Vágólapra másolva!
A 2019-es szezon eddigi négy versenyén némi meglepetésre a tavaly pocsék szezont futó Valtteri Bottas nehezítette meg a legjobban a címvédő Lewis Hamilton helyzetét, az ötszörös világbajnok szerint azonban még korai lenne kijelenteni, hogy az idén főként a csapattársa ellen fog küzdeni az év végi elsőségért.

A Mercedes pilótái testvériesen megosztoztak a győzelmeken a szezon első négy futamán, kétszer Lewis Hamiltont, kétszer Valtteri Bottast intette le elsőként a kockás zászló, valamint mindketten két-két második helyet szereztek. A finn pilóta vezeti az összetett pontversenyt az Ausztráliában elért leggyorsabb körének köszönhetően, miközben ötszörös világbajnok csapattársa egy ponttal lemaradva tőle a második. Az eddigiek alapján sokakban felsejlhet Hamilton és Nico Rosberg 2014 és 2016 között tartó párharca, amely során a két Mercedes-pilóta egymás között meccselte le a vb-címet. Akkor kétség sem férhetett ahhoz, hogy Hamiltonnak a csapattársa a legfőbb ellenfele, most azonban, legyen bármennyire egyoldalú eddig a küzdelem, a címvédő még nem jelentené ki ezt.

Hamilton gratulál Bottasnak idei második győzelméhez - Galéria! Forrás: Picture-Alliance/AFP

Noha a szezon előtt a Ferrari tűnt az esélyesnek, papíron pedig Hamiltonnak Sebastian Vetteltől és Charles Leclerc-től is tartania kellett, mostanáig a tavaly az ideihez hasonlóan szintén erősen kezdő, de a sok balszerencsre után leszálló ágba kerülő Bottas az, aki megnehezíti a Mercedes világbajnokának életét.

A finn eddig négyből kétszer le tudta győzni Hamiltont az időmérőn és ugyanennyiszer végzett előtte futamon, mindkétszer a győzelemtől fosztva meg csapattársát. A brit ennek ellenére még nem tartja legfőbb idei ellenfelének Bottast.

„Nem, még túl korai lenne azt mondani egyetlen pilótára, hogy ő a legfőbb bajnoki ellenfél – szögezte le Hamilton az Azerbajdzsáni Nagydíj utáni sajtótájékoztatón. – A Ferrariknak ezen a hétvégén megvolt a sebessége a szabadedzéseken és az időmérőn, ha mindkét autójuk hozta volna, amit tud, akkor sokkal szorosabb lett volna a verseny. Továbbra is ébernek kell lennünk. Mi nem hoztunk fejlesztést az autóra ezen a hétvégén, miközben a Ferrari igen, úgyhogy a teljesítményt nézve kissé meglepett a helyzet, mert előbb-utóbb mi is be fogunk vetni új fejlesztéseket."

Forma-1, Azeri Nagydíj, versenyzői parádé
Forma-1, Azeri Nagydíj, sportbírók
Forma-1, Azeri Nagydíj, rajt
Forma-1, Azeri Nagydíj, rajt
Forma-1, Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Azeri Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Azeri Nagydíj, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Azeri Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, Carlos Sainz, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Azeri Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Azeri Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault

Forma-1, Azeri Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Azeri Nagydíj, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel
Forma-1, Azeri Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel

Bottast a tavalyi év második felében mutatott formájához képest mintha kicserélték volna 2019-re, nemcsak gyors, de agresszív is az idén, ami Hamiltonnak is feltűnt. Az ötszörös világbajnok emellett nem bánná, ha a Ferrarikkal is megküzdhetne végre.

– dicsérte csapattársát Hamilton. – Mindkettőnk részéről extra teljesítményre lesz szükség ahhoz, hogy felülmúljuk a másikat. Ennek így is kell lennie. Remélhetőleg előbb-utóbb a Ferrari is beszáll a küzdelembe, ezen a hétvégén meglett volna a teljesítményük, hogy mindkét autójukkal az első sorból rajtoljanak."

Egyelőre Bottas sem akar a vb-címre gondolni, csak folytatni szeretné, amit eddig csinált, miközben nagyon büszke a csapat teljesítményére.

A bakui futam után kiemelte, hogy hiába a történelmi szezonkezdet, nem dőlhetnek hátra. „Még mindig hosszú azon dolgok listája, hogy csapatként mit csinálhatnánk jobban. Erre kell koncentrálnunk."