Vágólapra másolva!
Hiába szerezte meg a nyolcadik helyet az időmérőn, Kimi Räikkönen az autója első szárnyának szabálytalansága miatt kénytelen volt a bokszutcából kezdeni az Azeri Nagydíjat. A finn pilóta a verseny után elárulta, hogy a csapat már a kínai verseny óta tudta, hogy gond lehet a szárnyával.

A bokszutcai rajt sem akadályozta meg Kimi Räikkönent abban, hogy zsinórban negyedik versenyén is pontot szerezzen az Alfa Romeóval. A 2007-es világbajnokot a verseny előtt három órával büntették meg, és száműzték a nyolcadik rajtkockából a bokszba, miután az első szárnya nem felelt meg az ilyenkor szokásos terheléses teszten. Räikkönen a verseny után elmondta, hogy már két hete tisztában voltak vele, hogy nincs minden rendben a szárnyukkal, de nem volt idejük és elegendő erőforrások újat készíteni a gyárban.

Forma-1, Azeri Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, Azeri Nagydíj, sportbírók
Forma-1, Azeri Nagydíj, rajt
Forma-1, Azeri Nagydíj, rajt
Forma-1, Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Azeri Nagydíj, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, Carlos Sainz, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Azeri Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault

Forma-1, Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel
Forma-1, Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel

Räikkönen elmondása alapján a vízszintes terelőlapokkal volt a gond, amelyek miatt már a Kínai Nagydíj végén is nehéz helyzetbe került.

Ezek a szárnyelemek bizonyultak túlságosan hajlékonynak, olyannyira, hogy a szárny megbukott az FIA tesztjén. Ezután a csapat kicserélte, így a finn pilóta már szabályos autóval indulhatott el a versenyen.

„Őszintén nem tudom mi történt, aznap reggel kaptam egy üzenetet, hogy nem szabályos a szárny, és ki kell cserélnünk – nyilatkozta Räikkönen a futam után. – A legutóbbi versenyen, Kínában eltörtött a szárnyam, ami miatt leszorítóerőt veszítettem, valószínűleg ezúttal is hasonló problémával szembesültünk.

Egészen biztosan nem nyertünk időt a pályán a mostani szárnnyal, de remélhetőleg így mindenki számára igazságos a helyzet."

Räikkönen úgy érzi, több van az autóban annál, mint amit kihoznak belőle Forrás: AFP/Wang Zhao

Annak ellenére, hogy a bokszból kellett rajtolnia, Räikkönen megtartotta idei 100%-os mérlegét a pontszerzéseket illetően, és egy nyolcadik, egy hetedik és egy kilencedik hely után egy tizediket is szerzett. „Reggel nem arra készültünk, hogy a bokszutcából fogunk indulni, de így alakultak a dolgok, szereztünk egy pontot, ami jobb a semminél. Nehéz verseny volt, nem volt elég tapadásunk, nem hiszem, hogy igazán működésre bírtuk volna a gumikat, de megtettük, amit tudtunk, szerintem a következő verseny könnyebb lesz."

Räikkönen ezúttal is elismételte, amit már a korábbi versenyek után is mondott, hogy

egyelőre nem tudták kihozni a maximumot a lehetőségeikből, így hiába szerzett négyből négyszer pontott, mégsem teljesen elégedett.

„Nem gondolnám, hogy a csomagunkból bármelyik hétvégén is kihoztuk volna a lehető legtöbbet. Ez egy kissé csalódást keltő, de még mindig finomhangolunk néhány dolgot. Fiatal csapatunk van, itt-ott jobban kell teljesítenünk, és biztos vagyok benne, hogy jönni fognak az eredmények."