Társoldalunk:

Gyors Monacóban a Mercedes, de várni kell a tempóra

2019.05.23. 20:31

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is elégedetten szállt ki az autójából a Monacói Nagydíj szabadedzései után, de a mérnököknek a lehengerlő fölény ellenére is lesz dolguk a szabadnapon.

Az egykörös tempó tekintetében a Mercedes elsöprő fölénnyel kezdett Monacóban. Az első szabadedzésen Max Verstappen még beékelődött a két Ezüstnyíl közé, délután viszont már jó 7 tizedmásodperces előnnyel verték Sebastian Vettelt, ami a szezon egyik rövidebb körén tetemes különbség.

A két pilóta elégedetten szállt ki a már elsőre is könnyen vezethető Mercedesekből, a mérnökök viszont a jó tempó ellenére is kaptak házifeladatot, mert más csapatok versenyzőihez hasonlóan az Ezüstnyilak is nehezen bántak a gumikkal a szabadedzéseken, és ez az időmérőn akár sorsdöntőnek is bizonyulhat.

Bottas nem finomkodott a Mercedesszel - GalériaForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„A második edzést közepes keverékű gumikkal kezdtük, arra számítottunk, hogy nehezebb dolgunk lesz ezekkel, de egész jól működtek – nyilatkozta Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke. – Azonban hiába emelkedtek délutánra a hőmérsékletek, így is gondunk volt azzal, hogy a lágyakat már az első körben működésre bírjuk.”

Leginkább az aggaszt minket, hogy a lágyak már rögtön az első körben működjenek. A köridőink jók voltak, de sok kör kellett ahhoz, hogy elérjük azokat, és az időmérő nagyon fontos ezen a pályán 

– szögezte le a brit szakember. Shovlin elárulta, a Mercedes este beülteti Esteban Ocont a szimulátorba, és próbálnak megoldást találni erre a problémára. A szokásosnál egy kicsit több idő áll a rendelkezésükre, az viszont nehézséget okoz, hogy a forgalomban nem tudtak rendes köröket összerakni, ezért a szokásosnál kevesebb hasznos adattal gazdálkodhatnak.

Hamilton és Bottas között szoros a verseny, a többiek lemaradtak - GalériaForrás: AFP/Boris Horvat

A versenyzők ennél lelkesebbek voltak, Hamilton álomszerűnek nevezte, hogy olyan autóval versenyezhet Monacóban, amivel meg tudja mutatni a képességeit. Elárulta, csak kisebb módosításokat végeztek a beállításokon, mert elégedett volt a Mercedesszel. Egy érdekes részletre is rámutatott, szerinte évről évre érezni, hogy egyre gyorsabbak az autók az utcai pályán.

A 12-es kanyarba hatalmas sebességgel érkezünk, és ilyenkor csak a fal van előttünk, de ugyanez az érzés a Casinónál is a dombon felfelé. Hihetetlenül összeszedettnek kell lenni.” 

Az előző évekkel ellentétben Bottas rögtön „jól vezethetőnek, reszponzívnak és élvezetesnek” nevezte az autóját, és elárulta, rögtön magabiztos volt, és merte nyomni az autónak. „Most finomítani kell a beállításokat, hogy biztosan a helyes irányba menjünk. Szerintem jól kezdtem a hétvégét, de Monacóban bármi megtörténhet.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK