Társoldalunk:

Orosz pénzből rendeződik a küszködő Williams helyzete?

2019.04.18. 09:01

Olasz lapértesülés szerint orosz befektető stabilizálhatja a Williams helyzetét, elképzelhető azonban az, hogy az alapító Williams-család elveszti az irányítás lehetőségét.

Minden korábbinál mélyebbre süllyedt az idei szezon kezdetén a legendás Williams-csapat; George Russell és Robert Kubica egyelőre csak egymással versenyezhet, mert a grove-i istálló autója annyira rosszul sikerült, hogy az első három futam során esélyük sem volt megküzdeni a többiekkel, sőt, a gyártással és az alkatrészellátással is gondok voltak.

Claire Williams csapatfőnök-helyettes korábban tagadta, hogy anyagi gondjaik lennének, de a Lotus korábbi ügyvezetője, Matthew Carter a Missed Apex podcastban nemrég kijelentette, szerinte egyértelmű jele a pénzhiánynak, hogy a Williams még tavalyi autóval sem állt ki az első néhány tesztnap során, inkább megvárták, amíg késve összeáll az idei modell.

A Williams a versenyeket is tesztelésre használjaForrás: Mark Sutton

A csapat ráadásul egy rázós válás elébe is néz, mivel a hivatalosan szabadságát töltő technikai igazgató, Paddy Lowe várhatóan nem tér vissza hozzájuk, a formális menesztése azonban valószínűleg igen sokba fog kerülni a Williamsnek. A Motorsport.com olasz kiadása szerint elképzelhető, hogy az F2-ben versenyző Nyikita Mazepin édesapja,

Dmitrij Mazepin a Force India kútba esett felvásárlása helyett a Williamsre veti ki a hálóját.    

Mazepin tavaly már komoly erőket mozgósított annak érdekében, hogy megszerezze az irányítást a közben Lawrence Stroll kezébe kerülő, Racing Pointra átnevezett Force India fölött, még jogi lépéseket is kilátásba helyezett, miután a csődbiztosok nem neki, hanem a kanadai befektetőcsoportnak adták el a csapatot.

Mazepin tavaly a Force India tesztpilótája voltForrás: DPPI/Florent Gooden

Azóta napvilágot látott, hogy ifjabb Mazepin az idei év során tesztsorozatot is fut a Mercedes egy 2017-es autójával, miközben édesapja már azon dolgozik, hogy ha összejönnek a szükséges szuperlicenc-pontok (egyelőre 21 van meg a 40-ből), akkor a fiának a világbajnokság mezőnyében is legyen hol versenyezni. A lap szerint

Mazepin és a Williams menedzsmentje már egyeztetni kezdett arról, hogy az oroszok tulajdonrészt vásárolnak a csapatban, 

és bár Claire Williams kifejezetten ellenezte, hogy eladják az istállót, a kényszerű helyzetben lehetséges, hogy nem lesz más választásuk. Amennyiben létrejön az üzlet, hasonló felállás alakulhat ki, mint néhány éve az F3-ban, ott Stroll a Prema-csapatot vette meg, Mazepin a Hitech-be szállt be a gyermekeik versenyeztetése érdekében.

A Mazepin-Williams tárgyalásról később az orosz TASS és a Ria Novisti hírügynökség is beszámolt, a Mazepinhez köthető Uralkali szóvivője viszont a Racefans megkeresésére tagadta, hogy egyeztettek a csapat megvásárlásáról. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK