időmérő rendben volt, legalább az egyik autóval bejutottunk a Q3-ba, itt azonban örültünk, hogy nem estünk ki a Q1-ben. Monte-Carlóban a hatodik helyet szereztük meg az időmérőn. Nehéz megítélni, hogy ott milyen volt a versenytempónk, mert nyilvánvaló okokból mindenki lassan ment, de az is rendben volt, úgyhogy az egész nagyon bizarr."

A Haas gondjait tetézheti, hogy látványos problémák nincsenek az autójával.

„Romain azt mondta, hogy jó volt vezetni az autót, csak lassú. Nincs hirtelen alul- vagy túlkormányzottság, az autó rendben van, egyszerűen csak nincs elég tapadása – összegzett Steiner, aki azért nem zuhan depresszióba, helyette keményebb munkára sarkallja a csapattagokat. – Nem leszek lehangolt, a düh nem jó szó. Számomra ez egy kihívás, nem pozitív fajta,

Ki kell eresztenünk a gőzt és tovább kell dolgoznunk. Azt mondtam a srácoknak, hogy sokkal többet kell most dolgozzanak, mint korábban, mert most szarban vagyunk."

Lehet, hogy hamarosan elkezdenek a 2020-as autóval foglalkozni? Forrás: AFP/Gerard Julien

Amennyiben nem sikerül záros határidőn belül fellelni a gondok okait,

Steiner azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy leállnak az idei autó fejlesztésével, és elkezdenek a jövő évi modellre koncentrálni.

„Nincs értelme várni a csodára, haza kell mennünk a gyárba és meg kell értenünk az okokat, ez az egyetlen, amit tehetünk. Amint megértjük, hogy miért kerültünk ebbe a helyzetbe, elkezdhetünk megoldást keresni. Ha nem találjuk meg az okokat, hogyan dolgozhatnánk a megoldáson? Ebben az esetben a legjobb, ha azonnal elkezdünk az új autón dolgozni."