Társoldalunk:

Végre új gúnyát kapott az első F1-es Red Bull-Honda

2019.02.13. 13:23

Friss arculattal köszönti a Red Bull a Hondát az RB15-ösön. Ez az első autójuk, amelynek szíve már Japánból érkezik.

Új korszak kezdődik a Red Bull Racingnél, mivel fennállásuk 2005 óta íródó történetében először fordul elő, hogy gyári támogatást élvezhetnek a Honda révén. A japán gyártó a Cosworth, a Ferrari és a Renault után a negyedik motorszállító a csapatnál, közös céljuk nem lehet más, mint az, hogy előbb-utóbb ismét győzelmekért harcolhassanak.

A Honda ezt először a McLarennel próbálta meg 2015 és 2017 között, a dicsőséges ’80-as évek végét megidézve, a 21. században azonban nem találtak egymásra. A Red Bull közben a Renault-val nem tudott zöld ágra vergődni, mióta megkezdődött az új turbókorszak 2014-ben, így mindhárom márka számára időszerű volt a váltás.

Íme, a Red Bull-Honda, a tesztelésre különleges festéssel is készülnekForrás: Mark Thompson/Getty Images

A Red Bull pilótafronton is kénytelen megújulni, hiszen Daniel Ricciardo váratlanul távozott az istállótól, a helyét a Toro Rossótól előléptetett Pierre Gasly veszi át, aki a fiókcsapatnál, és előtte a japánok saját formulaautós bajnokságában már megismerkedett a Honda munkamódszereivel, úgy érzi, ez később is segíthet neki.

A Honda tavaly már együttműködött a Toro Rossóval, ez igen pozitívan alakult, és a tudásbázis terén már a Red Bull-család tagja, így a tapasztalatokat megosztották már a [Red Bull] csapattal is

– nyilatkozta a francia fiatal. – Már két évet eltölthettem a Hondával, először a Super Formulában, úgyhogy sokat jártam Japánban, megismertem a kultúrát, megtanultam, hogyan kommunikálnak és dolgoznak. Nagyon más attól, amit Európában ismerünk, alkalmazkodnunk kell, hogy az emberekből kihozzuk a legjobbat. Ez később a Toro Rossónál is segített.”

Vad fényezést kapottForrás: Mark Thompson/Getty Images

„Ez segíteni fog a mérnökökkel közös munkában, utána viszont időt kell adni nekik, hiszen a Ferrari, a Mercedes és a Renault ellen küzdünk, és egy új együttműködésnél mindig idő kell ahhoz, hogy kisimuljanak a dolgok. A Red Bullnál és a Hondánál azonosak a célok, úgyhogy biztos vagyok abban, hogy el is tudják érni azokat.”

Csapattársa, Max Verstappen számára sem idegen a Honda, hiszen édesapja, Jos 1999-ben vezette a japánok gyári tesztautóját, mielőtt az önálló csapat indítását lefújták.

„A leginkább már azt várom, hogy elkezdődjön a szezon, és lássuk, miként működik az egész csapat a Hondával közösen, és hogyan teljesít az erőforrás és a karosszéria – mondta Verstappen. – Nagyon izgatottan várom a kezdést, a holtszezon elég hosszú volt. Az első két-három hétben úgy voltam vele, hogy jó pihenni egy kicsit, utána viszont már inkább újrakezdtem volna.”

Verstappen tesztelte először az autót - Galéria!Forrás: Clive Mason/Getty Images

A célok meghatározása előtt úgy vélte, először látni kell, hogy mire képes az autó és az erőforrás, és Ausztrália előtt nem is nagyon akart célokat kitűzni. Kijelentette, nincs meggyőződve arról, hogy az új szabályok megkönnyítik majd az előzést, de remélte, hogy csapata jól vette a szabályváltozás miatti akadályt.

Nagyon várom, hogy kipróbáljam az autót, és lássam, milyen az erőforrás, hogy működik a sebességváltás, milyen a vezethetőség, utána lehet javítani majd az autó viselkedésén  

– árulta el a hondás együttműködéssel kapcsolatban. – Nagyok az elvárásaink, nagyon pozitív a hozzáállásunk, de azt is tudjuk, hogy az első versenyre még nem lehet minden tökéletes. Lesznek pillanatok, amikor csapatként hibázunk majd, és talán nem úgy mennek majd a dolgok, ahogy szeretnénk, de szerintem az a fontos, hogy a Hondával közösen nagyon igyekszünk. Pillanatnyilag nagyon optimista vagyok, de realista is.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK