Vágólapra másolva!
A tavalyi világbajnoki címért hajtó pilóták, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kemény küzdelmet vívott az Orosz Nagydíjon. Az F1 látványos videóelemzést készített az esetről.

Tavaly jelentették be, hogy akár már a 2019-es szezontól az F1-es közvetítésekben is megjelenhetnek mesterséges intelligencia által támogatott becslések különböző versenyszituációk várható végkimeneteléről. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy ez megvalósul-e, de egy visszajátszásban újabb példát mutattak arra, hogy mire számíthat majd a közönség.

Az F1 közösségi médiás csatornáira felkerült egy elemzés Sebastian Vettel és Lewis Hamilton csatájáról, amit a 2018-as Orosz Nagydíjon vívtak. Vettel a bokszkiállások során Hamilton elé tudott vágni, a brit pilóta azonban gyorsabb volt nála, és a pályán visszavette tőle a 2. helyet, majd később egy csapatutasításnak köszönhetően megnyerte a versenyt is.

Így nézett ki az eset kívülről Forrás: Steve Etherington/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Valtteri Bottas megelőzése nem témája az elemzésnek, az viszont igen, ahogy Hamilton levadászta az agresszívan védekező, majd jobb belátásra térő Vettelt. A grafikán látható, hogy a szélárnyéknak köszönhetően Hamilton 341 km/h-s tempóval üldözi a 309-cel hajtó Vettelt, és úgy dönt, hogy a következő kanyar belső ívén támadja meg a Ferrari versenyzőjét.

Erre azonban Vettel is számított, és időben elkezdte lezárni a területet, Hamilton ezért kevesebb, mint 0,15 másodperc alatt padlóféket nyomott, és az autóját elkezdte a külső ív felé terelni.

Körülbelül 0,33 másodperccel a manőver megkezdése után (tehát 0,18 másodperccel a fékezés után) Hamilton elvette a lábát a gázpedálról is, majd 0,48-nál teljesen jobbra kormányozza az autóját. Az elemzés rámutat, hogy Hamilton 200 km/h-s tempó feletti sebességnél ennyi idő alatt három lényeges mozdulatot is tett, amelyek mindegyike kellett az ütközés elkerüléséhez.

Hamilton ezzel nem csak a helyzetet mentette meg, hanem előkészült a következő támadására, két kanyarral később. A szélárnyékban maradt, és ezúttal megszerezte a belső ívet, igaz, Vettel itt már nem nagyon próbálkozott azzal, hogy megtartsa a helyét, belátta, hogy az előzés csak idő kérdése.