Vágólapra másolva!
A Forma-1 ezredik versenyén a Ferrarinak illene végre valahára megmutatnia, miért tekintettek rá favoritként a szezon előtt. Mellettük szól, hogy az egyik nagyon hosszú egyenes alkalmas lehet rejtélyes motorelőnyük kiaknázására.

Hétvégén rendezik a Forma-1 ezredik nagydíját, úgy alakult, hogy a kerek évfordulót egy viszonylag új helyszínen, Kínában ünneplik, ahol 2004 óta van jelenléte a világbajnoki sorozatnak. Egyelőre csak a sanghaji pályán, de a Liberty szívesen terjeszkedne a világgazdaság egyik legfontosabb államában.

Ricciardo üldözi Vettelt a 2018-as Kínai Nagydíjon Forrás: AFP/Johannes Eisele

Ceremóniára, az átlagosnál nagyobb felhajtásra, nosztalgiára lehet tehát számítani, de mindezek megkoronázása természetesen egy izgalmas futam lenne. A tavalyi év eseményei és a vonalvezetés alapján erre szerencsére jók is az esélyek,

az 5,5 km hosszú vonalvezetés megteremti a feltételeket hozzá az 56 körös futamon.

A trükkös első kanyarkombináció többféle íven bevehető, amiből kigyorsítva a 6-os hajtűnél nyílik előzési lehetőség. Ezután egy lendületesebb ívekből álló szakasz következik, ahol az aerodinamikáé a főszerep, majd a pálya utolsó harmada legfőképp a hátsó, több mint egy kilométeres egyenesről szól.

A sanghaji pálya alaprajza (az FIA honlapjának üzemzavara miatt a 2018-ban publikált változatot közöljük, a 2017-es sebességadatokkal) Forrás: FIA

A millenniumhoz köthető csinnadrattától eltekintve nem lesz különlegesebb a hétvégi verseny, mint bármely másik, noha szokás szerint akadnak izgalmas kérdések...

Kihozza-e magából a Ferrari, amit tud?

Az ezer futam közül csak néhányról hiányzott a Ferrari, amely nagyon várja már az ünneplést – a pályán. Az előszezoni favorit Ausztráliában látványosan hasra esett, aztán Bahreinben már majdnem kiegyenesedett, de különböző okokból újra megrogyott, és máris azt kell látnia, hogy a Mercedes pilótái fejenként kétszer annyit pontot szereztek, mint Sebastian Vettel, aki Charles Leclerc-rel együtt Max Verstappen hátát is nézi a tabellán.

Szerencséjükre a vonalvezetés nekik kedvezhet:

az idénynyitón a lassú és középgyors kanyarok okoztak nekik zűrt, ilyenből viszont itt kevés található (a két visszafordító a leglassabb), és amint említettük, a középső szektorban a tempós ívek dominálnak.

A Ferrari hirtelen nagyon odalépett a motorral, a riválisok sem értik, hogyan Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Az sem baj, hogy a kezdeti elővigyázatosságot követően szabadjára engedték a lóerőcsordát, ez szó szerint aranyat érhet. Tavaly ők tűntek favoritnak a kínai forduló nagy részében, de a hőmérséklet vasárnapi megemelkedése helyzetbe hozta a Mercedest, hogy aztán nevető harmadikként, egy szerencsés Safety Car-fázisnak köszönhetően Daniel Ricciardo és a Red Bull sétáljon el a győzelemmel.

A meteorológia jelenleg nem jósol olyan időt, mint amilyen megnehezítette az Ezüstnyilak életét egy éve,

de valószínűleg a mostani lesz az eddigi leghűvösebb hétvége a szezonban. A gumik közül a középső trió lesz elérhető az ötdarabos készletből, az élmezőnyből a mercedesesek és Verstappen eggyel több garnitúrát nyüstölhet, mint a ferrarisok és Pierre Gasly. A bal első abroncsokra kell külön figyelni, ezek kapják a legnagyobb terhelést a kör folyamán, és akinek nem sikerül felmelegítenie a sajátját, szemcsésedést tapasztalhat.

Bereznay Dani pályabemutatója a Hyp-R.ZONE-ból

További probléma merülhet még fel, mivel az idei évtől 100 helyett csak 80 °C-ra lehet állítani a hátsó gumik melegítőpaplanját, és ebből a tesztidőszakban volt már megpördülés alacsony hőmérsékletű aszfalton. Gasly a bahreini futam után azt mondta, a változás ott is éreztette hatását a kerékcsere után, instabilabb volt az autója.

Kinek okoz örömet, kinek fájdalmat a motor?

A hátsó egyenes kendőzetlenül meg fogja mutatni, ki hányadán áll a motorerővel. A konkurencia állítása szerint a Ferrari valahogy megint rejtélyes fölénybe került ezen a téren. "Nagyon erősek voltak, hihetetlen a teljesítményük az egyenesekben,

– mondta Toto Wolff a bahreini megfigyelésről.

"Csak az egyenesekben több mint 4 tizedmásodpercet hoztak rajtunk körönként, és ezt mi nem tudjuk így behozni. Folyamatosan fejlesztjük az autót – tette hozzá a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas. – Át kell néznünk, mit tehetünk az egyenesfutással kapcsolatban, de nehéz dolgunk lesz."

A Mercedes nehéz hétvégére számít Forrás: AFP/Karim Sahib

Egyelőre csak tippelni lehet, hogy a korábban az olajégetésből és a hatékonyabb hibrid rendszerből származó előnyt mivel érték el – persze ez az állapot csak addig tart, amíg hibátlanul muzsikál a V6-os, márpedig Bahreinben megakadt a koncert Charles Leclerc motorhibájakor. A monacói versenyző ezzel bukta a győzelmet, ami vigasz lehet számára, hogy az erőforrást szerencséjére nem, azt ki lehet javítani, nem veszett el végleg. Az egyik henger fecskendője romlott el rövidzárlat miatt.

A Honda és a Renault sokat dicsért fejlődésének nagyságáról is lehull majd a lepel, a sebességadatok és főleg az utolsó szektor eredményei alapján.

Javul a Renault, ez a McLaren igazi arca?

Szintén nyomja a bizonyítási kényszer Verstappen előző és mostani csapattársát. Gasly a Red Bullnál két verseny alatt mélyen az elvárások alatt szerepelt, míg Ricciardo a Renault-nál eddig kereken nulla pontot szedett össze, utóbbinak különösen az fájhat, hogy csapattársát, Nico Hülkenberget többek várakozásával ellentétben egyelőre nemhogy nem veri, a jelek szerint lassabb nála, mivel a kevésbé kifinomult autóval ismerkednie kell.

– mondta. – A féktávokon sem érzem magam komfortosan." Másokhoz hasonlóan a verseny utáni teszten Bahreinben volt lehetősége kúrálni a gondokat.

A Renault-nál eddig sok volt a probléma Forrás: AFP/Asanka Brendon Ratnayake

A McLaren ellenben abban bízhat, hogy megőrzi javuló formáját, amivel ők mutatták a legjobb tempót a három élcsapat mögött. Lando Norrisnak ez 6. helyet eredményezett, de Carlos Sainz a verseny elején még Verstappennel is harcolni tudott. Egyelőre azzal előzik meg a Renault-t a tabellán, hogy motorszállítójuk istállója küszködik a megbízhatósággal, eddig csak egy árva célba érést tudnak felmutatni. Elsősorban az elektronikai nyavalyáktól kellene megszabadulniuk.

A Kínai Nagydíj programja

  • 1. edzés: péntek 4:00-5:30
  • 2. edzés: péntek 8:00-9:30
  • 3. edzés: szombat 5:00-6:00
  • időmérő: szombat 8:00-
  • verseny: vasárnap 8:10-
A versenyzők gumikészlete a Kínai Nagydíjra Forrás: Pirelli