Vágólapra másolva!
Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke megerősítette, továbbra is Sebastian Vettelt támogatják majd vitás esetekben, mert szerinte valószínűbb, hogy ő nyer vb-t a csapatnak Charles Leclerc-rel szemben.

Két futam után a Ferrari új igazolása, Charles Leclerc jobban áll az összetettben Sebastian Vettelnél, ennek ellenére Mattia Binotto csapatfőnök leszögezte, továbbra is a négyszeres világbajnok mögé állnak majd be, ha vitás eset alakul ki a pályán. A svájci szakember már a Bahreini Nagydíj után is megvédte a tíz futam alatt negyedszer is megpördülő pilótáját.

Binotto ettől függetlenül kijelentette, a pilótái küzdhetnek egymással a pályán, és nyitott arra is, hogy néhány futam múlva, az eredmények függvényében felülvizsgálja az álláspontját.

Ha kell, Vettel mögé állnak be a Ferrarinál Forrás: AFP/Wang Zhao

„Csapatként bizonyos, hogy a csapat sikerének kell elsőbbséget adnunk, a csapat pontjait kell maximalizálnunk a verseny végére – jelentette ki Binotto. – Ahogy a szezon elején is elmondtam, ha vitás eset alakul ki, döntenünk kell, és Sebastiant hozzuk majd előnyösebb helyzetbe, egyszerűen azért, mert neki van nagyobb tapasztalata a csapatnál és az F1-ben is” – szögezte le.

Binotto emlékeztetett, hogy Vettel négyszeres világbajnok, és „számunkra ő az a pilóta, akivel a legvalószínűbb, hogy a bajnoki címért küzdhetünk.”

A svájci szakember elárulta, a pilótákkal megegyeztek, hogy néhány verseny után felülvizsgálhatják az álláspontjukat, és addig is szabadon küzdhetnek a pályán, egymással is. „Ha az egyikük nyilvánvalóan gyorsabb, elsőbbséget kap. Tény, hogy Charles is lehetőséget kapott, hogy pole pozíciót szerezzen Bahreinben, és küzdjön a győzelemért.”

Leclerc jól kezdte a szezont Forrás: AFP/Greg Baker

A csapatfőnök méltatta fiatal versenyzőjét, aki szerinte „szenzációs” volt a verseny utáni megszólalásaival, és a viselkedése, ahogy kezelte a rajta kívül álló okokból bekövetkező vereséget, megmutatta, mennyire érett versenyző. „Egyszerűen azt mondtam neki, hogy szép munkát végzett, de jobban örültem a verseny utáni tetteinek, mint a hétvégi munkájának.