Társoldalunk:

Mercedes: A Ferrari még jobban meglóghat Sanghajban

2019.04.07. 15:48

A Kínai Nagydíj helyszíne rájátszhat a Ferrari erősségére, vélte a Mercedes csapatfőnöke. Kijelölte a fejlesztés legfontosabb szempontját.

Bár a Mercedes pilótái az első két futamot megnyerték, a világbajnoki címvédő nem teljesen elégedett, mert az adatok szerint az egyenesekben jelentősen lassabbak a Ferrarinál, ami Bahreinben simán győzelmet ért volna, ha Charles Leclerc az élről nem lassul le egy rövidzárlat miatt.

Valtteri Bottas és Toto Wolff viszont attól tart, hogy Kínában még nehezebb helyzetbe kerülhetnek majd, hiszen a pálya hátsó egyenese az egyik leghosszabb padlógázas szakasz a versenynaptárban, és a helyszínt egyébként is a tempós kanyarok jellemzik.

Egyenesben nem a Mercedes a legjobbForrás: Daimler AG/© Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

„A következő két versenyen, Kínában és Bakuban iszonyú hosszúak az egyenesek. Eddig csak az egyenesekben eddig több mint 4 tizedmásodpercet hoztak rajtunk körönként, és ezt mi nem tudjuk így behozni. Folyamatosan fejlesztjük az autót – mondta Bottas. – Át kell néznünk, mit tehetünk az egyenesfutással kapcsolatban, de nehéz dolgunk lesz.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már az idénynyitó előtt farkast kiáltott,  

és azóta is úgy véli, hogy a két győzelem ellenére még mindig az Ezüstnyilak a Ferrarik kihívói, elsősorban azért, mert az Ausztrál Nagydíjon a Ferrari küszködött a beállításokkal, és valószínűleg szándékosan visszafogott tempót diktáltak, Bahreinben pedig Leclerc-t a balszerencse állította félre az útból.

Tavaly nem a Mercedes nyert KínábanForrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„Ha fenn tudják tartani ezt a szintet Sanghajban, akkor egy olyan teljesítményérzékeny pályán, mint a sanghaji, ők a favoritok. Nyilvánvalóan, hiszen köridők terén még nagyobb a különbség, mint Bahreinben volt” – utalt Wolff arra, hogy a kínai helyszín még gyorsabb a közel-keleti pályánál.

A statisztikák azonban nem a Ferrari mellett szólnak, 

hiszen 2014 óta csak tavaly nem a Mercedes pilótái győztek a futamon, ráadásul akkor sem a Ferrari, hanem Daniel Ricciardo, a Red Bull akkori pilótája győzedelmeskedett, bár a verseny esélyese a pole pozíciót megszerző Sebastian Vettel volt.   

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK