Vágólapra másolva!
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elismerte, hogy jelenleg a Mercedes rendelkezik jobb autóval, nem véletlenül nyerte meg az első négy versenyt, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy nincsenek annyira lemaradva, mint azt az eredmények mutatják.

Minden idők legsikeresebb szezonkezdete a Mercedestől, várakozáson alul teljesítmény a Ferraritól. Dióhéjban így lehetne összefoglalni az idei év első négy versenyét, amely után a címvédő istállónak közel dupla annyi pontja van, mint legfőbb riválisának. Erre a szezon előtti teszteken nem sokan fogadtak volna, arra meg végképp nem, hogy a Barcelonában kiválónak tűnő SF90 egyetlen egyet sem nyer meg az első négy fordulóból. Mattia Binotto, a maranellóiak csapatfőnöke sem vitatja, hogy a Mercedes magának köszönheti, hogy ekkora előnybe került a pontversenyben, mivel jelenleg jobb csomaggal rendelkezik náluk, ugyanakkor a kialakult különbséget némileg megtévesztőnek tartja.

A Ferrari egyelőre nem tudja kihozni az SF90-ből, ami benne van Forrás: @CALLO ALBANESE/Rudy Carezzevoli Photographer

Sebastian Vettel a bakui verseny után a gumikra panaszkodott, és Rubik-kockához hasonlította az autóját, mivel a kirakós darabkáit még mindig nem tudák úgy összerakni, hogy minden a helyére kerüljön, a legutóbbi futamon például a gumikkal szenvedtek.

Az SF90 tempója a hétvége során mutatott biztató jeleket, amikor azonban számított, most is elmaradt a Mercedes W10-esétől.

„Négy verseny telt el a szezonból, a Ferrari egyszer sem, míg a Mercedes négyszer nyert, úgyhogy

– nyilatkozat Binotto.

A Ferrari mostanáig 99 pontot szerzett, míg a Mercedes 173-at, ami 74-gyel több egységet jelent a vörösökénél, Binotto szerint a különbség azonban csalóka. „Szerintem nem olyan nagy a különbség a két csapat között, mint azt a ponttáblázat sugallja, ami nem az autónk valós potenciálját tükrözi. A bakui versenyen nem voltunk olyan gyorsak, mint a Mercedes, de nem is végeztünk 20 másodperccel mögöttük. Ha megnézzük az átlagos különbséget a köridők között, az jelentős, de mégsem annyira. Ezen megpróbálunk dolgozni és csökkenteni a hátrányt a közeljövőben."

Binotto szerint apróságokon múlt, hogy nem szerepeltek jobban Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A bakui szabadedzéseken a Ferrari előnye jelentősnek tűnt a Mercedes előtt, az időmérőn és a versenyen azonban mégis Hamiltonék diktálták a tempót. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint Charles Leclerc balesete nélkül valószínűleg azonban így is egy Ferrari indulhatott volna az élről. Binotto osztotta kollégája véleményét azzal kapcsolatban, hogy megvolt bennük a lehetőség a pole-ra, és ha az sikerül, a versenyük is mésként alakul. „Jó autónk volt az időmérőre, potenciálisan ott lehettünk volna a pole pozícióban, de nem voltunk.

A verseny egyértelműen más tészta. Elöl lenni nem ugyanaz, mint hátul, másként kell menedzselni a tempót és a gumikat. Amikor az ember előtt szabad a pálya, akkor sokkal könnyebb, ezért a versenytempónkat a rajtrácson elfoglalt helyünk is befolyásolta."

Barcelonában magára találhat a Ferrari? Forrás: Ferrari

A következő versenyt Barcelonában, a téli tesztek helyszínén rendezik, ami már csak azért is érdekes lesz, mert össze lehet majd hasonlítani a Ferrarit a februári önmagával.

Sebastian Vettel elmondása szerint utoljára a teszteken érezte magát jól az SF90-ben, amire azóta felkerültek új fejlesztések, és a Spanyol nagydíjig még fognak is.

„Nyilvánvalóan a Mercedes jelenleg nagyon erős, ezért eléggé biztos vagyok benne, hogy Barcelonában is az lesz – mondta Binotto. – Ennél azonban fontosabb, hogy magunkra koncentráljunk, szemügyre kell vennünk a gyengeséginket és orvosolnunk kell őket.

Biztos vagyok benne, hogy Spanyolországba sok csapat fog aerodinamikai vagy egyéb fejlesztéseket hozni, változni fognak az eddigi erőviszonyok. Reményeink szerint a jövőben jobb munkát fogunk tudni végezni."