Vágólapra másolva!
Sokan már-már kisebbfajta hurráoptimizmussal viseltettek a McLaren Bahreini Nagydíjon mutatott teljesítménye iránt, azt sugallva, hogy a patinás csapat visszatért az élmezőnybe. Ezután jött Zak Brown, és lehűtötte a kedélyeket, mondván csak látszólag képesek felvenni a harcot a Red Bull-lal.

A McLaren mintha kezdene életjeleket produkálni, és az idei szezonban elindulni afelé, ahol nem is olyan régen még tartott. A csapathoz tavaly év végén csatlakozó Carlos Sainz-cal, és az újonc Lando Norrisszal a szezon első két versenyén két Q3-as részvétel szerepel a wokingiak neve mellett, Bahreinben ráadásul két autóval jutottak be az időmérőn a legjobb tízbe, a versenyen pedig még a Red Bull-lal is felvették a harcot. Fernando Alonso optimista szavai és a biztató jelek ellenére Zak Brown ügyvezető igazgató óvatos, és óva int attól mindenkit, hogy a bikásokkal mérjék össze őket.

Lando Norris hiába végzett közvetlenül a topcsapatok mögött Bahreinben, a McLaren nem hagyja, hogy az eredmény félrevezesse Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A bahreini versenyen Sainz futama a végül ötödik helyet szerző Max Verstapennel történt ütközés miatt pecsételődött meg, addig azonban tartani tudta egykori toro rossós csapattársa tempóját. Mint később kiderült, egy váltóhiba így is úgy is véget vetett volna számára a küzdelemnek,

a McLaren megbízhatósága tehát még nem az igazi (Melbourne-ben is a technika babrált ki a spanyollal), a tempója azonban nem rossz. Annyira azonban vélhetően nem is jó, mint azt a bahreini kép mutatta.

„Valószínűleg túlzottan optimista elvárás lenne, hogy az idei szezonban a Red Bull-lal küzdjünk meg” – nyilatkozta Brown.

Az ügyvezető úgy gondolja, hogy a nekik fekvő pálya, és a Red Bull gyengélkedése kellett ahhoz, hogy ilyen közel legyenek, és arra számít, hogy lesznek ennél sokkal messzebb is. „

Sainz és Verstappen ütközése miatt nem derült ki, hogy a spanyol meddig tudta volna tartani a Red Bullt Forrás: AFP/Karim Sahib

„Úgy gondolom, hogy lesznek még olyan nagydíjak, amikor mi leszünk a negyedik-ötödik legggyorsabb csapat, de olyanok is, amikor csak a nyolcadik-kilencedik. Eddig az időmérős és a versenyteljesítmény terén is a negyedik-ötödik hely körül mozogtunk, de ez pályafüggő is – mondta Brown, aki a pilótáival különösen elégedett. – Néhány másik istállónál nagy a különbség a két pilóta között, ilyen szoros versenyben pedig minden apróság számítani fog. Örülök, hogy a mostani két pilótánkkal állunk rajthoz, ennek döntő szerepe lehet a konstruktőri világbajnokságban. Leszegett fejjel kell dolgoznunk tovább, mert nagy fejlesztési háború zajlik."

Ami a Red Bullt illeti, Bahreinben tévúton jártak, és ahelyett, hogy a Ferrarit és a Mercedest szorongatták volna, hátrébbcsúszva a McLarennel versenyeztek. Max Verstappen szerint ez egyszeri esett kell legyen, Kínában már sokkal jobb teljesítményre számít.

Ausztráliában például elég jók voltunk. Persze ott is 20 másodpercet kaptunk Valtteri [Bottastól], ugyanakkor nem tudtam úgy nyomni, ahogy akartam, mert végig feltartott egy másik autó. Az ember mindig több leszorítóerőt akar, minden arról szól, hogy miként egyensúlyozik ezzel. Világos, hogy valamit elrontottunk a hétvégén."