Vágólapra másolva!
Monacóhoz hasonlóan a Francia Nagydíj sajtónapját is kihagyja Lewis Hamilton, ezúttal a divatdiktátor Karl Lagerfeld halála utáni megemlékezésen vesz részt.

Monacóban a korábbi háromszoros világbajnok Niki Lauda halála, Franciaországban a német divatdiktátor, Karl Lagerfeld búcsúztatása miatt hagyja ki a nagydíj előtti nyilvános szerepléseket Lewis Hamilton. A csapat megerősítette, hogy a brit pilóta felmentést kért, és Toto Wolff engedélyezte neki a távollétet.

Lagerfeld februárban, 85 esztendős korában hunyt el, de Párizsban a divatvilág egyik fővárosában ma tartanak megemlékezést, így Hamilton csak koraeste érkezik meg a verseny helyszínére. Monacóval szemben a helyzetet egyszerűsíti, hogy az ötszörös világbajnoknak ezúttal nem kellett felmentést kérnie az FIA-tól, mert a hivatalos sajtótájékoztatóra nem hívták meg.

Párizsban divathét van, Hamilton az új szponzort is népszerűsítette

Hamilton távollétében a brit pilótát a csapat tesztpilótája, Esteban Ocon méltatta. Az Autosportnak kijelentette, bár nem fogja pontosan „lemásolni”, amit a mezőny egyik legjobbjától lát, hasznosnak érzi, hogy a Mercedes berkein belül láthatja az ötszörös világbajnok munkáját. „Ilyenkor látni, hogy Lewis miért mindig olyan sikeres, és miért nyert ennyi bajnokságot. Ez nem véletlen.”

Ocon elárulta, korábban nem ismerte jól a brit pilótát, más kép élt benne Hamiltonról, de már látja, hogy a Mercedes versenyzője „ereje teljében van”, és szerinte „ez még elég sokáig így is lesz” – tette hozzá Ocon, aki tavaly még a mai Racing Pointnál versenyzett, de Lance Stroll érkezése miatt nem maradt hely a számára. Egyelőre csak reméli, hogy jövőre visszatérhet a mezőnybe.

Oconnak jó tapasztalat a Mercedes tesztpilótai állása Forrás: AFP/2019 Getty Images/Charles Coates

A Mercedes az új turbókorszak 2014-es kezdete óta minden egyéni és konstruktőri világbajnokságot megnyert, de még sohasem kezdték olyan sikeresen a szezont, mint az ideit. Mind a hét versenyen győztek, ebből 5 alkalommal kettős győzelmet értek el, és Hamilton 5 győzelmével elindult a hatodik egyéni világbajnoki címe felé.

„Belülről azért sokkal nagyobb kihívás ez – mondta Ocon. – Mindig úgy tűnik, hogy mindent ellenőrzésünk alatt tartunk, szinte mintha robotok lennénk, de egyáltalán nincs így. Mindig sokat gondolkodunk és sokat vitázunk a köreinkben. Győzni sohasem könnyű, csapatként és versenyzőként sem. Az életben úgy általában nem könnyű elérni, amit akarunk, és itt is ugyanez a helyzet.”