Társoldalunk:

Vettel nem megy sehova, amíg világbajnok nem lesz a Ferrarival

2019.02.17. 17:43

A német pilóta továbbra is küldetésének tekinti, hogy győzelemre vezesse a Ferrarit, nem tart attól sem, hogy új csapattársával, Charles Leclerc-rel problémái lennének.

Az ötödik alkalommal próbálkozik Sebastian Vettel azzal, hogy világbajnoki címet nyerjen a Ferrarival, pontosan ennyi időre volt szüksége Michael Schumachernek is, hogy a romokban lévő Scuderiával megszerezze a végső győzelmet. Vettel 2017-ben és tavaly egy ideig versenyben volt Lewis Hamiltonnal, azonban mindkét esetben csúnyán alulmaradt ellenfelével szemben.

Vannak, akik úgy vélik, ez Vettel utolsó igazi esélye, hogy fordítson a szerencséjén, mivel a háttérben már ott várakozik új csapattársa, a fiatal és egyelőre gyors, Charles Leclerc. A téma az új SF90-es bemutatóján is burkoltan előkerült, de a német pilóta leszögezte, esze ágában sincs alternatívák után nézni.

Vettel és Leclerc, a Ferrari 2019-es párosa - Galéria!Forrás: CR2/Calloalbanese

„Eléggé köztudott, hogy a szerződésem 2020-ban jár le, addig ne számítsanak másra – nyilatkozta. – Nagyon boldog vagyok itt. A célom nyilván az, hogy megnyerjem a világbajnokságot. Még nem kerültünk ehhez elég közel, úgyhogy van még teendőnk, úgy érzem, ez a küldetésem, ez az oka annak, hogy itt vagyok, magam és a csapat miatt is” – szögezte le.

Imádok vezetni, nagyon szenvedélyes vagyok ezzel kapcsolatban, de a csapatért, a Ferrariért is elkötelezett vagyok, gyerekkorom óta ez inspirált. Számomra világos, hogy miért vagyok itt.” 

Vettelnek az elmúlt négy szezon során Kimi Räikkönen volt a csapattársa, aki általában nem jelentett rá nézve komoly fenyegetést, de a német pilóta szerint a helyzet „nem volt mindig olyan egyértelmű”, és hozzátette, Räikkönennel általában hasonló dolgokat vártak az autótól, így jó csapatot alkottak.

Felmerült, hogy a Ferrarin belüli egység megtörhet, ha Vettel ismét erős csapattársat kap maga mellé, nemrég korábbi mentora, Helmut Marko a Motorsport-Total.com-nak azt mondta, bizonyos fokú küzdelemre szükség van a csapatnál, de ennek „produktívnak kell maradnia.” Marko megjegyezte, értékelték, hogy Vettel a tavalyi Osztrák Nagydíjon szerződés nélkül is a cég termékével a kezében jelent meg a dobogón, de

pillanatnyilag nincs napirenden, hogy a német pilótát visszacsábítsák Max Verstappen mellé a Red Bullhoz.    

„Gyors lesz, ez kétségtelen – mondta Vettel új csapattársáról. – Arra számítok, hogy nagyon gyorsan felveszi a ritmust. A legfontosabb, hogy csapatként együtt dolgozzunk. A pályán nem kell emlékeztetni, hogy Charles gyorsabb akar lenni nálam, ez rám is igaz. Ez normális. A 20 autóban a világ 20 legjobb pilótája áll fel a rajtrácsra, erre senkit sem kell emlékeztetni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK