Lauda megint túladott a légitársaságán

Laudamotion in Duesseldorf ECONOMY air transport Laudamotion
20 March 2018, Germany, Duesseldorf: Niki Lauda standing in front of an Airbus of his airline Laudamotion. Photo: Rolf Vennenbernd/dpa
Vágólapra másolva!
A Ryanair bejelentette, hogy felvásárolta a Laudamotiont, Niki Lauda légitársaságát, amit a korábbi háromszoros világbajnok tavaly mentett meg a bezárástól.

Ismét túladott a nevét viselő légitársaságon Niki Lauda, a Mercedes-csapat ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, háromszoros F1-es világbajnok. A versenyzés mellett Lauda másik szenvedélye a repülés (erre a James Hunttal vívott csatáját feldolgozó film, a „Hajsza a győzelemért” végén is utaltak), de a légitársaságai üzletileg nem voltak sikeresek.

Lauda szinte napra pontosan, tavaly január 23-án jelentette be, hogy visszaszerzi az akkor még FlyNiki nevű fapados légitársaságot a csődbe jutott Air Berlin csődbiztosától, de később leszögezte, hogy ez nem befolyásolja az F1-es szerepvállalását. Az osztrák üzletember már az üzlet átalakításának kezdeti szakaszában bevonta a Ryanairt, ami kedden bejelentette, hogy 100 százalékos tulajdonrészt szerzett a Laudamotion nevű légitársaságban.

Lauda túladott a légitársaságon Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Rolf Vennenbernd

A Ryanair ezzel párhuzamosan azt is közölte, hogy további Airbusokkal először 25, majd 30 gépre bővíti a társaság flottáját, és Andreas Gruber, a Laudamotion ügyvezetője hozzátette, a következő három év során évente 10 millió utast kívánnak kiszolgálni, ebből a következő két év során 6 milliót terveznek.

Az értékesítés valószínűleg nincs szoros összefüggésben Lauda megromló egészségi állapotával.

A versenyző-legenda tavaly augusztusban került kórházba légúti panaszokkal, nem sokkal később életmentő tüdőtranszplantációt végeztek el rajta, majd karácsonykor ismét az intenzív osztályra került influenza miatt, de orvosai szerint ekkor már nem került életveszélyes állapotba. A 69 esztendős üzletember az elmúlt fél év során nyilvánosan nem mutatkozott, interjút is alig adott.

Visszavárják a Mercedesnél Forrás: DPPI/Dppi

Lauda azt tervezte, hogy az előző szezon utolsó futamán, Abu-Dzabiban személyesen is megjelenik, ez azonban nem jött össze, és egyelőre nem tudni, hogy a 2019-es szezon márciusi kezdetén ott lehet-e az Ausztrál Nagydíjon.