Vágólapra másolva!
Helmut Marko tőle szokatlanul önkritikus volt, miután a Red Bullnál elszámolták magukat az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén, ezért Pierre Gasly már a Q1-ben kiesett.

Felemásan zárult az időmérő edzés Melbourne-ben a Red Bull számára, mivel Max Verstappen beférkőzött a két Ferrari közé, és a 4. helyről indulhat, viszont új csapattársa, Pierre Gasly csak a 17. helyet érte el, ezzel már a Q1-ben kénytelen volt búcsúzni. A francia pilóta nem volt a pályán az első harmad végén, mert a Red Bullnál azt gondolták, elég jó lesz az eredménye a továbbjutáshoz.

„Túl optimisták voltunk, nem számítottunk rá, hogy ennyit fog javulni a pálya és ilyen szoros lesz a mezőny – árulta el Gasly a Sky Sportsnak. – Jónak tűnt a helyzet, ahogyan az időmérős körömmel is elégedett voltam, nem hiányzott sok, a pálya azonban sokat javult, ez meglepett minket. Nem tartunk ott, ahol szeretnénk, de a jó irányba megyünk.”

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, George Russell, Williams Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Red Bull Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Alex Albon, Scuderia Toro Rosso
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Hülkenberg szurkoló
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Robert Kubica, Williams Racing
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Daniel Ricciard, Renault F1 Team

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Kevin Magnussen, Haas F1 Team
Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Sergio Pérez, Racing Point

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas

Forma-1, Ausztrál Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Gasly elismerte, hogy nehéz versenyre számít, mivel az Ausztrál Nagydíjon hagyományosan nehéz az előzés, de úgy vélte, „pozitívnak” kell maradniuk a vasárnapi verseny előtt. A francia pilóta a tesztelésen kétszer is összetörte az autóját, ezért Christian Horner csapatfőnök nyilvánosan meg is dorgálta, és az Autosportnak most is kiemelte versenyzője felelősségét.

– célzott arra, hogy Verstappen és Gasly is próbálkozott használt gumikkal, de csak a holland tudott másodszorra gyorsabb lenni, Gasly javítás nélkül visszatért a bokszba. – Azzal az első gumiszettel akartuk őt tovább juttatni, de ez sajnos nem jött össze neki.”

„Utólag már könnyű azt mondani, hogy adnunk kellett volna még egy gumiszettet, de a helyzet ilyenkor nyilvánvalóan nagyon szoros. Bosszantó, mert ez az első időmérője [a Red Bullnál], de biztos vagyok abban, hogy holnap jól szerepel majd a versenyen.”

Horner munkatársa, Helmut Marko kevésbé volt diplomatikus, szerinte a Red Bull stratégái „hülye hibát” vétettek, ezért a csapat bocsánatkéréssel tartozik a pilóta felé. Az italgyártó motorsportokért felelős tanácsadója szerint alábecsülték, „hogy mennyit hozhat egy második gumiszett” bevetése, ez vezetett Gasly kieséséhez.

Verstappennek segített a bulimód

Gasly kiesése miatt csak Verstappen jutott el az időmérő harmadik szakaszáig, ahol végre ő is használhatott olyan erőforrás-üzemmódot, amit a Mercedesnél és a Ferrarinál kifejezetten erre a fázisra optimalizálnak. A Renault-nak nincs ilyenje, a Honda viszont megoldotta, és Verstappen elárulta, „mindenképpen érezte” az extra teljesítményt.

„A 4. hely jobb a vártnál az időmérőn. Azt nehéz megmondani, hol leszünk holnap, mert pénteken nem teljesítettem egy teljes hosszú etapot sem, de ha tisztán el tudunk rajtolni, akkor úgy tűnik, a gumik jól fogják bírni.”