Társoldalunk:

Elhalasztotta az új szabályok véglegesítését az F1

2019.06.14. 09:32

A Forma-1-ben meglehetősen ritka esemény történt Párizsban, az FIA, az F1 képviselői és a csapatok csúcstalálkozóján: az istállók egyhangúlag egyetértettek valamiben, megszavazták, hogy 4 hónappal halasszák el a 2021-es átfogó reformok véglegesítését, mivel azok a jelenlegi formájukban még túlságosan kiforratlanok.

A csapatok és az F1 vezetésének megegyezése után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elhalasztotta a 2021-es szabályváltozások bejelentésének időpontját június végéről októberre, mivel az új regulák sokak szerint még nem voltak eléggé kiforrottak az elfogadáshoz. Már a Kanadai Nagydíj hétvégéjén igyekeztek tető alá hozni egy megállapodást a halasztásról, akkor azonban nem minden csapat adta be a derekát, a verseny utáni csütörtökön, Párizsban tartott csúcstalálkozón, több pilóta jelenlétében azonban már megszületett a megegyezés.

Mindenki beleegyezett a halasztásbaForrás: AFP/2019 Getty Images/Charles Coates

Az utóbbi hetekben-hónapokban többször felmerültek különböző aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy az új szabályok, főként azok technikai kérdéseket érintő részei elkapkodottak, még nincsenek eléggé kidolgozva, és a június 30-i elfogadási határidő után is jelentős módosításokra szorulhatnak.

A Nemzetközi Sportkódex értelmében minden olyan új szabályt, amelynek „valószínűsíthetően lényeges hatása lesz az autók technikai paramétereire és az erőviszonyokra", legalább 18 hónappal a szabályváltozások életbe lépése előtt véglegesíteni kell.

Ez a dátum 2021. január 1-je esetében 2019. június 30-a lett volna.

A Nemzetközi Sportkódex azonban lehetőséget ad kivételre abban az esetben, ha a csapatok névtelen szavazás során egyhangúlag beleegyeznek a határidő kitolásába. A módosításra azért volt szükség, mert többek, köztük például Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke is úgy gondolja, hogy az új szabályok még eléggé nyersek, nem elég kiforrottak ahhoz, hogy megszavazzuk őket." A szabályváltozásokat eredetileg június 14-én, pénteken kellett volna a Motorsport Világtanács (WMSC) elé terjeszteni elfogadásra.

A Renault attól tartott, hogy a halasztás a nagyoknak kedvezForrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

A csapatok június 13-án, Párizsban találkoztak, miután a Kanadai Nagydíj során több találkozó során sem sikerült megegyezni a halasztásról, a hírek szerint

elsőre a Renault nem állt kötélnek, mivel attól tartott, hogy a szintén a 2021-es reformok részét képező költségplafonnal trükköznének a top csapatok az így nyert hónapok alatt,

és kedvezőbb feltételeket harcolnának ki maguknak. Végül minden csapat aláírása rákerült a halasztásról szóló dokumentumra, azzal a kikötéssel, hogy a költségplafonban nem lesznek jelentős változások.

Az ülésen a technikai igazgatók, Mario Isola Pirelli-főnök és a csapaptfőnökök mellett ott volt az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, valamint Nico Hülkenberg és Alex Wurz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnöke is. Ez azért jelentős. mert a pilóták a múltban többször is hangot adtak azon kérésüknek, hogy szeretnék, ha őket is bevonnák a szabályok kialakításáról szóló vitákba. A halasztás októberig szól, a WMSC legközelebb október 4-én ülésezik, várhatóan ekkor fogadhatja el az új szabályokat.

Hamilton is jelen volt Páriszban, a halasztásról tartott találkozónForrás: AFP/2019 Getty Images/Charles Coates

„A Forma-1 fő részvényesei úgy érzik, hogy a jövő szabályváltozásaira vonatkozó fő irányvonalakat lefektettük, a sport érdekében azonban megegyezés született, hogy a legjobb végkifejlet miatt a leginkább célravezető további idő biztosítása a finomhangolásra és újabb konzultációkra – áll az F1 közleményében. – A mostani ülést még továbbiak követik az elkövetkező hónapokban."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK