Vágólapra másolva!
Letették a 2020-ra elkészülő vietnami F1-es pálya alapkövét, ennek apropóján új látványterveket is mutattak arról, hogy az aszfaltcsík miként jelenik majd meg a főváros utcáin.

A 2020-as szezontól Vietnam fővárosában, Hanoiban is F1-es futamot rendeznek, ami a világbajnokság történetének harmadik délkelet-ázsiai versenye lesz Malajzia és Szingapúr után. Az előbbi tavaly kiszállt, a rohamosan fejlődő Vietnam azonban felkerül a térképre, úgy is, hogy autósporttal kapcsolatos hagyományokkal az ország nem rendelkezik.

A helyi pályát az F1 udvari építésze, Hermann Tilke tervezi, 5,565 kilométer hosszú lesz, 22 kanyart tartalmaz majd, és bevallottan olyan közkedvelt helyszínek inspirálták, mint Szuzuka, a Nürburgring vagy éppen Monaco. Ettől függetlenül hosszú egyenesek is lesznek a nyomvonalon, így várhatóan előzési lehetőségek is nyílnak majd.

Jean Todt (középen) is részt vett az alapkőletéten Forrás: AFP/Nhac Nguyen

Az alapkőletétel az Ausztrál Nagydíj után történt meg Hanoiban az FIA elnöke, Jean Todt, a népi bizottság elnöke, Nguyen Duc Chung és a helyi Vingroup iparvállalat ügyvezető alelnöke, a verseny promótere, Nguyen Viet Quang társaságában. A Nam Tu Liem negyedben épülő létesítmény a kiegészítő infrastruktúrával együtt összesen 88 hektáron terül majd el, a My Dinh sportkomplexum részeként.

A helyi F1-es Fanzone-ban a versenyzés története mellett a helyi kultúra bemutatására is hangsúlyt fektetnek majd.

„Nagyon izgatottan várom, hogy bejárjuk a jövő évi pálya helyét, ez nagyszerű lesz a motorsportok vietnami és a régión belüli fejlesztésének” – utalt a nagydíjra Todt. A pálya várhatóan jövő márciusra készül majd el, az első verseny időpontja egyelőre nem ismert, de elsősorban az őszi hónapok valószínűek.

Joe Saward szakblogger közben arról számolt be, hogy Miami helyett a Liberty Media elsősorban Las Vegasban vizsgálódik, de egyelőre nem találtak izgalmas nyomvonalat egy esetleges versenynek. Felmerült a Holland Nagydíj megrendezése is már 2020-ban, ehhez azonban sürgősen megállapodás szükséges.

Anyagi gondok merültek fel Austinban, az USA Nagydíj jelenlegi helyszínén, ezért Saward szerint nem kizárt, hogy az F1 visszatér Indianapolisba, hiszen a texasi pálya mellett ez az egyetlen, ami készen áll az F1 fogadására. Az is lehetséges, hogy a helyi választások eredményének függvényében napirendre kerül a Dél-Afrikai Nagydíj újbóli megrendezése Kyalamiban.