Vágólapra másolva!
A Mercedes csőbe húzta Sebastian Vettelt az Azeri Nagydíj időmérőjén, de az újratöltött Valtteri Bottas trükközés nélkül, egyenes küzdelemben bizonyult jobbnak az ütemérzéket többször elvesztő Lewis Hamiltonnál. A finn megcélozhatja a vb-címet? 

Tiszteletet Valtteri Bottasnak! A finn, akire nemrég sokan a Mercedes egykori versenyzőjeként gondoltak 2019-től, dúsabb arcszőrzetre váltva egyelőre nemcsak megjelenésben, hanem a pályán mutatott formában is karakteresebb, mint korábban. Azerbajdzsáni győzelmével 2:2-re egyenlített Lewis Hamiltonnal szemben, és egy ponttal visszaelőzte a bajnoki tabellán.

Fontos megemlíteni, hogy kettejük mérkőzését egyelőre nem manipulálta a szerencsefaktor,

nem szállták meg démonok Hamilton autóját, nem pörgetett a gép biztonsági autós fázist Bottasnak tökéletes pillanatban.

Bottas új külsővel jelentkezett az idei szezonra. Egyelőre a formája is jobb, mint 2018 második felében volt Forrás: Sputnik/Murad Orujov

Tagadhatatlan, kevés unalmasabb arcot lehet találni a mezőnyben Bottasnál, aki most is tucatfrázisokkal szolgált a hallgatóközönségnek a látványtalan, éles előzéstől, nagy felzárkózástól mentes győzelem után (a kopott gumin lassuló Charles Leclerc bedarálása nem volt különösebb bravúr), de az F1-történelem egyik legeredményesebb, ereje teljében lévő pilótáját akár csak átmenetileg is megelőzni komoly teljesítmény egyforma autóval.

Ezt többnyire láthatatlan erőfeszítéssel hajtotta végre Ausztráliában és Azerbajdzsánban: lerajtolta csapattársát, aztán megőrizte az 1. helyet a leintésig, miután a futamok nagy részében sem Hamiltontól, sem a Ferraritól nem kellett tartania. Könnyűnek hangzik, nemde?

A nehéz napok lesznek döntők Hamilton ellen

Pedig a világbajnokság történetében előzőleg csak négyszer fordult elő, hogy az aktuális címvédő csapattársa nyerte a szezonnyitót – közülük hárman (Nico Rosberg 2016-ban, Alain Prost 1985-ben és Juan Manuel Fangio 1951-ben) világbajnokok lettek az adott évben. A klasszikus másodhegedűsként elkönyvelt Mark Webber vagy Rubens Barrichello sohasem győzött hamarabb egy idényben, mint klasszis márkatársa.

Bottas végig gyorsabb volt Hamiltonnál Azerbajdzsánban, amikor számított Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Talán már feledésbe merült, de Melbourne-ben bizony megmutatta a temperamentumos oldalát az általában szenvtelen Bottas: a leintés után eleresztett egy cifra káromkodást "annak, akit érint", melynek címzettje a hírek szerint korábbi szponzora, a Wihuri volt, amely az idény előtt lezárta a kapcsolatukat és megvonta tőle a támogatást. A több kereskedelmi ágazatban érdekelt finn cég láthatóan nem bízott a pilóta 2019-es javulásra célzó ígéreteiben.

Ezért aligha lehet bántani őket, hiszen nem sokan voltak az ellenkező állásponton, sokak szerint ez Bottas utolsó idénye a Mercedesnél. Aki bizonyítani próbálja, hogy győztes kaliber, és megérdemel egy olyan autót, aminek vezetésére nála nagyobb tehetségek csak sóvárognak.

Egyelőre sikerrel, de egy éve hasonló jó teljesítménnyel indította a szezont, aztán láttuk a folytatást.

Egyrészt tavaly pont az Azeri Nagydíj után hívtuk fel a figyelmet rá, hogy Hamilton alapból a szezon második felében szokott igazán odacsapni a lovak közé, másrészt Bottasnak kevésbé erénye a hatékonyság. Amikor jó napot fog ki, felveszi a versenyt a legjobbakkal, a szerényebben megterített asztalról viszont általában túl keveset markol fel, és hosszú távon felkopik az álla.

Általában fordítva szokott lenni, de most Bottas fogadhatta Hamilton gratulációját Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Csapattársként töltött két korábbi évükben 15-ször fordult elő, hogy az időmérők utolsó felvonásában a finn több mint egy hellyel lemaradt a brittől, fordítva ugyanez csak 2-szer. Az olyan futamokon, amikor mindkettejüket tisztán lehetett értékelni (nem kaptak büntetést a hétvégén, nem kerültek kalamajkába stb.), 11:3 volt ez az arány, nem Bottas javára. Vagyis egyértelműen ő az, aki gyakrabban hagy kiaknázatlan potenciált az autóban, no nem mintha ebben bárki kételkedett volna.

A tavalyi szezon igazolta azt a véleményt, hogy

a vb-címet többnyire nem a jó forma termései, hanem a kármentéssel, bravúrral szerzett pontok eredményezik.

Idén eddig mindig egymás mögül rajtoltak és egymás mögött értek célba a Mercedes versenyzői. Nagy kérdés, Bottas gyengébb formában képes lesz-e majd tapadni Hamiltonra, vagy végignézi, ahogy a Ferrarik közéjük ékelődnek, ha a maranellóiak végre kiismerik a Sebastian Vettel által Rubik-kockához hasonlított autót – utóbbi esetben gyorsan eldől, ki élvez prioritást a híresen paranoiás Toto Wolff istállójában, aki bármekkora előny birtokában képes Ferrari-feltámadást vizionálni és ultrakonzervatív üzemmódba kapcsolni.

A másik sarokpont a test-test elleni küzdelem lehet. Vajon Bottas kiosztja a bodicseket, akár csapattársának, akár másnak, hogy megtartson vagy megragadjon egy pozíciót, vagy jófiú lesz? Az újratöltött Bottas ezen arcát még nem ismerjük. Idáig a bakui első kanyarokban volt a legnagyobb szüksége keményebb harcmodorra, de az 1. helyért vívott küzdelemben inkább finoman egymás felé suhintottak Hamiltonnal, semmint hogy valódi pofozkodásról beszélhetnénk.

Látszik, hogy az első métereket Hamilton (jobbra) kapta el jobban, Bottas azonban visszaverte a támadást a következő kanyarokban Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Talán csak a pszichológiai hadviselés részeként, de a brit azt mondta, a családi békét szem előtt tartva hátrált meg. „Ha önző lettem volna, keményebben támadok és pozíciót nyerek, míg Valtteri hátrébb esik. Akkor valószínűleg Vettel is megelőzi – nyilatkozta.

A csapatfőnök Wolffnak hamarosan meggyűlhet a baja a versenyzők megrendszabályozásával. „Nyilvánvaló, hogy a kapcsolat nagyon sokat számít abban, hogy ne menjünk keresztül újra azon, amit néhány éve megéltünk Lewisszal és Nicóval. Szerencsések vagyunk, hogy a két versenyzőnk jól kijön egymással, nincsenek különféle játszmák a háttérben. Ennek nagyon örülök, de óvatosnak kell lennünk, mert tudjuk, hogy ezek a kapcsolatok hamar megváltozhatnak" – jelentette ki. Nico Rosberg óta tudjuk, hogy elég pár szikra, de Bottasnak állandósítani kell ezt a formát, hogy legyen minek berobbannia.

A hibák száma döntő volt Bakuban

Az a tétel nem szükségszerűen érvényesül, hogy aki kevesebb hibát vét, jobb eredményt szerez, de a hétvégén speciel így volt. Bottas a rajtnál gyengélkedett, de szerencséjére a rövid táv az első kanyarig enyhített a káros mellékhatásokon. Hamilton kétszer botlott: először a VSC-fázis utáni újraindításnál kb. 2 másodpercet vesztett állítása szerint, egyszerűen benézte az engedélyezett tempót.

Ilyenkor a kormányon megjelenő úgynevezett idődelta tájékoztatja a pilótát, hogy az egyes sportbírói szektorokban (melyek nem azonosak az általánosan emlegetett három pályaszektorral, jóval több van belőlük) mekkora sebességgel mehetnek.

Ha a kijelző pluszt mutat, minden rendben, de a másodpercben kifejezett értéknek minél kisebbnek kell lennie az újraindítás előtt,

mert mindenki annyit bukik, amennyivel 0 fölött jár az utolsó pillanatokban.

„Külön elektronikai mérnökkel dolgozunk a rajtokon, a kijelzőn és hasonló dolgokon – mondta Bottas. – Elég sok a hasonlóság [csapaton belül], de akadnak eltérések." Az F1TV felvételei alapján Hamilton tényleg ráfaragott. „Az én hibám volt – vallotta be. – Alakíthatunk a kijelzésen, hogy ne ismétlődjön meg." Érdekes nyomon követni, mi történt, ami megerősíti a finn szavait.

Bottas (felül) és Hamilton fedélzeti kamerája a VSC utáni újraindítás előtt Forrás: F1TV

A képen Bottas (felül) és Hamilton (lent) fedélzeti kamerás képe látható szinte az újraindítás előtti pillanatban, előbbinél +0,91, utóbbinál +2,05 mp a delta. Ekkor már mindketten megkapták rádión az értesítést a VSC-fázis közelgő végéről, nagyjából 10-15 másodperccel előtte. Fontos különbség, hogy Bottas kijelzőjén a delta két oldalán folyamatosan megjelenik a VSC végét jelentő END felirat (pirossal bekarikázva), Hamiltonén ellenben villog – a képkivágáson épp nem jelenik meg.

A címvédő ráadásul az újraindítás előtt még navigált a menüben a csapat kérésére

(„5-ös üzemmód"), és ahogy végzett, nem maradt ideje reagálni a 2 másodperces többletre. Bottas szintén állított a beállításokon, de ő egy gombnyomással elintézte. Lehet, hogy Hamilton a kormánykonfigurációk különbsége miatt szaladt ki az időből a zöld jelzésnél?

Hamilton a bakui pálya óvárosi szakaszán Forrás: Mark Sutton / Sutton Images/Motorsport Images

A második hibája a megcsúszás volt az utolsó előtti, 50. körben, miközben rohamot indított a győzelemért. A 48. körben már használhatta a DRS-t a célegyenesben, a 49.-ben azonban Bottas néhány ezreddel aktiválási távolságon kívül tartotta – az utolsó két rendes kanyar tájékán a finn volt a leggyorsabb az időmérőn, jól jött neki, hogy ráérzett erre a pályaszakaszra.

Hamilton azt mondta, a versenyt szombaton vesztette el. A Mercedes viszont lehet, hogy pont akkor nyerte meg, némi trükközéssel.

„Csak Ön után!"

A Ferrari megint csak papírkoronáig jutott az edzéseken mutatott formával, az időmérő fontos perceiben Charles Leclerc ütközött, Sebastian Vettel kikapott a Mercedesektől, a futamon pedig nem tudtak fordítani. „Nem igazán voltunk gyorsabbak náluk, de lassabbak sem. Ez jó hír, de nekünk sokkal jobban összpontosítanunk kellett arra, hogy a gumikat a megfelelő tartományba hozzuk" – mondta Vettel vasárnap. Kicsit mélyebbre ásva, igaza lehet. De akkor mi döntött Bottasék javára?

Az mindenképp segített nekik, hogy a vörösök gyorsabbnak tűnő tagja, Leclerc belefúródott a falba, miközben a lágy helyett a közepes gumin próbált bejutni a Q3-ba. A Ferrari haderejének fele ezzel megsemmisült aznapra, de a csapat magát is kárhoztatja, amiért

felesleges, hovatovább értelmetlen kockázatot vállalt,

bár utóbbi csak vasárnap derült ki. Az hagyján, hogy gyors kanyarok híján nehezebbnek bizonyult bekapcsolni a közepes keveréket, ami egy utcai pályán fokozott veszélyt jelent a tapadáshiány miatt, és hogy pont ezért a rajtnál is nehéz helyzetben lehettek volna a ferrarisok, de mint Leclerc versenye mutatta, nem feltétlenül volt hatékony ez a stratégia.

Bottas, Hamilton, Vettel, Verstappen, Leclerc köridői az Azeri Nagydíjon Forrás: Gerse József (GPhírek)

Az ifjonc a balesettel közvetve tovább ártott a csapatnak, mivel az újabb megszakítás alatt egyre jobban lehűlt a pálya (37-ről 27 °C-ra), márpedig ez a Mercedesnek kínált ziccert. „A levegő- és pályahőmérséklet nekünk kedvezett. Minél inkább csökkentek, az autó annál jobban ment" – támasztotta alá Toto Wolff. Ez több tényező kombinációjából eredt: helyi idő szerint eleve a szokásosnál később, 17 órakor kezdődött az időmérő, a magas épületek miatt az árnyék is gyorsan teret hódított.

Mégsem kizárólag a lehűlés okozta Vettel szombati vereségét.

A Mercedes ugyanis csőbe húzta: miután kiküldték a garázsból az autókat, azok egyből félreálltak a bokszutca végén rajtgyakorlatra, amit általában az edzésen szoktak csinálni a kuplung belövése érdekében. Legalábbis látszólag; mert a valódi céljuk az volt, hogy Vettel elmenjen mellettük, és ő legyen az, aki szélárnyék nélkül marad a 2,2 kilométeres célegyenesben. Azért jól kicentizték: a Bottast követő Hamilton 6 másodperccel a kockás zászló előtt kezdte meg a kört.

A Mercedesek félrehúzódása a bokszutca kijáratánál Forrás: F1TV

A sajtótájékoztatón odaszúrt Vettelnek, hogy "tulajdonképp átvertünk", aki belesétált a csapdába, igaz, nem vakon.

– utalt arra még az autóban ülve, hogy kiestek volna a működési ablakból, ha előretessékel másokat. Mérnöke, Riccardo Adami egyetértett. „Szerintem helyes volt a választás. Később ránézhetünk, de az első szektor nagyon erős volt" – felelte.

A német követhetett volna más lassabb autót, azok viszont elengedték őt, és a döntése mellett további érv lehetett, hogy minél hátrébb ül valaki a vonatban, annál nagyobb a kockázat, hogy előtte valaki hibázik, és lassítani kell. A végsebessége a hosszú egyenesben 7 km/h-val alacsonyabb volt, mint az előző Q3-as körében, és a szélárnyék hiányát a 0,3 mp-re becsülte. Az érték aligha légből kapott, Verstappen is ennyit említett, hozzátéve, hogy a korábbi egyenesekben is összességében két tizedet lehet nyerni a megfelelő távolságot tartva. Vettel lemaradása Bottastól mennyi volt? 0,302 mp...

Vettel az Azeri Nagydíjon Forrás: AFP/Alexander Nemenov

Hamilton szintén képesnek látta a Ferrarit a pole-ra, amelynek sovány vigasz, hogy ezúttal legalább nem volt lassabb a nagy riválisnál. „Szerintem kevésbé aerodinamikai, inkább mechanikai probléma volt a tapadással" – tette hozzá Vettel az újabb vereség kapcsán.

Jobb híján mi csak találgatni tudunk a gumikezelési problémák hátteréről, talán az idei évtől vékonyabb futófelületű gumik is felelősek értük. Ugyanakkor érdemes feleleveníteni, hogy két éve többször nekiszegezték a Mercedesnek a kérdést, hogy tervez-e koncepcióváltást a Ferrariénál rendszeresen hosszabb tengelytávú, laposabb padlószögű autóval. Nem váltott, az eredmények őket igazolják. Lassan nem illene a Ferrarit is faggatni az új irányvonalról?