Vágólapra másolva!
Andreas Seidl, a McLaren új csapatfőnöke teljes mértékben szabad kezet kap a Forma-1-es csapat irányításában az ügyvezető Zak Brown szerint. A Porschétől érkező német szakember személyisége lehet a garancia arra, hogy ez nem jelent majd gondot a későbbiekben.

A Spanyol Nagydíj fontos mérföldkő a talpraállni igyekvő McLaren életében, ezen a versenyhétvégén állt munkába ugyanis Andreas Seidl, a wokingiak év elején szerződtetett új csapatfőnöke. Zak Brown ügyvezető igazgató úgy érzi, hogy a korábban a BMW-vel az F1-ben is megforduló, legutóbb a Porsche LMP1-es programját sikerre vezető szakember érkezésével helyére kerültek a személyi kérdéseket érintő kirakós utolsó darabjai is, mostantól ezen a téren tehát nem várhatóak komoly változások. Brown még egy fontos dolgot leszögezett, mégpedig azt, hogy Seidl teljesen szabad kezet kap, gyakorlatilag úgy irányíthatja a McLarent, mintha a saját csapata lenne.

A McLaren mostantól a pályán kívüli dolgokról elkezdhet minden erejével a pályán zajlókra koncentrálni Forrás: Motorsport Images

Seidl a Porschétól való távozás után az ilyenkor szokásos kényszerszabadságát töltötte mostanáig, hivatalosan május 1-jén állt munkába a McLarennél, így először a most hétvégi Spanyol Nagydíjon van jelen új szerepkörében. Mark Webber korábban úgy nyilatkozott róla, hogy a wokingiak keresve sem találhattak volna nála jobb embert a csapatfőnöki pozícióra, mivel a német munkamániás, nagyon képzett, mégis remekül bánik az emberekkel.

Vélhetően utóbbi az oka, hogy nem aggódik Brown különösen amiatt, hogy szabad kezet adjon neki, mondván nem az a típus, aki diktatórikus eszközökkel irányítana egy csapatot.

„Szerintem ez az ő csapata, neki kell működtetnie, ugyanakkor konzultáló, csapatjátékos típus.

– nyilatkozta az ügyvezető Barcelonában. – Olyan ember, aki meg fogja beszélni a dolgokat másokkal, együtt fog ötletelni velük, nem egyszerűen megtesz valamit, amiről a többiek másnap reggel szereznek tudomást."

Andreas Seidl úgy irányíthatja a McLarent, ahogy jónak látja Forrás: McLaren

A német érkezése Brown válláról is levesz egy-két terhet, az amerikai így könnyebben megoszthatja figyelmét a McLaren többi projektje, az IndyCar-csapat és a reklámtevékenység között. Brown azt is elmondta, hogy James Key technikai igazgatói kinevezése, és Seidl érkezése volt az utolsó darabkája a kirakósnak, mostantól a munkáé lesz a főszerep.

Az én feladatom a McLarennel kapcsolatos dolgok sokkal szélesebb körét érinti, növekedést szeretnék eléni, úgyhogy számomra nem igazán változik semmi. Andreasszal, James Key-vel és az előléptetésekkel, valamint más leigazolt emberekkel úgy érzem, hogy személyzeti szempontból a helyére került a csapat. Biztos vagyok benne, hogy amint Andreas beleássa magát a munkába, az meg fog látszani."

A 2021-es szabályváltozásokra kimelten koncentrálnak Forrás: Motorsport Images/Zak Mauger

Seidl egyelőre még az ismerkedési fázisban tart a csapatnál, ugyanakkor hosszú távban gondolkozik, elmondása szerint a 2021-es szabályváltozásokra készülés kiemelt helyen szerepel a jövőbeni feladatai között, az ugyanis nagy lehetőséget kínálhat a McLarennek a felzárkózásra. „Próbálok annyi embert megismerni, amennyit csak tudok, és mindent megfigyelni.

Jelenleg nagyon nagy a lemaradásunk a topcsapatokhoz képest, óriási infrastruktúrát építettek fel maguknak, ami nem egészséges. Ha valaki nyerni akar, akkor rengeteg pénzt kell elköltenie. Optimista vagyok, hogy az FIA-val és az F1 vezetésével jó megoldást találunk a jövőre, és nekünk is meglesz az esélyünk, hogy sikeresek legyünk."