Társoldalunk:

Alonso kész elhagyni a McLarent az Indy 500-győzelemért

2019.06.03. 17:23

A korábbi kétszeres világbajnok kijelentette, ha visszatér az Indianapolis 500-ra, a lehető legjobb eséllyel szeretne indulni, ezért versenyképes lehetőségeket keres. Le Mans-ban diktálják a tempót.

Csúfos kudarccal ért véget Fernando Alonso visszatérése az Indianapolis 500-ra, miután a május végén rendezett futamon elindulni sem tudott. Alonso az idén a McLaren önálló csapatával vett volna részt a versenyen, azonban a wokingi istálló teljesen felkészületlenül érkezett a viadalra, és nem tudtak versenyképes autót adni a spanyol pilótának, aki az Andrettivel 2017-ben a győzelemért küzdött, mielőtt motorhiba miatt kiesett. A korábbi kétszeres világbajnok egyelőre nem erősítette meg, hogy visszatér-e Indianapolisba, és ha igen, akkor a McLarennel teszi-e ezt.

Alonso az Indy 500 sajtótájékoztatójánForrás: Joe Skibinski | IndyCar/Joe Skibinski

„Nem tudom – idézte a McLarennel kapcsolatban a Soymotor.com. – Látnom kell majd, hogy milyen lehetőségek merülnek fel. Ha visszamegyek Indianapolisba, akkor megvizsgálom ezeket, és kiválasztom azt, amit a leginkább versenyképesnek tartok” – jelentette ki Le Mans-ban, ahol a vasárnapi tesztnapon a leggyorsabb kört teljesítették. 

Alonso egyelőre nem erősítette meg, hogy mihez kezd a két hét múlva zajló Le Mans-i 24 órás verseny után,

de kijelentette, az Indy 500 „elég nagy verseny ahhoz, hogy az ember mindig foglalkozzon vele”. Azt viszont lényegében kizárta, hogy teljes szezont fusson az IndyCarban. „Ha megyek is Indianapolisba, egyszeri alkalom lesz, mert egy teljes szezon túl nagy elköteleződés a versenyek és a felkészülés miatt. Ha az ember odamegy, nem csak turistaként teszi, hanem a győzelemért akar harcolni.”

Alonso 2015 óta csak akkor ért el sikereket, ha az autóját nem a McLaren készítette felForrás: Toyota Gazoo Racing

Alonso szerint az IndyCar-sorozat megnyeréséhez sok szimulációra és felkészülésre van szükség, meg kell ismerni a pályákat, és ezt már túl soknak érzi. Azt sem tartja észszerűnek, hogy az Indianapolis 500 előtt felkészülési versenyeket fusson. A spanyol pilótát megkérdezték a McLaren Le Mans-i terveiről is, de nem kommentált, mert „nincs hír a projektről.”

A korábbi kétszeres F1-es világbajnok a Le Mans-i 24 órás versennyel záródó WEC világbajnoka is lehet, ehhez lényegében arra van szüksége, hogy nagyobb probléma nélkül befejezzék a maratoni futamot, amit tavaly részben Alonso szenzációs éjszakai etapjainak köszönhetően váltótársaival meg is nyert. Azt már korábban bejelentették, hogy a futam után elhagyja a sportautó-világbajnokságot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK