Vágólapra másolva!
Bereznay Dániel révén magyar pilóta is részt vesz a Forma-1 esport-bajnokságában, ráadásul a Mercedesszel megnyerték a csapatversenyt is. Egy kávé mellett körbejártuk vele, hogy mi is az a virtuális autóversenyzés, és lehet-e ezt egyáltalán sportnak nevezni.

Nem emlegetjük eleget, hogy Magyarország szinte nagyhatalom az online autóversenyzés világában. Az első sikerek még abban az időszakban születtek, amikor ezt az egészet még nem esportként emlegették, Wéber Gábor, majd Kiss Norbert és Michelisz Norbert is komoly sikereket ért el különböző nemzetközi bajnokságokban, mielőtt autóversenyzőként is megvetették a lábukat.

Bő egy évtizeddel később erre az útra lépett Bereznay Dániel is, aki bejutott az F1 hivatalos esport-bajnokságának mezőnyébe is. A bajnokság második szezonját a Mercedes pilótájaként töltötte, és csapattársa, Brendon Leigh mögött az összetett 2. helyét szerezte meg, elhozva a csapatbajnoki címet is.

Bereznay Dániel Fotó: Csudai Sándor - Origo

A holtszezon lehetőséget biztosított arra, hogy beszélgessünk a végzős gimnazista fiatalemberrel az idáig vezető útjáról, a bajnokság jellegzetességeiről, valamint arról, hogy milyen kilátásai vannak egy sikeres esport-versenyzőnek a nemzetközi autósport közegében, főleg, ha az átlagnál kicsit magasabb testalkattal rendelkezik. Az életkorunkból adódóan a beszélgetés tegező hangvételben zajlott.

Az esport-széria második szezonjában kapcsolódtál be a bajnokságba, hogyan zajlott ez a folyamat?

A tavalyi Forma-1-es esport széria a második volt, mert volt már egy 2017-ben is, aminek egy elődöntőjét rendezték Londonban. A finálé Abu-Dzabiban zajlott. Oda sajnos nem sikerült kijutnom különböző okok miatt. Egyszerűen nem volt annyi időm gyakorolni, amennyit szerettem volna. Mentálisan sem voltam annyira felkészülve, nem voltak olyan jó eszközeim, nagyon szokatlan volt a váltás, ami engem akkor ért.

Nagyon szeretek vezetni, most már van jogosítványom a valóságban is, alapból ez az egész gyerekkoromat végigkísérte, és nyilván számít, hogy az ember mennyire tehetséges. Tavaly volt az a pont, amikor elértem arra a szintre, hogy egy elég jó helyezéssel sikerült bejutnom az ún. Pro Draftra.

Itt interjúk voltak, mentünk gokartozni, ott is játszottunk a játékkal, figyeltek minket csapatok, azok menedzserei, driver coach-jai, és a Mercedes volt azon a véleményen, hogy én ékesíteni tudnám a csapatot, és sikereket érhetünk el együtt. Ebben igazuk is volt, mert megnyertük ezt a bajnokságot.

Ha jól tudom, először nem is pályaversenyzéssel, hanem egy ralijátékkal próbálkoztál.

Hétévesen a Colin McRae Rallyval kezdtem el játszani édesapámmal. Eleinte billentyűzettel, de folyamatosan kikapott tőlem, ezért vettünk egy kormányt, mert azt hitte, hogy mivel ő vezet a valóságban, majd elveri a kis Danikát. Nem így lett. Ő aztán abba is hagyta a játékot, „véletlenül” más dolgai akadtak, én meg folytattam tovább. Utána a mesék helyett folyamatosan betolakodott a Forma-1 közvetítése, az elején eléggé ki voltam akadva emiatt, de aztán inkább megnéztem, és megtetszett. Utánanéztem, hogy ez is autóvezetés, én is autókat vezettem, csak virtuálisan, és átléptem egy Forma-1-es játékba.

A gimnáziumi órák után fért bele az interjú, a Mercedeshez havonta jár ki Angliába Fotó: Csudai Sándor - Origo

A gép ellen játszottam, de a gépi ellenfelek nagyon hülyék, nem is értem, miért így voltak ezek programozva. Rájöttem, hogy nekem igazi emberekkel kell játszanom, elkezdtem velük gyakorolni, őket mindig le akartam győzni. Már gyerekként is mindenhol nyerni akartam. A baráti versenyeken egyre feljebb lépkedtem, aztán jelentkeztem hétvégenként előre megszervezett bajnokságokba, majd

2017-ben megnyertem az Apex Online Racing bajnokságot, ami a legnevesebb, Forma-1-ben tízezer tagjuk van, ami hatalmas, a mezőny több tucat csoportra van osztva. Ott volt a mezőnyben a 2017-es és az idei esport-bajnok Brendon Leigh, a csapattársam, abban a szezonban őt is megvertem. Akkor éreztem, hogy ebben vannak lehetőségek.

Ezek a bajnokságok önszerveződő, nem hivatalos ligák. Hogyan kerültél be az F1 saját bajnokságának Pro Draftjába?

Online lehetett jelentkezni, 66 ezer játékos ezt meg is tette. Mindenki ugyanolyan autóval megtett 5 kört, 4 forduló során mindegyikből a legjobb három jutott tovább, ez 12 fő, de három különböző platform van, a Playstation 4, az Xbox és a PC, így összejött 36 ember, plusz a 2017-es bajnokság első három helyezettje, összesen 39-en vettünk részt. A körülmények mindenkinek egyformák voltak, az összidő számított. Én már a legelső fordulóban bent voltam a legjobb háromban, így magabiztosan továbbjutottam. Az autók is egyformák voltak, így sajnos nem nagy előny a pályán, hogy én a Mercedesszel vagyok, de a pályán kívül igen, mert komoly erőforrásokat fektetnek belénk, hogy minket tegyenek jobbá, ha az autót nem tudják.

Amerikai modell, átalakítva

Az amerikai major sportokban használatos draftot vette át az F1 esport-bajnoksága is, de jórészt csak nevében. A drafton azok a játékosok vehetnek részt, akik túljutottak az online kvalifikáción, vagy az F1 meghívta őket, az esemény azonban nem csak a kiválasztásról szól, a játékosoknak egyben tudásukról is bizonyosságot kell adniuk. Tesztek segítségével megnézik a mentális és fizikális felkészültségüket, interjúkat készítenek a jelöltekkel, akiknek játszaniuk is kell a hivatalos játékkal, utóbbi azonban a draft legkisebb részét teszi ki. Ezután a csapatoknak egy nagyjából 40 fős kalapból kell választaniuk versenyzőt, a major sportokkal ellentétben azonban itt nem az előző szezon végeredményének fordított sorrendjében választhatnak, hanem számhúzással döntik el a draftolás sorrendjét. A draft három körből áll, a csapatoknak pedig a három pilótájukból legalább egyet a három kör valamelyikében kell választaniuk. A maradék helyeket betölthetik a draft zárása után is a ki nem választott játékosokkal és a major sportok draftjához hasonlóan cserére is van lehetőség a többi csapattal. (M. D.)

Milyen anyagi háttér kell ahhoz, hogy egy hozzád hasonló fiatal belevághasson ebbe?

A Forma-1-es PC-játéknak szerencsére nem nagy a gépigénye, én egy 120-130 ezer forintos számítógéppel játszottam, ez most hatéves. Azóta újabb van, de még mindig elfutna rajta a játék 60-70 képkocka/másodperces képfrissítéssel alacsony beállításon, az teljesen jó. Mindössze egy tízezer forintos, erő-visszacsatolás nélküli, nagyon alap Genius kormánnyal jutottam be, ami egy tapadókoronggal fogatta magát az asztalra. A teljes tekerési távja 180 fokos volt, rugó volt benne, az el is tört, óriási holtjátéka volt.

Aztán újítottam egy 80-100 ezer forintos kormányra, ez már nyilván egy magasabb kategória, és precízebben lehet vezetni, ezáltal gyorsabb is lesz az ember. Ha valaki a bejutás és a nem bejutás határán egyensúlyoz, akkor az is lehet döntő, de én azt mondom, hogy 300 ezer forintos keretből – és akkor már egy alap monitort is belefoglaltunk – el lehet kezdeni a profi Forma-1-es esportot.

Ez szerintem nagyon szép dolog, mert itt tavaly is 66 ezer ember jelentkezett, tavalyelőtt is 69 ezer, itt ennyiből lettünk mi az 1-2. helyezettek. A Forma-1 előtt párszáz gazdag gyerek elkezd gokartozni, de ez nem ilyen, az esport mezőnye ezért ennyire szoros. Az esport egy kapu az érinthetetlen Forma-1 felé. Én is nagy rajongó vagyok, és nagyon jó érzés, hogy most már csapattársként kezelhetem a pilótákat, akikért rajongok. Beszélek itt Hamiltonról, Bottasról, Oconról, Gutiérrezről, a paddockba is kimehettem Angliában meg a Hungaroringen. Ez hatalmas élmény volt. Ezt is az esport hozta meg, a szobából is ilyen szintre el lehetett jutni.

Mit szóltak a szülők ehhez a sok évhez, ami eltelt közben a számítógép előtt?

Mindig is kivívtam a magam szavát. Ezt szeretem csinálni, jó tanuló vagyok, 4,5 alatt sohasem voltam 11-es koromig, sőt 4,7 alatt sem voltam. A szabadidőmben azt csinálok, amit akarok. Nagyon akaratos ember vagyok, ha elvégzem a feladatomat, akkor utána nekem már ne mondja meg senki, hogy mit kell tovább csinálni. Engem ez boldogít. Megértették, toleránsak voltak, a kormányt is édesanyám vette meg, a legelsőt édesapám, nem voltak nagy háborúk, de nyilván megjegyezték, hogy ebből nem lehet megélni.

Amikor 2017-ben először kimentem Angliába, akkor mondták, hogy ez kamu, hogy ott majd elrabolnak, és ilyen nincs, hogy ingyen ki lehet menni Angliába, ilyen nem létezhet. Akkor még 18 éves kor alatt voltam, jöhetett velem teljesen ingyen egy nagykorú kísérő, akkor látták, hogy még mindig élek, akkor lehet, hogy ez nem átverés.

Napjainkban a videójátékok kora előtt felnőtt generáció nehezen kezeli az esport-jelenséget, és nem is nagyon tudják elfogadni, hogy például az online versenyzés is lehet sport, holott nem kell hozzá különösebb fizikai teljesítmény.

A versenyzés mentális sport, amihez a fizikum eszköz, nem a cél. A versenyzésben a valóságban és az esportban is minden fejben dől el, hogy mikor fékezel, mekkora erővel, mikor lépsz gázra, mikor fordítod a kormányt. A valóságban edzettebbnek kell lenni, mert G-erők is hatnak az emberre – a Forma-1-ben akár 5G is, ami nagyon sok –, ez még nincs meg az esportban, igaz, a kormány visszacsatolja az erőket, pontosabban, mint régen bármilyen kormány. Vannak hidraulikus pedálok is, így a fékérzet és a kormányzás érzete is kezd hasonló lenni.

A legtöbb esport Forma-1-es versenyző figyel magára, például a csapattársam, Brendon Leigh 25 kilót adott le 6 hónap alatt, mert egy egyórás versenyen fontos, hogy ne izzadjon le az ember, hanem tudjon maximálisan fókuszálni. Még ha nem is olyan megterhelő, de alapszintű állóképességet igényel. Az esport és a valóság között nagyon kicsi a rés. Ha egy esportolónak van egy alap edzettségi szintje, akkor sokkal előrébb indul, mint aki korábban nem nagyon versenyzett a valóságban vagy néha esetleg elment gokartozni. A valós versenyzés adja a legnagyobb tapasztalatot, ugyanakkor nem teheti meg minden második ember, hogy teszteljen, az esportolók meg lényegében korlátlan számú kört megtehetnek korlátlan számú autóval, bármelyik pályán, amelyeket lézerrel szkennelnek.

Lando Norris nagyon benne van a szimulátorok világában, otthon is rendesen be van rendezkedve, nagyon sokat gyakorol. Ocon, Verstappen, ők már mind szimulátoroznak otthon, nagyon jó versenyzők is, talán ez is hozzátesz ahhoz, hogy másként lássanak versenyszituációkat.

Interjúnk következő oldalán egyebek mellett Bereznay Dániel jövőbeli terveiről is olvashat!