Vágólapra másolva!
Frédéric Vasseur nem lehetett biztos abban, hogy Kimi Räikkönen be tudja fejezni a Kínai Nagydíjat, miután a másik Alfa Romeóban elromlott az alkatrész, amivel korábban Charles Leclerc is bajlódott.

Eleinte rejtélyes hiba fosztotta meg Charles Leclerc-t a bő két héttel ezelőtti Bahreini Nagydíj megnyerésétől. A Ferrari először az MGU-H hibájára gyanakodott, majd zárlatot fedeztek fel, ami miatt az egyik henger nem működött, végül a motorvezérlő elektronika kicserélésével orvosolták a problémát. Az új alkatrészt Kínában mindkét gyári autóba és mindkét Haasba beszerelték.

Már akkor feltűnhetett, hogy a másik két istállóéval azonos specifikációjú erőforrást használó Alfa Romeo az első két hétvégén használt alkatrésszel próbálta teljesíteni a sanghaji fordulót, de ez végül csak Kimi Räikkönen esetében sikerült, és az ő autója miatt is fájhatott a csapatfőnök, Frédéric Vasseur feje.

Räikkönen nem kapott új motorvezérlőt, a Haas és a gyári Ferrari-pilóták igen Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Nagyon szorítottam érte a bokszfalon – ismerte el Vasseur az Autosportnak. – Fontos a számunkra, hogy minden futamon pontokat szerezzünk és következetesek legyünk. Pontosan tudjuk, ahhoz, hogy a többiek előtt maradjunk a 4-5. helyen, minden egyes versenyen pontokat kell szereznünk” – nyilatkozta, miután Räikkönen a 13. helyről indulva a 9. helyezett lett.

Vasseur aggodalma nem volt alaptalan, miután Giovinazzi autója a régi motorvezérlő miatt az időmérőn használhatatlannak bizonyult. A csapatfőnök vállalta a felelősséget a helyzetért.

„A Ferrari felajánlotta nekünk az új specifikációt, de nem volt időnk beépíteni – ismerte el az időmérő után, és megjegyezte, hogy az eredeti változatnál maradtak Giovinazzi autójában, Räikkönen alkatrészét pedig ki sem cserélték a versenyre sem. – Bocsánatot kértünk Antoniótól, ez teljesen az én hibám. Vállalom a teljes felelősséget, mert a Ferrari javasolta nekünk, hogy cseréljük ki.”

Räikkönen nehezen tolerálta, hogy Lando Norris visszavette tőle a körhátrányt

Az olasz versenyző végül csak a két Williamst tudta megelőzni, és a 15. helyen ért célba, úgy vélte, ez nem az ő hétvégéje volt. Vasseur kiállt mellette, emlékeztetett, hogy Giovinazzit többször is műszaki hiba hátráltatta. „200%-ig támogatjuk Antoniót. Tudom, hogy mire képes, és korábban mit ért el. Minden egyes nap látom, hogy mit tud.

Räikkönen kapcsán Vasseur csak pozitívumokat emelt ki: „Bosszantotta, hogy nem tudta utolérni [Daniel] Ricciardót és [Sergio] Pérezt, ami jó jel. A tempója így is jó volt, pedig az autó eleje 10 körrel a vége előtt kissé megsérült, ezért kihűltek az első kerekek, mert vesztettünk a leszorítóerőből” – magyarázta.