Társoldalunk:

Red Bull: A Ferrari Monacóban az első ötben sem lesz benne

2019.05.19. 12:30

Ahelyett, hogy enyhülne, a Ferrari idei szenvedése csak tovább fokozódhat a kanyargós és szűk monacói versenyen, legalábbis a Red Bull Racing tanácsadója szerint, aki annak ellenére hatalmas Mercedes-fölényt vár a hercegségben, hogy ott az energiaitalosok is hagyományosan jól mennek.

Könnyen előfordulhat, hogy a versenynaptárban soron következő Monacói Nagydíj az idény egyik legnehezebb versenye lesz a Ferrarinak, a barcelonai pálya harmadik szektorában mutatott teljesítmény a kizárólag lassú kanyarokból álló aszfaltcsíkon ugyanis édeskevés lesz. Úgy tűnik, hogy a vörösök a Spanyol Nagydíj után látták be végérvényesen: bárhogy is próbálkoznak, az autójuk egyszerűen nem termel elég leszorítóerőt, a lassabb barcelonai hármas szektorban pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy mechanikai téren is elmarad a Mercedestől. Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója ezek alapján arra számít, hogy a Ferrari még a dobogótól is távol lehet a következő versenyen.

A barcelonai hármas szektor előrevetítette, hogy mi várható MonacóbanForrás: NurPhoto/Mikel Trigueros/Urbanandsport

A monacói pálya az utóbbi években a Red Bull kedvenc vadászterületének számított, tavaly Daniel Ricciardo révén nyerni tudtak, és 2016-ban is nekik állt a zászló.

Marko az idén azonban nem számít hasonlóra, a Mercedes szerinte ugyanis annyira jó, hogy a hercegségben sem lesz ellenfele.

„Noha a Mercedes autójának a leghosszabb a tengelytávja, a fölényük még nagyobb lesz Monacóban, a kigyorsításokon igazi szörnyetegek, Monacóban pedig a gyakorlatban ez jelent mindent. Mi is találtunk dolgokat, amelyekkel fejlődhetünk, de ez nem elég" – nyilatkozta az Auto Bildnek.

A Ferrari viszont verhető lesz az osztrák szerint, sőt, a vörösöktől arra számít, hogy a legjobb ötbe sem nagyon fognak tudni beférkőzni normál körülmények mellett. Ha a Ferrari nem tud nagyobb leszorítóerőt generálni, és nem tudja növelni az autó tapadását a kigyorsításon, az autói valószínűleg csak a hatodik-hetedik helyen fognak végezni Monacóban. A gyengeségeik nyilvánvalóvá váltak a legutóbbi versenyen, Barcelonában, ami a leginkább emlékeztet Monacóra. A motorjuk nagyon jó, viszont híján vannak a leszorítóerőnek és az extrém tapadásnak a kigyorsításon."

A vörösök ismét a Red Bullal versenyezhetnek, vagy akár még velük semForrás: Charles Coates/Getty Images

A Scuderia a Spanyol Nagydíjon azzal szembesült, hogy az autók teljesítménye szempontjából a legreprezentatívabb helyszínen óriási lemaradásban vannak a Mercedes mögött, és a Red Bull sem volt tőlük messze. Hiába fejlesztették a motorjukat, amely sokak szerint így is kiemelkedik a mezőnyből, és vetettek be aerodinamikai újításokat, mindez gyakorlatilag semmire sem volt elég. Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója korábbi Ferrari-alkalmazottként együtt érez a maranellóiakkal. „Megértem a frusztrációt, amit Maranellóban bizonyára éreznek. Keményen dolgoznak, még olyan fejlesztéseket is előrehoznak, amelyeket későbbre terveztek, majd kimennek a pályára, és nemhogy csökkentették a különbséget, de az még nőtt is."

Brawn szerint, ha valaki, akkor Binotto tudja, hogy mit kell tenni a jelenlegi helyzetbenForrás: Picture-Alliance/AFP

Kérdés, hogy a mundér becsületét igyekezett-e védeni, vagy valóban így gondolja, de Brawn úgy véli, hogy még mindig korai kijelenteni, hogy a vb-cím a Mercedesé lesz. Nem elképzelhetetlen, hogy a gyógyír a Ferrari szenvedésére csakis egy teljes aerodinamikai koncepcióváltás lehet, Brawn mégsem írná le őket, bizonyos szempontból pedig szerinte még jót is tehet nekik a mostani szenvedés.Biztos, hogy nem fogok semmilyen tanácsot sem adni Mattia [Binottónak, a Ferrari csapatfőnökének], mert tudja, hogy mit csinál, és már volt ilyen helyzetben a hosszú Forma-1-es karrierje alatt. Egy új időszak kezdődött a Ferrarinál, az ember pedig részben a mostanihoz hasonló nehéz helyzetekből tanul és fejlődik, mert olykor a vereséggel érkező hidegzuhany gyorsabb reagálásra sarkall, mint az elfogadható eredmények jelentette komfortzóna."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK