Vágólapra másolva!
A sportfelügyelők egy kormánymozdulatot tarthattak döntőnek Sebastian Vettel kanadai kicsúszásának megítélésekor.

Nagy vitákat kavart Sebastian Vettel kicsúszása a Kanadai Nagydíjon, ami végül a győzelmébe is került, mert a sportfelügyelők 5 másodperces időbüntetést szabtak ki, de Vettel nem tudott ennyit kiautózni, így az 1. hely Lewis Hamilton ölébe pottyant. A német pilóta a rádión és az autóból kiszállva is bírálta a döntést, amivel a megszólaló veteránok nagy része sem értett egyet.

A hivatalos indoklás szerint Vettel veszélyesen tért vissza a pályára a fűről, és leszorította Hamiltont a pályán kívülre, aki kénytelen volt elkerülni az ütközést. Az Autosport úgy értesült, hogy egyhangú döntés született a sportfelügyelői testületben, mert úgy tartották, hogy a pályára való visszatérés után Vettel másként is helyezkedhetett volna.

A sportfelügyelők szerint Vettel visszaengedte a kormányt, ezzel nem követte a pálya enyhén balra ívelő nyomvonalát Forrás: F1 TV

A német pilóta amellett érvelt, hogy az autóját nem tudta megfelelően irányítani és nem „nem volt hova mennie” a pályán, de a sportfelügyelők ezzel nem értett egyet. Vettel belső kamerás felvételén látható, hogy korrigálja a túlkormányzottságot, amikor az autója visszaér az aszfaltra, ekkor nyilvánvalóan jobbra, a fal és Hamilton felé kormányoz,

utána viszont balra kezdett haladni, és követte a pálya nyomvonalát, a sportfelügyelők ebből azt a következtetést vonták le, hogy Vettel visszaszerezte az uralmát az autó fölött.

Egy pillanattal később viszont a Ferrari versenyzője ismét középső állásba forgatta el a kormányt, így a pálya nyomvonala miatt az autó jobbra kezdett tartani, ezzel Hamilton útjába került. A szaklap úgy tudja, hogy ez a mozdulat volt a döntő a sportfelügyelők egyöntetű álláspontjának megformálásakor.

A döntéshozók rendelkezésére állt egy térfigyelő kamera képe is, amit a közvetítésben nem mutattak be, ezen állítólag az látható, hogy Vettel belenéz a tükörbe, amikor visszaengedi a kormányt, így valószínűleg tudta, hogy a brit pilóta melyik oldalról közelít hozzá. Ezt egyébként a versenyzői szakszervezet elnöke, Alex Wurz is észrevette.

Versenyzői szempontból eltérő lehet a helyzet megítélése, erre Karun Chandhok, a Sky Sports szakértője is rámutatott.

Az indiai expilóta Hamilton belső kamerás képének elemzésekor azt mondta, az ő véleménye szerint az már „pusztán versenyzés”, hogy nem maradt hely a Mercedes-pilótának a pályán. Úgy vélte, Vettel „minden tőle telhetőt megtett, hogy kiszabaduljon a helyzetből a füvön, visszajött, és aztán hagyott helyet Lewisnak.” Arra nem tért ki, hogy ez a hely már a pálya határát jelző záróvonalon túl volt.