Társoldalunk:

A Ferrari először indította be idei F1-es torpedóját

2019.02.01. 09:29

Átesett a tűzkeresztségen a Ferrari idei Forma-1-es autójának motorja, amelyet először indítottak be a maranellói gyárban. A Scuderia hangfelvételt is közzétett a 2019-es V6-osának duruzsolásáról.

A McLaren után  a Ferrari is átesett az autóbemutatók és az új szezon előtt már-már rituális cselekedetnek számító autóbeindításon, és először lehelt életet a továbbra is 670-es kódnév alatt futó 2019-es torpedójába. Eközben olasz források szerint Maranellóban azt tervezik, hogy egy technikai szakemberrel erősítik meg a csapatot, akinek elsődleges feladata lesz levenni a terhet a csapatfőnökké kinevezett technikai igazgató, Mattia Binotto válláról. További biztató hír lehet a Ferrari szurkolóinak, hogy a cég vezérigazgatója a költségvetés növelését jelentette be annak érdekében, hogy az idén végre világbajnoki címeket nyerjen a Scuderia.

Ilyen a hangja a Ferrari 2019-es V6-osának

A korábbiaknál elképzelhető, hogy vörösebb, az Autosprint értesülései szerint végül az SF-90 nevet kapó 2019-es konstrukciót egyelőre lecsupaszítva, aerodinamikai elemek nélkül indították be, azok ugyanis az utolsó pillanatig készülnek a február 15-i bemutató előtt. Az új Ferrari-motor „beröffentésének” természetesen nem csak szimbolikus jelentősége van,

a csapat ilyenkor próbálja ki az új rendszereket, és azt, hogy az erőforrás részegységei megfelelően működnek-e a váltóval és a hátsó tengellyel összekapcsolva.

Mivel ezt a három elemet nemcsak ők, hanem a Haas és a Sauber is használja, még fontosabb, hogy időben megbizonyosodjanak a hibátlan működésről. A csapat a február 15-i bemutató előtt filmes napot tervez Barcelonában, ekkor járatják be az új konstrukciót, amely február 18-án a többi csapat autójával együtt kezdi meg a szezon előtti teszteket.

„Az autót ma beindították. Alig várom, hogy két hét múlva vezethessem” – írta a Twitteren Leclerc

Egyéb történések is zajlanak Maranellóban, a Motorsport.com olasz kiadása úgy tudja, Binotto kinevezése óta sokkal nyugodtabb lett a légkör a csapatban, mindazonáltal a svájci szakember technikai igazgatói poszttal és csapatfőnöki teendőivel együttesen járó feladatai akkora terhet raknak a vállára, hogy szükség lesz valakinek csökkenteni azokat. A szaklap szerint Louis Camilleri vezérigazgató erre a Ferrari GT-programjából szemelt ki valakit, aki ahelyett, hogy szervesen beilleszkedne a technikai stábba, és mondjuk a helyettes technikai igazgatói posztra neveznék ki, inkább amolyan felügyelői szerepet töltene be, koordinálná a gyártási folyamatokat és csoportosítaná a csapat erőforrásait a fejlesztési verseny során.

Mindent megtesznek, hogy az idén összejöjjön

A Sky Italia információi szerint Camilleri a szokásos évértékelő konferenciabeszélgetésében jelezte, hogy az idén még több pénzt költhet az így is az F1 legnagyobb költségvetésével gazdálkodó Scuderia. „2018-ban a legjobb eredményt értük el azóta, hogy [2008-ban] megnyertük a konstruktőri világbajnokságot. A cél az, hogy nyerjünk 2019-ben, ezt az ambíciónkat pedig a költségvetés növelése reflektálja” – mondta a vezérigazgató.

Camilleri még több forrást bocsát a Scuderia rendelkezéséreForrás: RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Camilleri elmondta, hogy ez a növelés a 2021-es átfogó szabályváltozások miatt is szükséges, az arra való felkészülés során ugyanis nagyobb energiákat kell mozgósítani, ha valaki az aktuális és a 2021-es szezonban is versenyképes akar lenni. A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a Brexit és egyéb külső tényezők is hatással vannak a cégre, amely pénzügyileg nehéz első félévre számíthat 2019-ben, a második félévben azonban javulást vár a Ferrari új utcai modelljeinek érkezése miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK