Vágólapra másolva!
Korábban már több csapat által alkalmazott, mostani formájában mégis úttörőnek számító módszert alkalmazhat az idei F1-es szezonban a 2019-es autóját három nap múlva leleplező Ferrari az Automoto.it értesülései szerint.

Már csak pár nap van hátra a Ferrari 2019-es Forma-1-es autójának február 15-i bemutatójáig, így érthetően egyre nagyobb a várakozás az olasz és a nemzetközi sajtó részéről is. Az Automoto.it érdekes részleteket tudott meg a vörösök új versenygépéről,

amelynek egyes részei információik szerint 3D-s nyomtatással készültek.

Ez önmagában nem számít újdonságnak a Forma-1-ben – a maranellóiak évekkel ezelőtt kacérkodtak már ezzel, ahogy más csapatok is előszeretettel használják, a Force India 2017-es kormányát például 3D-s nyomtatóval készítette – amennyiben azonban helytállóak az olasz szaklap értesülései, a vörösök tökéletesítették a technológiát, amivel meggyorsíthatják az autójuk év közbeni fejlesztését.

2018-ban zsákutcába futott a fejlesztésekkel a Ferrari, az idén egy ilyen fiaskót lehet, hogy hamarabb ki tudnának küszöbölni? Forrás: Ferrari

A csapat már januárban teljesítette a kötelezően előírt töréstesztet, amelyen az Automoto.it információi szerint Jo Bauer, az FIA technikai delegáltja is jelen volt, hogy személyesen győződjön meg a nyomtatott alkatrészek strapabírásáról. A csapatok korábban többnyire akkor használtak 3D-nyomtatót, ha valamilyen újítást (például extra szárnyakat) gyorsan le akartak tesztelni mondjuk egy edzésen, és nem szerették volna a hagyományos eljárással legyártani azelőtt, hogy megbiznyosodnak a hatékonyságáról.

Az olasz lap úgy tudja, hogy a Ferrari ezzel szemben az idei évtől a technológiát tökéletesítve továbbment, és már állandó alkatrészeket is képes gyártani az autóra, amelyek egy teljes versenyhétvége megterhelését is el tudják viselni.

Az F1-ben minden más sorozatnál nagyobb ütemben fejlesztenek a csapatok, a világbajnoki címért folyó versenyfutást sokszor a hatékony fejlesztés gyorsasága dönti el.

A Ferrari ezen a területen nyerhet sokat a 3D-s nyomtatással, az ugyanis nagyban lerövidíti az alkatrészek gyártását,

nem mellesleg lehetővé teszi, hogy amennyiben módosítani kényszerülnek egy elemet, azt a versenypályán, a versenyhétvége közben gyártsák le.

Új festés és új csapat Vettelnek

Az Automoto.it azt állítja, hogy a Ferrarinak valóban más lesz az idén a festése, és a Ducati MotoGP-csapatához hasonlóan mattabb vörösre váltanak, amely azok szerint, akik már látták, a „valaha készített legszebb színezése" a maranellóiaknak. Úgy tudják, hogy a festék valamivel nehezebb lesz, mint a többi csapat által használt, négyzetméterenként 30-50 grammot nyom.

Leclerc megkapja Vettel tavalyi csapatát Forrás: Scuderia Ferrari Twitter

Nem ez lesz azonban az egyetlen változás, a Scuderia ugyanis megcseréli a két istállón belüli csapatot,

Vettel tavalyi „személyzetét", beleértve a mérnököket és a szerelőket, Charles Leclerc kapja, míg a négyszeres világbajnok Kimi Räikkönen stábját örökli,

noha a csapattól távozó vezető szerelő kiléte még nincs eldöntve. Ez nem szoktaltan a Forma-1-ben, a Mercedes pár éve hasonlóan cselekedett Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal azért, hogy ne alakuljon ki klikkesedés a csapaton belül.