Társoldalunk:

Red Bull: Nem lett sokkal erősebb a Honda, de a versenyen jól jöhet

2019.06.21. 19:18

Max Verstappen szerint az idei szabályok ártottak a Red Bullnak, ami nem a Honda-motor miatt nem tud nyerni. A csapatfőnök szerint az idén még nem is erre hajtanak.

Az idei harmadik motorváltozatot is bevetette a Honda a Red Bull autóiban (és Danyiil Kvjat Toro Rossójában), ez azonban az időeredmények alapján egyelőre nem hozott lényeges előrelépést a csapatnak. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is elismerte a Sky Sportsnak, hogy a lóerők száma terén „elég csekély” a növekedés.  

„Lehetővé teszi, hogy keményebben hajszoljuk magasabb teljesítményszinteken – mondta Horner az új változat legfőbb erényéről. – A versenyen ez előnyt jelenthet. Remélhetőleg vasárnaponként hosszabb ideig igyekezhetünk majd” – tette hozzá a csapatfőnök, aki ismét méltatta a japán gyártó erőfeszítéseit.

A Red Bull pilótái is sokat csúszkáltak a szabadedzéseken - GalériaForrás: AFP/Gerard Julien

„Mindig is azt terveztük, hogy ez egy építkező év lesz az új partnerünkkel, nagyszerű előrelépéseket látunk a Hondától, erős a munkakapcsolat, az autók minden versenyen egyre jobbak lesznek. Nem ringattuk magunkat abba az illúzióba, hogy a bajnoki címért küzdünk majd az együttműködés első évében, de mivel

2020-ra a szabályok stabilak maradnak, minden releváns marad, amit most megtanulunk.” 

A Red Bull az idén egyelőre kevesebb pontot gyűjtött, mint tavaly ilyenkor, de akkor Daniel Ricciardo már két futamgyőzelmet is szerzett, míg Pierre Gasly egyelőre elmarad Max Verstappen teljesítményétől. Az viszont nem csak a francia pilóta hibája (és Verstappen szerint nem is a Hondáé), hogy Monacóban például a csapat kevésbé volt versenyképes, mint tavaly volt. 

Gasly egyik megcsúszása pénteken - GalériaForrás: NurPhoto/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

„A szabályváltozások miatt az első szárny sokkal egyszerűbb lett, mi viszont nagyon jók voltunk abban, hogy irányítsunk [a légáramlatokat]. Elvettek egy kicsit az egyik erősségünkből, úgyhogy ezen finomítanunk kell. Egyelőre nem optimalizáltunk eléggé, ezt mi is tudjuk. Próbálunk ismét úrrá lenni ezen” – összegzett.

A Ferrarit vették célba

Verstappen a délelőtti szabadedzésen még befért a két Ferrari közé, délután viszont ez már nem sikerült neki, de így is célba vette a Scuderia autóit a vasárnapi futamon. „Még van feladatunk, de egész ütőképesnek látszottunk a Ferrari ellen. A Mercedes még mindig túl gyors, az adatokat átböngészve meglátjuk, miben javulhatunk holnapra” – mondta a holland pilóta.

Megint a gumik lesznek a középpontban - GalériaForrás: Dan Istitene/Getty Images

„Nem könnyű kiismerni, mit várhatunk a gumiktól, és úgy tűnik, a lágy nem sokkal gyorsabb a közepesnél, ami érdekessé teheti az időmérőt. Összességében nem volt rossz nap, rengeteget módosítottunk az autón, főleg délelőtt, hogy tökéletesítsük a beállításokat a hétvége további részére."

A hazai versenyére készülő, és ezért különleges sisakfestést használó Gasly új alkatrészeket tesztelt, és csapattársához hasonlóan ő is megkapta az új Honda-motort, de arról egyelőre nem sokat tudott mondani. „Alapvetően jónak éreztem, teljesen rendben volt a megbízhatósága, a teljesítményt meg megnézzük, hozta-e azt, amit vártunk” – összegzett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK