Vágólapra másolva!
A brit pilóta magára vállalta a felelősséget azután, hogy növekedett a hátránya Valtteri Bottas mögött a bakui futam VSC-fázisa során, de a csapat stratégája szerint nem ő hibázott.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton kénytelen volt a 2. hellyel beérni a múlt hétvégén megrendezett Azeri Nagydíjon, miután Valtteri Bottas megőrizte a vezetést a pole pozícióból indulva, és Hamilton hiába próbált felzárkózni a futam végén, egy VSC-fázis során lemaradt csapattársa mögött. A brit pilóta szerint ő hibázott, de a Mercedes stratégája, James Vowles felmentette őt.

A virtuális biztonsági autót Pierre Gasly lerobbanása miatt léptették életbe a 39. körben, és a 41. körben oldották fel, Hamilton a 7-es, Bottas a 8-as kanyarban volt, amikor újra versenytempóba lehetett kapcsolni. A problémát az okozta, hogy a pilótáknak egy szintidőt kell követniük a kijelzőn, de Hamilton nagyobb lemaradással tette ezt. Rögtön úgy érezte, ez az ő hibája.

Bottas pont annyival volt előrébb, hogy jobban kijött neki az újraindítás Forrás: Daimler AG/LAT Images

„Arra kértük Lewist, hogy állítson át néhány kapcsolót, ez normális ilyenkor, hogy az autó nagyobb teljesítményű üzemmódra váltson – nyilatkozta Vowles a Mercedes videós stratégiai elemzésében. – Minden egyes változtatással szem elől tévesztette, hogy mekkora volt az időkülönbség. A másik szempont, hogy ha valaki ilyenkor egyenesben halad, akkor csak rá kell lépnie a gázra.”

mert igen nehéz kezelni, hogy éppen hol tart valaki az időkülönbséggel, és közben fel is kell készülni az újraindításra. Ezek összjátéka azt jelenti, hogy Lewis nem hibázott. Azon múlt, hogy ő hol járt a pályán, bizonyos módosításokat el kellett végeznie, és ez leplezte, hogy hol is tart az időkülönbség terén. Körülbelül 2 másodpercet vesztett.”

Hamilton ezúttal a 2. lett Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Vowles szerint a hasonló helyzeteket nem lehet teljesen kivédeni, mert a szerencsén is múlik, hogy az adott pilóta a pálya melyik szakaszán jár, de azt hozzátette, hogy a kijelzőn megjelenő információk elrendezésén még dolgozhatnak, és Barcelonába már egy új változattal érkeznek majd meg. Bottas már a nagydíj után elárulta, hogy külön mérnökkel dolgoznak a kijelzők tartalmán is, és bár Hamiltonnal hasonló megoldást használnak, van különbség a megjelenítés terén.

A pontversenyben jelenleg az ilyen apró részletek is dönthetnek,

hiszen Bottas az Ausztráliában megszerzett bónuszpontjának köszönhetően visszavette a vezetést az összetettben, de az első négy hétvége során lényegében oda-vissza előzték egymást Hamiltonnal a hullámzó, jellemzően apróságok által befolyásolt teljesítményeik miatt. A Mercedes az első négy futamon folyamatosan kettősgyőzelmeket szerzett, kétszer Hamilton, kétszer Bottas vezetésével.