Társoldalunk:

A dobogó ellenére sem változtat a tervein a Red Bull-Honda

2019.03.19. 15:35

A csapatfőnök szerint túl korai még a világbajnoki címekre gondolni, de a Red Bull hálás a Hondának az elvégzett munkáért. A gyártónál örülnek, de még nem elégedettek.

Megtört a jég a Honda F1-es visszatérése óta, bő négyévnyi küszködés után a Red Bull beszállítójaként rögtön az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon dobogós helyet szereztek, ami a Rubens Barrichello által a 2008-as Brit Nagydíjon elért 3. hely óta a legjobb szereplésük az F1-ben. A Red Bull ezzel a reálisan várható legjobb eredményt hozta, de világbajnoki kihívó ettől még nem lett belőlük.

„Túl korai még a bajnoki címekről beszélni, de mindenképpen nagyszerű pillanat a Honda számára, hogy itt a dobogóra állhattunk – nyilatkozta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. – Büszkék vagyunk erre a sikerre, és hálásak a termékért, amit nekünk adtak. Remélhetőleg ez egy erős szezon kezdete volt.”

Pierre Gasly nem fért be a pontszerzők közé, de neki is majdnem nyertek egy helyet a bokszkiállássalForrás: 2019 Getty Images/Mark Thompson

Horner rámutatott, hogy csökkenteni akarták a hátrányukat a Mercedes és a Ferrari mögött, és ezt meg is tették. Figyelmeztetett, hogy ez még csak egy futam volt, de úgy vélte, a jó kezdetre lehet építkezni. Munkatársa, Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója szerint a fejlesztések terén nem lehet lazítani, a karosszériát ugyanúgy finomítani kell, mint az erőforrást.

A szerelőcsapatunk kimagasló volt, a leggyorsabb kerékcserét teljesítették. A Forma-1-ben sohasem lehet egyhelyben állni, és ez még csak a 21 futam kezdete volt. A fejlesztési verseny kiélezett lesz.”  

Japán sajtóértesülés szerint a Honda beérte a tavalyi Mercedes-motor teljesítményszintjét, Marko szerint erre a Red Bullnak is reagálnia kell. „A lehető leggyorsabban dolgoznunk kell a karosszérián, mert az elmúlt évek során a lehető leggyengébb leszorítóerővel építettünk autókat, hogy ne legyen nagy a légellenállás, de ez már nem olyan nagy probléma” – mondta az Auto Bildnek.

Marko az Auto Motor und Sportnak azt is leszögezte, ha a Kanadai Nagydíjnál hamarabb elkészül egy még erősebb motorváltozat a Hondánál, akár későbbi rajtbüntetések árán is előrehozzák a bevetést. Tanabe Tojoharu, a Honda F1-es technikai igazgatója az Autosportnak elismerte, kissé megkönnyebbültek a siker láttán, és az eredmény motiválja is őket a fejlesztés terén.

A barcelonai teszteken és [az idénynyitón] is gyűjtöttünk adatokat. Továbbra is úgy látjuk, hogy nyilvánvaló a különbség az élcsapatok között, ezen a dobogós hely sem változtat.”  

Tanabe szerint az nem irányadó, hogy Melbourne-ben legyőzték a Ferrarit, úgy érzi, „nem könnyű megmondani, hol is állunk a teljesítmény terén. Lehet, hogy elmegyünk egy másik pályára, és más lesz a helyzetünk, de alapvetően az eredmény és a versenytempó láttán elégedettek vagyunk” – összegzett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK