Társoldalunk:

Verstappen édesapja nem zárja ki fia átigazolását

2019.05.21. 18:07

Sorsolással választhatják majd ki a szerencséseket, akik jegyet vásárolhatnak majd a jövő évi Holland Nagydíjra, miután több, mint félmillióan regisztráltak a verseny honlapján. A helyiek kedvence, Max Verstappen biztosan a Red Bull pilótájaként indul a futamon, utána viszont nyitott a jövője.

Jövőre ismét megrendezik az F1-es Holland Nagydíjat és az érdeklődők reakciója máris beigazolja a verseny létjogosultságát. A GPToday.net szerint, noha csak május 27-én indul a jegyértékesítés, a nagydíj honlapján egy hét alatt máris több, mint 500 ezer érdeklődő jelezte, hogy szeretne belépőt váltani a rendezvényre.

Az előzetes várakozások 200 ezer szurkoló érkezésével számoltak, így jó esély van arra, hogy a június 16-ig tartó előzetes regisztráció során minden jegy gazdára találna, ezért a szervezők arra készülnek, hogy az esélyegyenlőség jegyében a regisztrálók között sorsolással döntik el, hogy ki válthat majd jegyet a nagydíjra.

Verstappen miatt már most is teltház van Zandvoortban - GalériaForrás: Marcel van Hoorn / Red Bull Content Pool

Az elsöprő érdeklődés középpontjában természetesen a helyiek kedvence, Max Verstappen áll, aki eddig 5 futamgyőzelemmel örvendeztette meg a rajongóit, és az idén minden korábbinál érettebben versenyez. A holland fiatal miatt már eddig is honfitársai armadáját mozgatta meg, de édesapja, Jos Verstappen figyelmeztetett, lehet, hogy az idén elmaradnak a nagyobb sikerek.

A megfelelő időben a megfelelő autóban kell ülni. Azt gondoltuk, hogy az idén jobb esélyünk lesz 

– összegzett a Telegraaf hasábjain a korábbi F1-es pilóta. – A Mercedesnek azonban a motorja és az autója is jobb. A jelenlegi helyzetben előfordulhat, hogy Max az idén nem nyer versenyt. Még mindig csak május van, és nemsokára fejlesztések jönnek. Max is nagyon jól beilleszkedett a csapatba, de nagyon kritikus szemmel figyeljük a fejleményeket.”

Szóltak a közönségnek, hogy ne várjanak győzelmeket - GalériaForrás: Marcel van Hoorn / Red Bull Content Pool

Verstappen 2017-ben, kisebb meglepetést kiváltva meghosszabbította a szerződését a Red Bull-lal, a megállapodás a 2020-as szezon végéig tart, és a csapat korábban kizárta, hogy a fiatal tehetség idő előtt kibújjon belőle. A szezon elején többször is felmerült, hogy Toto Wolff érdeklődik a szolgálatai iránt, de Wolff tagadta, hogy egyáltalán megvan neki a pilóta telefonszáma.

„Hosszabb távon át kell gondolnunk, hogy mihez kezdünk a következő évek során – mondta idősb Verstappen. – A 2021-es szezontól nagyon más szabályok jönnek a sportágban, sok alkatrészt egységesítenek, és nagyon megváltozik az aerodinamika is. Csak tippelni lehet, hogy melyik csapatnál kell majd akkor lenni, hogy melyik lesz a legjobb. Most úgy tűnik, a Red Bull jó hely Max számára.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK