Vágólapra másolva!
A Kanadai Nagydíjon megbüntetett pilóta kijelentette, a véleménye nem változott az esetről, ami miatt lényegében elvették a győzelmét. Nem bosszús a történtek után.

Franciaországban is Sebastian Vettel kanadai büntetése az elsőszámú beszédtéma, hiszen a mezőny többi tagját és természetesen a legfőbb érintettet is erről kérdezték, míg Lewis Hamilton a párizsi divathét miatt kihagyta a sajtónapot. A Ferrari képviselőit pénteken 14:15-re beidézték a sportfelügyelők, és Vettel elárulta, reméli, hogy az új bizonyíték meggyőzi majd őket.

„Továbbra is ugyanaz a véleményem, mint két héttel ezelőtt volt, úgyhogy majd meglátjuk, mi történik – nyilatkozta a négyszeres világbajnok. – Szerintem alapvetően az a lényeg, hogy ismét megnyissuk az ügyet, és újra megnézzük a történteket. Hozunk új információkat, amik talán nem álltak a sportfelügyelők rendelkezésére, aztán majd meglátjuk.”

Vettel a Francia Nagydíj helyszínén Forrás: AFP/Gerard Julien

Vettel a Kanadai Nagydíj utáni sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy „jogászokhoz hasonlóan beszélnek” az esetről, ezzel arra célozva, hogy életszerűtlen volt az eset elbírálása. A Ferrari a fellebbezéstől eltekintett ugyan, de most pont egy sportjogi lehetőséget ragadnak meg az ügy életben tartásához, ráadásul nem világos, hogy mit akarnak elérni ezzel.

A Ferrari nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen új bizonyítékkal készültek.

A Scuderia szempontjából nagy téttel bírt a Kanadai Nagydíj, hiszen az előszezoni tesztek várakozásaihoz képest nagyon alulteljesít a csapat az idén, és mindössze Bahreinben volt reális esélyük a győzelemre. Vettel hivatalosan 15 versennyel ezelőtt nyert utoljára, még a Ferrari eddigi utolsó sikere sem az ő nevéhez, hanem Kimi Räikkönenhez fűződik.

Vettel egyértelműen véleményt nyilvánított Forrás: AFP/2019 Getty Images/Dan Istitene

Vettelt azonban elsősorban nem a győzelmi aszály foglalkoztatja, és a kihagyott lehetőségen is túllépett már. „Nem vagyok frusztrált, annak tűnök? – viccelődött. – Nem az a helyzet, hogy megnyerhettünk volna 15 versenyt, és nem tettük. Akkor lennék ideges. A tőlünk telhető legjobban szerepeltünk.”

a másik esetben meg legalább a célvonalon elsőként haladtunk át – utalt Kanadára. – Amikor visszatekintünk, minden viszonylagos, de alapvetően elégedett vagyok az eddigi versenyeimmel. Az ember mindig azt gondolja, hogy itt-ott egy kicsit szerepelhetett volna jobban, de nem az a helyzet, hogy tarolhattunk volna az elmúlt 15 futamon.”