Társoldalunk:

A McLaren akár Alonso nélkül is beszállna az IndyCarba

2019.04.21. 14:30

A McLaren csapatfőnöke, Zak Brown megerősítette, hogy be akarnak szállni az IndyCarba, már csak a lehető legjobb időpontot kell megtalálniuk erre.

A McLaren az elmúlt hónapokban jelentős szervezeti változásokat hajtott végre az F1-es csapatánál, és ennek lezárása után elképzelhető, hogy az eddigieknél is nagyobb figyelmet fordítanak majd egy esetleges IndyCar-szereplésre. A wokingi istálló 2017-ben az Andretti Autosporttal közösen benevezte Fernando Alonsót az Indianapolis 500-ra, az idén a Carlinnal együttműködve térnek vissza, de egy közös szezon gondolata is csábítja őket. 

„Nagy rajongói vagyunk ennek a sorozatnak – idézte Zak Brownt, a McLaren csapatfőnökét az Autosport az IndyCar long beach-i fordulójából, ahol az F1 ezredik futamát kihagyva Brown részt vett egy betétfutamon és az amerikai széria vezetőivel is tárgyalt. - A versenyzés kiváló – nagyszerűek a  csapatok, pilóták és helyszínek. Emiatt egyértelműen szeretne a McLaren csatlakozni."

Alonso a texasi tesztenForrás: Chris Owens 2019

„A Forma-1-re koncentráltunk, és továbbra is ezt tesszük, de sikerült az F1-es csapatunk vezetőségét rendezni azzal, hogy James Key felvette a munkát technikai igazgatóként, Andreas Seidl pedig ügyvezető igazgatóként a jövő hónapban kezd. Nagy szükség volt arra, hogy elvégezzük [ezeket az átalakításokat]."

A tulajdonosaink nagyon támogatják az IndyCarban való versenyzést. Igazából a kérdés a "mikor" és nem a "ha". Közösen hozzuk majd meg a döntést. Én fogom a végső javaslatot meghozni az időpontról attól függően, hogy mikor áll készen a szervezetünk arra, hogy egyszerre versenyezzen több szériában úgy, hogy egyik sem von el a másiktól forrásokat. Semmit sem zárunk ki 2020-ra, a döntést nyáron hozzuk meg. Ha nem [jövőre csatlakozunk], akkor 2021-et tűzzük ki célul."

Alonso korábban az IndyCar autó szokványos konfigurációját is kipróbáltaForrás: IndyCar

A McLaren számára az amerikai versenyzés nem lenne újdonság. A brit istálló a '70-es években gyári csapatként és más alakulatok által is jelen volt az IndyCarban, a legsikeresebb együttműködése a Penske-vel volt. Az Indianapolis 500-as versenyt három alkalommal nyerték meg ebben az évtizedben, míg kétszer az egyéni bajnoki trófeát hódították el. A McLaren végül 1979-ben fordított hátat a leghíresebb amerikai együléses sorozatnak 28 győzelemmel a tarsolyában.

A McLaren idén újra rajhoz áll az IndyCar legismertebb fordulóján, az Indianaplis 500-as versenyen Fernando Alonsóval. A spanyol 2017-ben debütált a híres versenyen, 27 kört vezetett, ami a harmadik legtöbb volt az összes pilótát beleszámítva, de végül a Honda erőforrás hibája miatt feladni kényszerült a versenyt.

A 2019-es Indianapolis 500-on a McLaren a brit Carlin-csapattal fog össze, és a Honda motorja helyett a Chevrolet erőforrásait használja majd. A Carlin szerint a közös munka logisztikai és operatív együttműködést jelent majd.

„Elégedettek vagyunk a Chevrolet-val, és azzal is, ahogyan együtt dolgozunk már most – lelkesedett Brown. - Az az oka annak, hogy a Carlinnal próbálkozunk idén, hogy ez egy egyautós csapat. Ha viszont teljes szezont akarunk futni, akkor függetlennek kell lennünk egy kétautós McLaren Racing csapatként."

Fernando Alonso már készül élete második Indianapolis 500-as futamáraForrás: Joe Skibinski | IndyCar/Joe Skibinski

Ami a Forma-1-et illeti, Brown elégedett az első futamokon látottakkal, ugyanis egyértelmű fejlődést lát a McLaren elmúlt szezonjaihoz képest. A három futam alatt összesen nyolc pontot gyűjtött a wokingi csapat Lando Norris-nak köszönhetően, aki a Bahreini Nagydíjon a hatodik helyen ért célba.

Brown azzal számol, hogy ez a tendencia folytatódik majd, de meg szeretné várni a következő néhány versenyt, mielőtt meghoznák a végső döntést az amerikai kalandot illetően.

„Biztosra kell mennem a csatlakozás időpontját illetően. Biztos vagyok abban, hogy be kell szállnunk az IndyCarba, de el kell érnem, hogy először a Forma-1-ben jó pozícióba kerüljünk. Jó volt az előszezonunk és az első néhány futamunk, de ez csak néhány verseny volt. A [kínai] hétvége nem igazán volt nagyszerű, de tudtuk előre, hogy nehéz lehet, mivel nagyon szoros a középmezőny."

Nem Alonsón múlik a szereplés

A McLaren elsősorban korábbi F1-es pilótájuk, Alonso miatt jelent meg újra az IndyCarban, Brown azonban kijelentette, nem a spanyol pilóta szerződésének kifutása miatt foglalkoznak az amerikai sorozattal. Egyszerű "nemmel" felelve leszögezte, Alonso szereplése és az IndyCar program nincs összefüggésben. "A hosszútávú együttműködés alapjai adottak. Ahogy minden szerződés esetében, itt is különböző tényezőket figyelembe kell venni." 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK