Társoldalunk:

Ha nem lesznek reformok, a McLaren kiszállhat az F1-ből

2019.03.25. 09:56

A sportág történetének egyik leghíresebb csapatának sem biztos a jövője az F1-ben, ha nem lesznek reformok a világbajnokságban 2021-től. A Renault és a Mercedes is változást akar.

Fontos hét előtt áll a Forma-1, mivel kedden több tárgyalás is zajlik majd a 2021-es szezontól érvényes szabályokról és a gazdasági keretrendszerről. Ez egyre sürgősebb, mivel a csapatoknak legalább 18 hónapra van szükségük, hogy reagáljanak egy komolyabb technikai reformra, miközben egyelőre nem tudják, hogy milyen gazdasági környezetben folyhat tovább a versenyzés.

Az egyre biztosabbnak tűnik, hogy valamilyen formában költségplafont vezetnek be, és ennek részeként csökkenhet a csapatoknak járó jogdíj is, de a Liberty Media célja, hogy anyagilag fenntartható, és egymással kiegyensúlyozottabb versenyt folytató istállók szerepelhessenek az F1-ben a 2021-es szezontól. Zak Brown, a McLaren csapatfőnöke nagyjából ezt várja el.

A McLaren is jobb feltételeket akarForrás: AFP/Asanka Brendon Ratnayake

„A McLaren számára két szempontnak kell megfelelni: anyagilag fenntarthatónak kell lenni, valamint sportszerűen és versenyképesen kell tudnunk küzdeni egymással – idézte Brownt a Guardian. – Ha ez nem valósul meg, komolyan meg kell fontolnunk a helyünket az F1-ben. Nem akarunk ilyen helyzetbe kerülni. Az emberek azt gondolják, hogy ez tárgyalási taktika, de

pénzügyileg felelős, versenyképes istállónak kell lennünk, és ha úgy érezzük, hogy az új szabályok nem ilyen helyzetet teremtenek, akkor át kell gondolnunk az F1-es részvételünket.” 

Hasonló álláspontot képvisel a Renault is, ami bár szövetségeseivel együtt a világ legnagyobb autógyára, mégsem hajlandó féktelenül költeni az F1-re. Cyril Abiteboul az Autosportnak kijelentette, a jogdíjak elosztásának kiegyensúlyozottabbnak kell lennie, és inkább a teljesítménnyel arányosítaná, valamint a Ferrarira kikacsintva azt mondta, el kell ismerni a történelmüket, de kevésbé.

A Renault is támogatja a költségplafontForrás: AFP/Glenn Nicholls

„Úgy gondoljuk, valamit komolyan tenni kell azzal, hogy megfékezzük az F1-es versenyzés költségeit, és óriási támogatói vagyunk a költségplafonnak. Talán nem ez a tökéletes megoldás, de lehet, hogy a legjobb” – vélte Abiteboul, és leszögezte, neki a gazdasági feltételek még a szabályoknál is fontosabbak, mert ezen múlik, hogy az F1 2021-től is vonzó lesz-e a Renault-nak.

A francia szakember attól tart, a Liberty az összes csapatot magára haragítja a késlekedéssel, miközben pont azt próbálják elkerülni, hogy valamelyik istállót kár érje, és ezért kiszálljon. 

„Úgy érzem, lendületet kapott a folyamat – tette hozzá Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – Mindannyian szeretnénk már látni, hogy fog kinézni a 2021-es év. A Mercedest mindenképpen érdekli valamilyen költségplafon bevezetése, de megfelelő mértékben. Legalább a nagyobb csapatokat be kellene vonni, így nem lógunk meg minden évben a kicsiktől a költségek miatt.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK