A Mercedes egy szerencsés megérzéstől jött lendületbe

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Spanyol Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2019, Grand Prix of Spain, #44 Lewis Hamilton (GBR, Mercedes AMG Petronas Motorsport), 12.05.2019 | usage worldwide
Vágólapra másolva!
Az Auto Motor und Sport érdekes részleteket közölt arról, mitől lett ilyen erős a Mercedes. Jó érzékkel választottak irányvonalat, de mint kiderült, az is kellett, hogy az idény előtti utolsó tesztnapon a számítógépek javaslatát felülírva megváltoztassák a beállításokat.

A Mercedes példátlan teljesítményt mutatva öt kettős győzelemmel indította a szezont, amiben csak egyszer jutott szerep a szerencsének. Ilyen mellbevágó dominanciára senki sem számított az előző öt bajnokságot megnyerő istállótól, hiszen a Ferrari tavaly abszolút felnőtt hozzájuk, és az év eleji tesztek alatt is biztatóan szerepelt, noha annak természetesen nem sok relevanciája volt.

A Mercedes eddig mindent megnyert az idén Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Egyre inkább úgy tűnik, a Mercedes tett a nyerő lóra az autó koncepciójával: a Ferrarival és a Red Bull-lal ellentétben maradtak a hosszabb tengelytávnál és a kis padlószögnél, és az első szárny kialakításával is más utat követtek, ezzel egyelőre nyerik a leszorítóerőért folytatott csatát. Ennek köszönhető, hogy a sima felületű melbourne-i és bakui pálya lassú fordulóiban kellő életet leheltek a gumikba, ugyanakkor Barcelona gyors ívein nem hevítették őket túl a sok csúszkálással.

– mutatott rá az Auto Motor und Sport tudósítójának egy mérnök. – A Mercedes abroncsai a megfelelő tartományban maradtak itt, így duplán előnyben voltak: a nagyobb leszorítóerő és a gumik jobb tapadása miatt egyaránt.”

A kör végére több tartalék marad a Mercedes abroncsaiban Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A szaklap további kulisszatitkokat is megtudott annak hátteréről, mitől lódultak meg az Ezüstnyilak – az egyik összetevő a benzinlimit 105 kg-ról 110-re növelése volt. „Ez ajándék volt az aerodinamikusoknak. Több leszorítóerőt használhatnak, még ha így be is áldoznak a hatékonyságból” – mondta egy mérnök a német szaklapnak. A plusz tapadás ugyanis többet hoz a konyhára, mint amekkora veszteséget a nagyobb légellenállás jelent, miközben a fogyasztás miatt kevésbé kell aggódni.

A szakértők szerint a Ferrari és a Red Bull a kelletténél nagyobb figyelmet fordított az aerodinamikai hatékonyságra.

Újabban a két csapatnál is érzik, hogy bőven van mit javítania a kasztnin, jóllehet, pikk-pakk nem lehet átállni egyik verzióról a másikra olyan alapvető jellemzőkben, mint például a tengelytáv. A gumikezelés terén talán könnyebben fejlődhetnek, amiben szintén a Mercedes viszi a prímet, pedig az utóbbi években többször meggyűlt a baja ezzel a tényezővel.

A Mercedes okosan suttogott és tippelt

Mint kiderült, pont ők javasolták tavaly a Pirellinek, hogy vékonyabb futófelületű abroncsot vessenek be néhány pályán a hólyagosodás elkerülése érdekében. Ezzel jól jártak, hiszen többször belefutottak ebbe a problémába. A vékonyabb futófelületű gumikat az idei évre állandósították, és a jelek szerint ez is közrejátszhat a Ferrari szenvedésében, bár a döntés természetesen egyik csapat favorizálását vagy hátráltatását sem szolgálta.

Nem hittek el mindent az adatokból dolgozó számítógépeknek Forrás: Daimler AG/Mark Sutton

A döntő faktor viszont az utolsó tesztnapon elért áttörés lehetett a Mercedesnél, amikor végre rájöttek, hogyan tehetnék gyorsabbá az autót a lendületes kanyarokban nagy kompromisszumok nélkül. „Azt gondoltuk, hogy a szélcsatornában és a pályán mért adatok nem stimmelnek. Végül nem úgy állítottuk be az autót, ahogy a szimulációink javasolták, és ez bevált” – árulta el Toto Wolff csapatfőnök.

Az egyik részlet az volt, hogy egy kicsit megemelték a padlószöget.

A Ferrari hiába rendelkezik erősebb motorral, a legtöbb helyszínen nem sokra megy vele. Az Auto Motor und Sport adatai szerint a barcelonai pályán az egyenesekben ugyan 0,5 másodpercet rávertek a Mercedesre, de a kanyarokban 1,3-at kaptak tőlük, illetve 0,6 volt a lemaradásuk a Red Bulltól is.