Társoldalunk:

Ricciardo támogatja a leggyorsabb körért járó pontot

2019.03.12. 15:10

A Renault pilótája eredetileg nem pártolta, hogy az idei szezontól pontot kap a leggyorsabb kört elérő pilóta, de megváltozott a véleménye. Még több előzést ígér.

Az utolsó pillanatban változtattak az idei F1-es pontrendszeren, egy ponttal jutalmazva azt a pilótát, aki a versenyeken eléri a leggyorsabb kört, feltéve, hogy egyébként is pontszerző helyen ér célba. A döntés hátterét ebben az elemzésben jártuk körül, de várhatóan még sok érdekelt kifejti majd a véleményét. Így tett Daniel Ricciardo, a Renault versenyzője is.

„Először nem tetszett, mert csak keveset tudtam a dologról – árulta el. – Úgy tudom, azt jelentették be, hogy csak akkor jár a pont, ha az ember a legjobb 10 között ér célba. Így több értelme van. Eleinte nem tartottam ezt menőnek, mert, ha valaki néhány kör hátrányban van, feltesz új gumikat, fut egy leggyorsabb kört, és pontot szerez, akkor a 19. hely ugyanolyan jó, mint a 10. pozícióban célba érni.” 

Ricciardo egy Renault bemutatóautóvalForrás: AFP/William West

Ricciardo szerint a szabály „sokkal észszerűbb, hogy korlátozták az első 10 helyezettre”, és megjegyezte, tavaly futott néhány leggyorsabb kört, így neki tetszik az új előírás. Ehhez azonban ismét erős autóra lesz szüksége, ami a Renault-nál egyelőre nem feltétlenül adott, így az ausztrál pilóta inkább a középmezőny tagjaként készülhet az idénynyitóra.

Azt ígérte, a mezőny sűrűjében a korábbiaknál is több előzésre számíthatunk tőle. 

„Gyanítom, hogy kicsi az esély arra, hogy az első sorból rajtoljunk, a közeljövőben legalábbis az. Mivel több autó fog előlem indulni, többet is kell majd megelőzni. Talán többet láthatnak majd abból a Daniel Ricciardóból, akit megszoktak” – utalt a híres előzéseire. – Nincs ok visszafogni magam. Nekem fontos, hogy megmaradjon ez a jellegzetességem, és húzzam a csapatot, akkor is, ha nem küzdünk minden alkalommal a dobogóért.”

A teszteken a Renault nem volt kimagasló, erre lehetett is számítaniForrás: NurPhoto/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Ricciardo az idén először kezd teljes szezont az F1-ben úgy, hogy nem a Red Bull egyik csapatánál versenyez, így hazai közönségének is meg kell szoknia az új színeket. Ez elsőre nem megy zökkenőmentesen, ennek az okairól az F+1 blog helyszíni tudósításában olvashatnak bővebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK