Vágólapra másolva!
A bakui időmérő első három helyezettje együtt érzett Charles Leclerc-rel, miután a monacói pilóta összetörte az autóját, és idő előtt feladta a küzdelmet.

Váratlanul korán kiszállt a pole pozícióért zajló csatából a bakui időmérő egyik esélyese, Charles Leclerc, amikor a Q2-ben összetörte a Ferrarit, így legjobb esetben is csak a 9. helyről rajtolhat majd a vasárnapi futamon. Leclerc a tőle már korábban is látott nyíltsággal ostorozta magát, kétséget sem hagyva afelől, hogy vállalja a felelősséget a hibáért és annak következményeiért.

„Én ugyanígy éreznék – nyilatkozta a későbbi 2. helyezett Lewis Hamilton az FIA sajtótájékoztatóján. – A versenyzők így vannak bekötve. Amikor az ember hibázik, azt nagyon magára veszi, idősebb korban talán kissé kevésbé, mint fiatalon, de így is fáj. Egy olyan pályán, mint ez, nagy nyomás van az emberen, az ő fiatal vállait is nyomja, úgyhogy ez teljesen normális érzés.”

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Azeri Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Azeri Nagydíj
Forma-1, Alex Albon, Scuderia Toro Rosso, Carlos Sainz, McLaren Racing, Azeri Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Azeri Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Azeri Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Azeri Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Azeri Nagydíj
Forma-1, Alex Albon, Scuderia Toro Rosso, Azeri Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, McLaren, Azeri Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Azeri Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen, Helmut Marko, Red Bull Racing, Azeri Nagydíj

Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Mercedes, Azeri Nagydíj
Forma-1, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing, Azeri Nagydíj
Forma-1, Haas F1 Team, Azeri Nagydíj, szurkoló
Forma-1, Kevin Magnussen, Max Verstappen, Azeri Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Azeri Nagydíj

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Azeri Nagydíj, szurkoló

Forma-1, Scuderia Ferrari, Azeri Nagydíj, szurkoló

Forma-1, Robert Kubica, Williams Racing, Azeri Nagydíj
Forma-1, Robert Kubica, Williams Racing, Haas F1 Team, Azeri Nagydíj

Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Azeri Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Azeri Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel, Azeri Nagydíj

Hamilton már csütörtökön is kifejtette, hogy átérzi Leclerc helyzetét a Ferrarinál, akkor a csapatutasításokkal kapcsolatban jegyezte meg, hogy a hasonló elbánás hozta ki belőle is a „lázadót” a McLarennél. Az időmérőn történteket látva elmondta, évekkel ezelőtt ő 2-3 napig ki sem tette volna a lábát a szobájából, úgyhogy teljesen megérti Leclerc érzéseit.

A pole pozíciót megszerző Valtteri Bottas számára is ismerős a helyzet, még úgy is, hogy inkább az óvatos versenyzők között tartják őt számon, és ritkán töri össze az autóját. „Azok a hibák fájnak a legjobban, amiket az ember saját maga okoz, és elkerülhette volna. Bosszantó, úgyhogy teljesen megértem. Lehet, hogy a finnek nem kiabálnak hangosan, de azért vannak érzéseink.”

A Mercedesnél volt ok az örömre Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Feltették a kérdést Sebastian Vettelnek is, aki fiatalabb korában gyakran volt balesetek részese, a McLarennél még a „Crash Kid” („zúzós srác”) gúnynevet is ráakasztották, és manapság is gyakran kell magyarázkodnia megpördülések vagy koccanások miatt. Vettel saját magát is önkritikusnak tartja, és ezt normális hozzáállásnak érzi mástól is.

„Az ember nem örül annak, ha hibázik – nyilatkozta. – Szerintem az önkritika is az oka annak, hogy [Leclerc] eljutott idáig vagy bármelyikünk. Nem gondolom, hogy bármelyikünk is élvezi a versenyzői létnek ezt az oldalát, de olykor ez is a része a dolognak. A hétvégének még nincs vége, szerintem jó autónk van, és biztos vagyok abban, hogy csapatként holnap vissza tudunk vágni.”