Vágólapra másolva!
Rendhagyó interjút adott Max Verstappen az Egyforma vlognak a Nagy Futamon, ahol beszélgetőtársa Kling Sándor, a Red Bull Technology szerkezeti elemzője volt.

Ritka alkalom, hogy egy F1-es pilótával egy olyan szakember készít interjút, aki az adott versenyző eddigi összes Forma-1-es autójára tervezett alkatrészeket. Budapesti látogatása alkalmával Max Verstappen arra is időt szakított, hogy találkozzon Kling Sándorral, aki szerkezeti elemzőként legutóbb az első szárnyhoz és a futóműhöz tervezett elemeket.

Egy mérnök és egy pilóta találkozásakor adja magát a téma, Kling és Verstappen elsősorban arról beszélgetett, hogy mennyire kell magas szintre fejleszteni egy adott versenyző műszaki tudását, és mi a szerepe az autó fejlesztésének bonyolult folyamatában. A holland pilóta ekkor őszintén elhelyezte magát a láncban.

A versenyzők gyakran beszélnek arról, hogy mennyire fontos számukra a munkakapcsolatuk a versenymérnökükkel, erről Lewis Hamilton is épp a hétvégén ejtett pár szót Valtteri Bottas sikerei és a saját helyzete kapcsán. Verstappen is részletesen elmagyarázta, hogy ki kell alakítania az összhangot munkatársai és közte.

A beszélgetés vége felé szóba kerül az is, hogy milyen téren nyújtanak különleges élményt a régebbi F1-es autók, amiket a Nagy Futamhoz hasonló bemutatókon használnak, de Verstappen azt is elárulta, hogy miért szereti a mostani szabályrendszer szerint épített versenyautókat.