Társoldalunk:

Wolff: A Mercedes sikersorozata nem normális

2019.05.28. 18:14

A Mercedes csapatfőnöke szerint a sikerszéria sem teszi kényelmessé a személyzetet, Valtteri Bottastól is visszavágásra számít, miután megtört a kettősgyőzelmek sora.

Kisebb csorba esett a Mercedes idei sikersorozatán, mivel a szezon során először az egyik autójuk „csak” a 3. helyen ért célba, miután Max Verstappen a Monacói Nagydíjon egy bokszkiállás alkalmával szabálytalanul bevágott Valtteri Bottas elé, és a holland pilótát hiába büntették meg, Bottas nem tudta visszaszerezni a pozícióját az elé kerülő Sebastian Vetteltől.

Lewis Hamilton közben megpróbáltatások közepette, de megnyerte a versenyt, így 17 pontra növelte az előnyét Bottasszal szemben az egyéni világbajnokságban, és természetesen tovább erősítette a Mercedes vezetését is a konstruktőri tabellán. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt ígérte, továbbra sem lazítanak majd.

Monacóban is a két Mercedes rajtolhatott az élrőlForrás: AFP/Andrej Isakovic

„Láthattuk már, hogy a csapatok győzelmi sorozata akkor szakadt meg, amikor úgy érezték, hogy a siker jár nekik, és az teljesen normális – vélte. – Nem az. A kettősgyőzelmek, még az első és harmadik helyek sem normális eredmények a motorsportok csúcskategóriájában, mi ezért is számítunk folyamatosan arra, hogy akadályokba ütközünk.”

Ezért elfogadjuk az első és a harmadik helyet, de ugyanúgy, padlógázzal hajtunk a következőre.” 

Wolff szerint Monacóban a gumistratégia terén elkövetett hiba miatt közel voltak a vereséghez, ezért arra bíztatta a munkatársait, hogy tanuljanak a botlásból, mert más pályákon nem lehet majd kihasználni azt, hogy Monacóban szinte lehetetlen előzni. „Nem szabad önteltnek lennünk. Az emberek azt mondják, hogy a fellegekben járunk, és ez így is marad, de itt egy kissé mázlink volt.”

Az átlagosnál szűkebb monacói bokszutcában Verstappen és Bottas talán nem akadtak volna össze, de a finn pilóta akkor is csak a 3. lehetett volna, ebben az esetben a Red Bull mögöttForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Noha Wolff a verseny után azt nyilatkozta, hogy nincs semmi kifogása Verstappen megbüntetésével kapcsolatban, később elmondta, szerinte a holland pilóta bevágása Bottas elé „mindkét pilóta versenyét tönkretette”. Ettől függetlenül méltatta a finn versenyző szereplését is, akitől újabb remek eredményekre számít.

A csapat szempontjából az első és a harmadik hely szuper, de Valtteri szemszögéből lelombozó, mert megvolt a tempója az egész hétvégén,  

a pole-t is elérhette volna, és a futamon is a 2. hely lett volna a minimum, azt viszont elvették tőle – vélte. – Az elmúlt futamok során nagyon ellenálló volt és elszánt. Az időmérős tempója elképesztő, és nincsenek kétségeim afelől, hogy pokoli mérges lesz, és nagyon erősen vág majd vissza Montrealban.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK