Társoldalunk:

Sainz örül, hogy a középmezőnyben lehet, a Renault kitörne onnan

2019.03.25. 14:38

Felemás érzésekkel készül a Bahreini Nagydíjra a McLaren pilótája és a Renault csapatfőnöke, de mindketten a Q3-ra hajtanak majd a sivatagban.

Noha Carlos Sainz már a Q1-ben kiesett az idénynyitó Ausztrál Nagydíj időmérőjén, csapattársa, Lando Norris meglepetésre a Q3-ig jutott, bár a pontszerzéshez ez sem volt elegendő a vasárnapi futamon. Norris a Renault mindkét gyári pilótáját, Nico Hülkenberget és Daniel Ricciardót is megelőzte, és csapatfőnökük, Cyril Abiteboul a német pilóta 7. helyével sem volt elégedett.

Sainz bár kiesett a futamon motorhiba miatt, méltatta a csapat által télen elvégzett munkát, mert szerinte ismét „visszakeveredtek a sűrűjébe”, miután tavaly még 3-4 tizedre voltak a középmezőnytől is. „A Q1-ben én is éreztem, hogy talán lehet esélyünk [a Q3-ra], tavaly Monaco óta nem sikerült bejutni. Ez is megmutatja, mekkora fejlődésen megy keresztül a csapat.”

Sainz a mezőny végéről kezdte a szezontForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A spanyol pilóta ettől még nem számít arra, hogy automatikusan lesz helyük a Q3-ban a bahreini és a kínai futamon, de „most már csak azon múlik, hogy összerakjuk a köröket, tökéletesítsük a folyamatokat és a beállításokat minden pályán, mert a középmezőny olyan szoros, amilyen mindig is volt.”

A gyári Renault istállónál közben egyáltalán nem elégedettek az idénynyitón megszerzett 7. hellyel, mert Nick Chester technikai igazgató szerint az autó jobb eredményeket érdemel. 

„Nem oda jutottunk az időmérőn, amit az autó tempója érdemelt, ez bizonyos területek működtetésén és egy műszaki hibán múlt, amit már megértettünk – mondta. – A középmezőny szoros, minden apró hiba visszaesést okoz a rajtrácson, ezt sajnos a saját bőrünkön éreztük. Minél hátrébb vagyunk a rajtnál, annál nagyobb az autó sérülésének kockázata.”

Ricciardo rögtön a rajtnál kárt tett az autójábanForrás: AFP/Asanka Brendon Ratnayake

Chester szerint már Melbourne-ben is próbálgattak új alkatrészeket, Bahreinre a hűtés, a mechanikus alkatrészek és az aerodinamika terén várhatók fejlesztések. Főnöke, Cyril Abiteboul is megerősítette ezt, és hozzátette, az egész hétvége folyamán megbízható autót akarnak adni a pilótáiknak, hogy kihozhassák belőle a maximumot.

Az elmúlt szezonok során elégedettek lettünk volna egy 7. hellyel az első versenyen, de az idén kissé csalódottak voltunk. Úgy érezzük, hogy az autónk képes a középmezőny élén menni 

– vélte a francia szakember, aki szerint ez pont akkor nem látszott, amikor fontos lett volna. – Az a célunk, hogy mindkét autónk pontszerző legyen, és meg akarjuk mutatni a csapatunkban rejlő képességeket. Keménynek kell lennünk saját magunkkal ahhoz, hogy ne térjünk le az ösvényünkről” – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK